- Az Amnesty International legújabb vizsgálata szerint az izraeli hadsereg nem tette meg a szükséges óvintézkedéseket a civilek védelme érdekében.
- Egy május 26-i rafahi menekülttáborra mért csapás során az izraeli erők amerikai fegyvereket vettek be.
- A civileket tankokkal is támadták, amelynek következtében 23 humanitárius zónában tartózkodó belső menekült vesztette életét.
- A Hamász és a Palesztin Iszlám Dzsihád parancsnokainak és harcosainak jelenléte a térségben súlyos veszélybe sodorja a menekülő civileket.
Az Amnesty International legújabb vizsgálata szerint az izraeli hadsereg májusban két olyan támadást hajtott végre a Hamász és az Iszlám Dzsihád katonái és parancsnokai ellen a Gázai övezet déli részén, amelyek során nem tett meg minden szükséges óvintézkedés a civil életek védelme érdekében. A támadások valószínűleg válogatás nélküliek és aránytalanok voltak, éppen ezért mind a kettőt háborús bűncselekményként kell kivizsgálni.
2024. május 26-án két izraeli légicsapás érte a nyugat-rafahi Tal asSultanban lévő, belső menekülteknek (otthonukat a fegyveres támadások miatt elhagyni kényszerülő emberek) létrehozott Kuvaiti Béke Tábort, aminek következtében 36 ember – köztük hat gyerek – meghalt, több mint százan pedig megsebesültek. A légicsapások célpontja a Hamász két parancsnoka volt.
A támadásokat két GBU-39-es amerikai gyártmányú irányított bombával hajtották végre, amelyek felrobbanásukkor nagy területen szórnak szét halálos repeszeket. Ezeknek a lőszereknek a használata egy olyan táborban, ahol civilek élnek túlzsúfolt ideiglenes menedékhelyeken, valószínűleg aránytalan és válogatás nélküli támadásnak minősül, és háborús bűncselekményként kell kivizsgálni.
Május 28-án, a második vizsgált incidens során az izraeli haderő legalább három lövedéket lőtt ki harckocsikból Rafah Al Mawasi városrészének egy olyan pontjára, amelyet korábban humanitárius övezetnek nyilvánítottak. A támadás 23 civilt – köztük 12 gyermeket, hét nőt és négy férfit – ölt meg és még többet megsebesített. Az Amnesty kutatása szerint a célpontok ebben az esetben is a Hamász és az Iszlám Dzsihád harcosai voltak. Ez a támadás, hasonlóan a május 26-i légicsapáshoz, nem tett különbséget a polgári és a katonai célpontok között, hiszen nem irányított lőszerrel hajtották végre egy olyan területen, amely tele volt sátrakban menedéket kereső civilekkel.
A Hamász és az Iszlám Dzsihád harcosai, akik a lakóhelyüket elhagyni kényszerült menekülők által humanitárius zónának hitt területen tartózkodtak, tudatosan veszélyeztették a civilek életét. Az, hogy ezekben a táborokban voltak, valószínűleg sértette a fegyveres csoportok azon kötelezettségét, hogy a lehető legnagyobb mértékben kerüljék katonai célpontnak számító harcosaik elhelyezését civilek által sűrűn lakott területeken. Az Amnesty International nem rendelkezik információval jelenlétük okairól vagy motivációiról, de a nemzetközi humanitárius jog értelmében a konfliktusban részt vevő valamennyi félnek kötelessége megtenni minden szükséges óvintézkedést a polgári lakosság és infrastruktúra védelme érdekében.
„Bár ezek a csapások a Hamász és az Iszlám Dzsihád parancsnokai és harcosai ellen irányulhattak, ismét a menedéket és biztonságot kereső palesztin civilek fizették meg az árát.” – mondta Erika Guevara-Rosas, az Amnesty International kutatási, érdekvédelmi, politikai és kampányokért felelős igazgatója.
„Az izraeli hadsereg teljesen tisztában lehetett azzal, hogy a több száz méteres körzetben halálos repeszeket szóró bombák és az irányítatlan tankgránátok használata számos védelem nélkül maradt, túlzsúfolt helyen menedéket kereső civilt fog megölni vagy megsebesíteni. A hadseregnek minden lehetséges óvintézkedést meg kellett volna tennie annak érdekében, hogy elkerülje, vagy legalábbis minimalizálja a civileket ért károkat.”
„A támadások halálos áldozatai és sérültjei tragikus emlékeztetőül szolgálnak arra, hogy a nemzetközi humanitárius jog értelmében az ellenséges harcosok jelenléte a célzott területen nem mentesíti az izraeli hadsereget a civilek védelmére vonatkozó kötelezettségei alól. A konfliktusban részt vevő valamennyi félnek meg kell tennie minden lehetséges óvintézkedést a civilek védelme érdekében. Ez magába foglalja a Hamász és más palesztin fegyveres csoportok azon kötelezettségét is, hogy a lehetőségekhez mérten kerüljék a katonai célpontok és a harcosaik elhelyezését civilek által sűrűn lakott területeken vagy azok közelében.”
