#tudjmegtöbbet: amit a népszavazáshoz tudnod kell

Az Amnesty International Magyarország egy hónappal az október 2-i országos népszavazás előtt egy infókampányt indít #tudjmegtöbbet címmel, amelynek célja, hogy a választásra jogosult magyar állampolgárok megismerhessék az népszavazással és a menekültekkel, menedékkérőkkel kapcsolatos legfontosabb információkat és tudnivalókat.

A #tudjmegtöbbet kampány célja, hogy objektív és
pontos képet mutassunk a kormány idegenellenes kampányával
szemben azok számára, akik valóban érteni szeretnék, hogy miről
is szól a népszavazás.

A
kampány részeként minden héten egy új blogcikkel jelentkezünk,
amely igyekszik eloszlatni a témával kapcsolatos tévhiteket,
válaszol a menekültekkel és menedékkérőkkel kapcsolatban
leggyakrabban feltett kérdésekre, és azt is körüljárja, hogy
valójában miről is szól a népszavazás. Sorozatunk első része
ma jelent meg a blogunkon.

Az
előttünk álló egy hónapban minden hétre különböző
eseményekkel (filmvetítés, beszélgetések és emberi jogi
órákkal) készülünk. Az eseményekről részletesen a honlapunkon
és a Facebook oldalunkon számolunk majd be #tudjmegtöbbet
hashtaggel ellátva. Az embereknek arra is lehetőségük lesz, hogy
egy live chat keretében élőben tegyék fel a kérdéseiket nekünk
a népszavazással és menekülő emberekkel kapcsolatban.

Szeptember
15-én lesz egy éve, hogy a magyar kormány lezárta Szerbiával
közös határát illetve egy sor jogszabály-módosításnak
köszönhetően fizikailag és jogilag is kizárta a nemzetközi
védelemre szoruló embereket Magyarországról. Az évfordulóra egy
látványos utcai akcióval és egy köztéri installációval
készülünk, amelyről hamarosan még több részlettel
jelentkezünk.

Idén
az ARC kiállításon egy Élet határok nélkül című,
Magyarország és a védelemre szoruló emberek kapcsolatát ábrázoló
óriásplakáttal leszünk ott. A plakátunk szeptember 9-től lesz
látható a budapesti Ötvenhatosok terén az 56-os emlékmű előtt.

Szeptember
27-én mutatjuk be legújabb jelentésünket egy sajtótájékoztató
keretében, amely a menekültek, menedékkérők helyzetét vizsgálja
Szerbiában, Magyarországon és Ausztriában. Egy évvel a fizikai
és jogi határzár után arra voltunk kíváncsiak, hogyan változott
meg a nyugat-balkáni útvonal, milyen sors vár az emberekre a
tranzitzónákban, a magyar és osztrák befogadó állomásokon és
menekültügyi őrzött befogadó központokban.

Ha
további kérdése lenne az eseményekkel kapcsolatban vagy szívesen
részt venne valamelyik eseményen, kérjük írjon a
kampany@amnesty.hu címre.