Újabb háborús bűnök Szírában: klórgáz támadás végzett egy teljes családdal

Az Amnesty International szemtanúk közléséből értesült egy állítólagos klórgáz támadásról, amely hétfőn éjszaka történt Idlib városa környékén, Észak-Szíriában. Az elmondottakból kiderült, hogy egy teljes család esett áldozatul a támadásnak, köztük három 3 évnél fiatalabb gyermek is. Szemtanúk állítása szerint rengeteg civil kerülhetett érintkezésbe a mérges klórgázzal a kormányerők által Sermine faluban elkövetett két gáztámadás során.

“Az
újabb borzalmas támadások, amelyek polgári személyek, köztük
kisgyermekek halálát okozták, további bizonyítékot szolgáltatnak arra,
hogy a szír kormányerők büntetlenül követhetik el háborús
bűncselekmények sorozatát. A szíriai helyzet vizsgálatát sürgősen a
Nemzetközi Büntetőbíróság elé kell vinni” – jelentette ki Philip Luther, az Amnesty International közel-keleti- és észak-afrikai igazgatója.

Március
16-án, hétfőn este 21.15 és 23 óra között mintegy 100 embert tettek ki a
klórgáz-mérgezés veszélyének, miután szír fegyveres helikopterek négy
klórgázzal teli hordót vetettek be a Sermine és Qmainass falvak ellen
irányuló támadásaik során, állították a
szemtanúk. A sebesültek közt volt a Szabad Szír Hadsereg néhány harcosa,
az érintettek túlnyomó többsége azonban civil.

A
szíriai kormányerők szóvivője cáfolta, hogy a kormányerők lennének a
felelősek a támadásért. A polgári védelem egyik orvos tagja elmondta az
Amnesty Internationalnek, hogy a merénylet érintettjeinek nem voltak
robbanószereknek tulajdonítható sérüléseik, viszont gáztámadások tipikus
tünetei
voltak rajtuk észlelhetőek, többek között kivörösödött szem, légszomj,
folyamatos köhögés, légúti problémák, hányás és nyáladzás. A polgári
védelem egyik tagja, aki a a sermine-i helyszínre sietett, így
nyilatkozott az Amnesty Internationalnek: “Iszonyatos szag volt.
Kimenekítettük a lakosokat. Mondták, hogy egy család a pincében él.
Hárman lesiettünk oda. Csak egy lélegzetet vettem, a másodiknál már
égett a torkom és a szemem. Nem volt nálunk gázálarc, sem
speciális védőfelszerelés. Nem tudtam továbbmenni. Visszafojtottam a
lélegzetem, de nem bírtam tartani. Egy asszonyt láttam a lépcsőn.
Teljesen kék volt az arca, nem lélegzett. Elvittük onnan, s egy perccel
később már ment is le a következő csapat a pincébe, hogy kihozzák a
többieket. Gázálarcot viseltek, ezért tudtak eljutni a pincéig. Kihozták
az apát, az anyát, és a három kisgyermeket. Mindannyian halottak
voltak.”

A
család tagjainak neve Warf Mohammed Taleb, édesanyja Ayoush Hassan Qaq,
felesége Ala al-Jati, és három gyermekük: Sara Taleb, A’isha Taleb, és
Mohamad Taleb.

Egy helyi aktivista feltöltött az internetre egy kórházban készített videófelvételt
a támadás következményeiről. A felvételen (mely egyes nézők
érzékenységét sértheti) egy haldokló, meztelen, asztalon fekvő csecsemő
látható, valamint a Taleb gyerekek teste, amint a kórházi ágyban fekvő
anyjuk holttestére fektetik őket.

2013
szeptemberében, miután emberek százai váltak egy állítólagos
szaringáz-támadás áldozatává Ghouta városában, a szír elnök, Bashir
al-Assad csatlakozott a Vegyifegyver-tilalmi Egyezményhez, s
kötelezettséget vállalt arra is, hogy Szíria teljes tiltott
vegyifegyver-készletét átadja
megsemmisítésre. Egy évvel később, 2014 szeptemberében azonban a
Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) tényfeltáró kutatása meggyőző
információkat talált arról, hogy 2014 elején többször és módszeresen
vetettek be mérgező vegyi anyagokat az észak-szíriai falvakban.