Az Amnesty International 14 túlélővel és szemtanúval készített interjút, felmérte a támadások helyszíneit, ellátogatott egy sebesülteket ápoló Khan Younisi kórházba, azonosítás céljából fényképeket készített a támadások során használt fegyverek maradványairól, illetve megvizsgálta a helyszínekről készült műholdképeket. A szervezet ezt követően az izraeli hadsereg támadásokkal kapcsolatos nyilatkozatait is áttekintette.
2024. június 24-én az Amnesty International kérdéseket küldött az izraeli hatóságoknak, július 5-én pedig a főügyészhez, és a Hamász de facto gázai kormányában dolgozó igazságügyi minisztériumi tisztviselőkhöz fordultunk a fegyveres csoportok katonáinak humanitárius zónában történő tartózkodásával kapcsolatban. A megkérdezett felektől nem érkezett válasz.
A Kuvaiti Béketábor elleni csapások
Május 26-a vasárnap délután a Hamász magára vállalt egy Rafahból nagy hatótávolságú rakétákkal végrehajtott Tel-Aviv elleni támadást. Az izraeli hadsereg azt nyilatkozta, hogy a rakétákat a Vasdóm légvédelmi rendszere sikeresen hatástalanította, áldozatokat nem jelentettek.
Este háromnegyed kilenc körül az izraeli hadsereg két bombát dobott a Kuvaiti Béketáborra, amelyről aztán úgy nyilatkozott, hogy “csapást mértek egy rafahi Hamász-komplexumra, ahol jelentős szerepet betöltő Hamász-terroristák tevékenykedtek”. Az izraeli haderő később frissített közleményt adott ki, amely szerint megölték a Hamász két magas rangú katonai parancsnokát, Yassin Rabie-t és Khaled Najjart. Később azonban kiderült, hogy Khaled Najjar megsebesült ugyan, de nem halt meg. A Hamász Al-Kasszam Brigádjainak egyik katonai parancsnoka – Khuweiled Ramadan – viszont életét vesztette legalább két másik Hamász harcossal együtt, akiknek a személyazonosságát az Amnesty International ellenőrizni tudta. Yassin Rabie és Khuweiled Ramadan megölését a gázai egészségügyi minisztérium is megerősítette.
Az izraeli hadsereg a támadással kapcsolatban azt állította, hogy a csapásokat a vadászgépeik által indítható “legkisebb” lőszerekkel hajtották végre. A bombák maradványairól a helyszínen az Amnesty International kutatói fényképeket készítettek, amelyek alapján a lőszereket a szervezet fegyverszakértői amerikai gyártmányú GBU-39-es bombákként azonosították. Az egyes bombák össztömege azonban meghaladja a 113 kilogrammot, amelyek több száz méteres körzetben képesek fémszilánkokat és repeszeket szétszórni. Az izraeli hadseregnek vannak kisebb, drónok által hordozott precíziós rakétái, amelyek sokkal kevesebb robbanóanyagot tartalmaznak, és a hatótávuk is sokkal kisebb.
Az a tény, hogy az izraeli hadsereg nagy területekre ható robbanóanyagokat használt az otthonaikat elhagyni kényszerült embereknek menedéket nyújtó táborokban annak ellenére, hogy kisebb pusztítást okozó lőszerek is rendelkezésre álltak, azt jelzi, hogy az izraeli hadsereg valószínűleg nem tett meg mindent a polgári célpontok megóvása érdekében.
Emellett a május 26-i csapások valószínűleg aránytalanok is voltak. Annak vizsgálatakor, hogy egy támadás aránytalan-e, a nemzetközi humanitárius jog szabályai kimondják, hogy azt tilos végrehajtani, ha a civil életekben és infrastruktúrában okozott várható kár meghaladja a támadásból származó közvetlen katonai előnyöket.
Számos korábbi támadás esetében az Amnesty International nem tudta azonosítani a tervezett célpontot, ami kizárja az arányosság értékelését. A Tal as Sultanban lévő Béke Tábor elleni támadások esetében azonban nem ez a helyzet, hiszen az izraeli hadsereg bejelentette, hogy két Hamász parancsnok volt a célpont, és mivel a tábor már legalább négy hónapja működött, a hadsereg előtt ismert volt a nagy számú civil jelenléte. Az izraeli haderő arról is tudott, hogy a civilek rögtönzött, a bombázások elől menedéket nem nyújtó óvóhelyeken élnek, és ennek ellenére választott két GBU-39-es bombát, amivel szinte biztos volt az áldozatok magas száma. Annak, hogy a polgári célpontokban okozott kár nagyobb lesz, mint a közvetlen katonai előny, egyértelműnek kellett volna lennie.
