A most száztíz éves nőnap feminista találmány volt a huszadik század hajnalán, és a női választójogért küzdő szüfrazsettek terjesztették el világszerte. A patriarchátus cinikus diadala a tény, hogy mára nőnapról a többségnek mégsem a nők jogai jutnak eszébe. Hogyan lett egy radikális politikai demonstrációból a hagyományos nemi szerepek ünnepe? Posztkommunista szokás, vagy kiállás a nők jogaiért?
A
nőnap sokáig derekasan tartotta magát, mint kiállás a nők jogaiért, de idővel
elvesztette eredeti funkcióját, és a (jóindulatú) szexizmus kimeríthetetlen
tárháza lett. Amire aztán egy egész iparág épült. A női szolidaritás, a nők
jogainak ünnepnapjából a női nem ünnepe lett, ami leginkább a hagyományos nőiességről szól. Így végül a férfiak
azok, akik felköszöntik a nőket, ők pedig ennek passzív alanyai.
Bár
számos szervezet, nagy cég, művész és politikus buzdít arra, hogy a nőnap a nők
jogairól és a nemek közti egyenlőségről szóljon, a köztudatban továbbra is a
leginkább virágot és bonbont jelent. De még inkább annak a (láthatatlan)
munkának (háztartás, gyereknevelés) a jelképes megköszönését jelenti, amiről még
ma is azt gondolják sokan, hogy a nő feladata, akár a pénzkereső
munkája mellett is. Kivéve nőnapkor, amikor a női gondoskodást
és törődést, illetve az önfeláldozást ünnepeljük.
Ez a mártírkultúra bénítóan hat, miközben elkendőzi és konzerválja mindazt a
joghátrányt, amit a nők a mai napig elszenvednek.
Nőnapkor
az is virágot kap, akit a hétköznapokon bántalmaznak, akit nem óvnak meg attól,
hogy gyerekként gyereket szüljön, akit nem léptetnek elő, mert szült, vagy
szeretne szülni, és akit az év minden napján arra emlékeztetnek, hogy mi
minden nem lehet, és minek kéne lennie. De mi is volt a nőnap eredetileg, és mi
kell, hogy legyen ma?
Nőnapot az
Amerikai Szocialista Párt tartott először, 1909-ben, Theresa Serber Malkiel, orosz származású munkajogi aktivista,
szüfrazsett, a Nemzeti Nőbizottság vezetőjének kezdeményezésére, tiltakozásképp
a gyárakban dolgozó nők rossz munkakörülményei ellen. 1910-ben, a Koppenhágában
tartott Nemzetközi Szocialista Nőkonferencián merült fel, hogy minden
évben legyen
nemzetközi nőnap.
Akkor
tizenhét ország száz küldöttje értett egyet abban, hogy az éves nőnap jó eszköz
lehet arra, hogy a nők egyenlő jogainak eszméjét – különös tekintettel a
szavazati jogra – népszerűsítsék. A következő évben már milliónyian vonultak
utcára Európában is, és csak a Monarchia területén mintegy
háromszáz demonstrációt tartottak. Nők százezrei követeltek maguknak
választójogot, jogot arra, hogy közhivatalt tölthessenek be, hogy
magántulajdonuk lehessen, és hogy maguk rendelkezhessenek önmaguk felett. Az ezt követő
évtizedekben a nap rendre arról szólt, hogy a nők megmutatták az erejüket,
felemelték a hangjukat, és követelték a jogaikat.
1914-ben
a nőnapot Németországtól az Egyesült Királyságig tüntetésekkel és
letartóztatásokkal ünnepelték, Oroszországban pedig egyben háborúellenes kiállás
is volt az ünnep. Három évvel később, 1917 március
8-án, nőnap alkalmából több szentpétervári gyárban Kenyeret és
békét! – felkiáltással sztrájkba kezdtek a textilgyári
munkásnők, amit sokan az októberi orosz forradalom gyújtópontjának tekintenek. A forradalom
győzelme után nem sokkal a nők megkapták a szavazati jogot. (Amit
1918-ban követett a váláshoz és az abortuszhoz való jog, utóbbit a
születésszámban beálló jelentős visszaesés miatt 1936-ban
Sztálin visszavonta, ahogy sok más liberális intézkedést, így a homoszexualitás
büntethetetlenségét is.) A kommunizmus aztán hamar kisajátította a nőnapot, és
a maga képére szabta azt: állami ünnepet csinált belőle, munkaszüneti nappá
nyilvánította, és ezzel le is zárta az ügyet. Hiszen a
Szovjetunióban egyenlőség van a nemek között, tehát nincs miről beszélni.
1975-ben
az ENSZ március 8-at a Nők Évének alkalmából világnappá nyilvánította, 1996 óta
pedig minden évben megadják a nap témáját is, azzal a céllal, hogy a nőnap a nők
által elért eredményekről szóljon, társadalmi szerepvállalásukról, szerepükről
a politikában és a gazdasági életben.
Résztvevők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) Néma Tanúk elnevezésű felvonulásán a Parlament előtt
Ma
már a nőnapnak vannak persze komoly kihívói is, hiszen lassan
másfél éve minden nap beszélünk a #metoo-ról, de ott volt #TimesUp és a #TimeIsNow, sőt, a #HeForShe is. A nőnap éppen arra lenne alkalmas, hogy
ezekről az eredményekről megemlékezzünk, és újabbakat tűzzünk ki, hiszen akad
még feladat bőven.
Felejtsük el a virágot
és a bonbont. Szóljon a nőnap újra csakis a nők jogairól! Szóljon az Isztambuli Egyezmény
ratifikálásáról, a reprodukciós jogokról, arról, hogy az osztályterem rendben
tartása nem a lányok dolga, vagy hogy nincs abban semmi fiús, ha egy
lánynak van véleménye, esetleg történetesen tehetséges fizikából. Szóljon ez a
nap arról, hogy a férfiak virág és bonbon helyett kiállást és támogatást adnak
a nőknek. Nem csak március 8-án.
