Újabb orosz civil szervezeteket zártak be

Szerdán az orosz ügyészség három, a lelkiismereti fogoly és heves Kreml-kritikus Mihail Hodorkovszkij és szövetségesei által alapított civil szervezetet nyilvánítottak „nemkívánatosnak”. A lépés az Amnesty International szerint egy újabb fejezete az orosz hatóságok civil szféra elleni támadássorozatának.

A rendelettel betiltották és felszámolták az Egyesült
Királyságban bejegyzett Open Russiat, és testvérszervezetét az
Open Russia Civi Movementet. A harmadik feketelistára került
szervezet az Egyesült Államokban bejegyzett Institute of Modern
Russia, amelynek elnöke Hodorkovszkij Pavel nevű fia.

„Nem ezek az első „nemkívánatosnak” bélyegzett és
betiltott szervezetek
Oroszországban, de az első alkalom, hogy
olyan szervezeteket záratnak be, amelyeket orosz állampolgárok
alapítottak és kizárólag Oroszországban működnek. Az alapítása
óta az Open Russia komoly segítséget nyújtott a jogsértések
áldozatai számára, és többször leplezte le az országban
elkövetett szégyenletes jogsértéseket. Most hirtelen a saját
rendszerének az áldozata lett.” – mondta Szergej Nyikityin, az
Amnesty International oroszországi igazgatója.

„Az orosz hatóságok évek óta fáradhatatlanul dolgoznak
azon, hogy egy ellenséges és megfélemlítő környezetet
teremtsenek a civil szervezetek számára. Az Open Russia komoly
akadályt jelentett számukra, mivel védelmébe vette az emberi
jogokat, helyi és országos választásokon induló független
jelölteket támogatott és gyakran szerepelt a médiában. A
szervezet betiltásával a hatóságok megint megszabadultak egy
ellenfelüktől.”

Az orosz főügyészség honlapján megjelent közlemény szerint
az Open Russia szervezetek és az Institute of Modern Russia
„különleges programokat és projekteket” valósított meg, hogy
„hiteltelenítse az oroszországi választásokat, és hogy azok
legitimitását kétségbe vonja”. A közlemény szerint munkájuk
„azt célozta, hogy tüntetéseket kezdeményezzenek és
destabilizálják az állam belső rendjét, ami fenyegetést
jelentett az Orosz Föderáció alkotmányos rendjére és az
állambiztonságra.”

Háttér

A „nemkívánatos szervezetekről” szóló törvény 2015 júliusi
elfogadása óta hét civil szervezet került feketelistára: a The
National Endowment for Democracy, OSI Assistance Foundation, Open
Society Foundation, US-Russia Foundation for Economic Advancement and
the Rule of Law, International Republican Institute, Media
Development Investment Fund és National Democratic Institute for
International Affairs.

Mihail Hodorkovszkij