Mindemellett az izraeli hadsereg által május 6-án közzétett térképeken megváltoztatták a humanitárius övezetek határait, például kivették Tal asSultant, amelyet azt megelőzően hónapokon keresztül a humanitárius zóna részének tekintettek; a terület eltávolítását azonban nem közölték megfelelően a civilekkel, akik továbbra is ott kerestek menedéket. Az izraeli hadsereg által az övezetekről kiadott térképek egyébként is összezavaróak és ellentmondásosak voltak, ami miatt nem jelentettek hatékony figyelmeztetést.
Az izraeli hadsereg – többek között a sajtónak adott válaszaikban – azt nyilatkozta, hogy “vizsgálja” a támadások körülményeit. Izraeli és nemzetközi emberi jogi szervezetek dokumentációiból azonban az derül ki, hogy az izraeli hadseregnek valójában nincs olyan hatékony és pártatlan belső mechanizmusa, amivel kivizsgálhatná a nemzetközi humanitárius jog megsértését jelentő incidenseket.
„Rengeteg volt a halott”
A táborra mért csapásban megölt és megsebesített civilek közül többeket fémrepeszek találtak el, például lefejeztek egy kisgyermeket és egy fiatal nőt. Más áldozatok esetében mély, vágott sebeket vagy csonttörést okoztak. Az Amnesty International által azonosított civil áldozatok többségének halálát vagy sérüléseit a bombák szilánkjai okozták, mások súlyos égési sérüléseket szenvedtek.
A május 26-án meggyilkolt civilek között volt az Al Attar család öt tagja is. A háború miatt a Gáza északi részéről kitelepített család négy hónapja tartózkodott a táborban. Az ő menedékhelyük a célba vett Hamász-parancsnokok tartózkodási helyével volt szomszédos, de erről valószínűleg nem tudtak: az életben maradt rokonok az Amnesty Internationalnek azt nyilatkozták, nem tudták, hogy a szomszédos kunyhóban lakó férfiak bármelyik fegyveres csoporttal kapcsolatban állnak-e.
A légicsapásokban a 21 éves Lina Al Attar is megsebesült; édesanyja, nagynénje, sógornője, nagyapja és nagybátyja meghalt. Az Amnesty Internationalnek azt mondta:
“Egy biztonságosnak hitt helyen voltunk, más, a lakóhelyüket elhagyni kényszerült emberekkel együtt. A környéken csak fémpajták és sátrak voltak, lakóházak nem, és arról sem tudtunk, hogy közülünk bárkit is keresnének vagy köröznének. Ez egy zöld, vagyis biztonságosként megjelölt terület volt az izraeli hadsereg által ledobott térképeken. Miután elvégeztük a Magrib imát, csak ültünk és beszélgettünk, nyugodtan, mivel nem hallottunk drónok vagy ágyúzás hangját.”
“Nem hallottam a rakéta hangját sem… A bátyám leemelte rólam a rám esett fémdarabot. A válla és a keze megsérült a repeszektől. Sikerült kiszabadítanunk magunkat, de körülöttünk mindenki mást vértócsában, darabokban találtunk. Az anyám már halott volt, az apám segítségért kiabált. A bátyám felesége azonnal meghalt, ott, ahol a támadást megelőzően ült a kisbabájával a karjában. A csecsemő túlélte – felvettem és odaadtam apámnak. Aztán elvettem a saját kislányomat a szintén sérült férjem öléből. Nekünk sikerült megmenekülnünk, de körülöttünk rengeteg volt a halott.”
A légicsapások után tűz ütött ki, amely további haláleseteket és sérüléseket okozott. Az Amnesty International fegyverszakértői elemezték a lakosok által közvetlenül a támadás után az interneten közzétett felvételeket, és arra a következtetésre jutottak, hogy a tűz méretét és intenzitását valószínűleg az izraeli bombák által eltalált helyen tárolt, főzésre használt tüzelőanyag okozta.
Egy lakó, aki 2023 novemberében menekült el a Gáza északi részén található otthonából, így nyilatkozott az Amnesty Internationalnek:
„Körülbelül 30-40 méterre voltam a bombázástól… Két hatalmas csapás hangját hallottam egymás után, majd hatalmas tűz ütött ki. Emberek kiabálását hallottam, és lefeküdtem a földre. Még mindig reszketek, ha eszembe jut. Láttam, ahogy mások égnek. Átéltünk már néhány bombázást, de ehhez hasonlót még soha. Csak élni akarunk; a biztonságot keressük, amit most megint elveszítettünk.
„Hidegvérrel meggyilkolták őket” – az Al Mawasi elleni támadás
Május 28-án, kedden délután 14.45 körül az izraeli hadsereg legalább három lövedéket lőtt ki harckocsikból Rafah Al Mawasi városrészében, amelyet az izraeli hadsereg hónapok óta humanitárius övezetnek nevez. A támadás 23 emberrel végzett és sokakat megsebesített.
Az Amnesty International kutatása szerint a Hamász és a Palesztin Iszlám Dzsihád egy-egy harcosa szállt meg a csapások helyszínének közelében a palesztin civilek között; valószínűleg ők voltak a támadások célpontjai. Egy másik forrás beszámolója szerint a lövedékek becsapódása előtt nem sokkal egy dzsipben palesztin katonák haladtak át a területen, éppen csak elkerülve a támadást. Az Amnesty azt nem tudta megállapítani, hogy az elhaladó harcosok ugyanazok voltak-e, mint azok, akik a támadás helyszínétől nem messze tartózkodtak.
Az Amnesty International fegyverszakértői elemezték a használt fegyverek maradványairól készült fényképeket. A lőszert végül 120 mm-es tanklövedékként azonosították. Műholdfelvételek azt mutatják, hogy a támadás reggelén izraeli katonai állomások voltak a támadás helyszínétől nem messze, 120 mm-es lőszer kilövésére alkalmas ágyú hatótávolságán belül.
A lövedékek közül kettő az Al Hams család házának külső falát és teraszát találta el, meggyilkolva a hétéves Beszant és öccsét, az ötéves Szalehet. Egy másik civil, a 63 éves Ibrahim Al Ghaffari szintén meghalt.
Mohammed Szalah Al Hams, a gyerekek nagybátyja az Amnesty Internationalnek azt mondta:
„Szaleh és Beszan meglátogatták anyai nagyapjukat. Ebéd után kimentek a házból, hogy kivigyék a szemetet. Körülbelül 40-90 másodpercig lehettek kint, amikor a lövedékek becsapódtak. A közelben voltam, és a házhoz siettem. Az apjuk is kijött a házból, és odarohant, ahol Szaleh akkor már holtan feküdt. A fején találták el. Beszant a robbanás ereje egy közeli sátorba dobta. Súlyosan megsérült és kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni.”
Percekkel később egy másik tankgránát csapódott be egy közeli táborba: 20 civil, köztük 10 gyermek, hét nő és három férfi halt meg.
A 33 éves Iszra Ali, aki a gázai Shejaiya érkezett, elvesztette férjét, Aszraf Mohammed Alit, egy 42 éves taxisofőrt, és 11 éves fiát, Amirt. Az Amnesty Internationalnek azt mondta:
„Éppen egy egyszerű ebédet készítettem a családnak, amikor egymás után távoli robbanásokat hallottam. Nem nagyon figyeltem oda rá, mert már hozzászoktunk a lövésekhez, de percekkel később… fülsiketítő hangot hallottam. Az első dolog, amit ezután láttam, foszlányok voltak, darabokra hullott emberek testének a darabjai. A sátrak nem sérültek meg, de a gyerekek, köztük Amir fiam, darabokra szakadtak. Nem tudjuk, hogy miért támadták meg pont ezt a helyet. Elvesztettem a férjemet, az egyik kisfiamat. Hová meneküljek a többi gyerekemmel? Hogyan éljük túl? A családom szétszakadt, a férjemet, a család egyetlen kenyérkeresőjét megölték. Nem vagyunk itt biztonságban, de azt sem tudom, hogyan boldoguljak vagy mit tegyek most.”
Az izraeli hadsereg nem adott magyarázatot a támadásra, de később azt nyilatkozta, hogy „az elmúlt órák híreivel ellentétben az IDF (Izraeli Védelmi Erők) nem hajtott végre csapásokat az Al Mawasi humanitárius területen”.
A támadás után néhány lakos szembeszállt a két palesztin fegyveres szervezet ott tartózkodó két harcosával, és felszólította őket, hogy hagyják el a területet, ami jól tükrözi a gázaiak a fegyveres csoportok civileket veszélyeztető magatartása miatti egyre növekvő dühét. A harcosok azonban nem távoztak, aminek következtében a terület teljes lakossága – a belső menekültté váltak és a helyiek egyaránt – néhány nappal később elhagyta a térséget.
Izrael, a Hamász és a többi palesztin fegyveres csoport kötelezettségei
A Gázai övezetben a civil lakosságnak egyébként is kis területen kell boldogulnia; ezt a körülményt súlyosbították a tömeges kitelepítések egymást követő hullámai és Izrael folyamatos illegális blokádja, amely korlátozza a biztonságot az övezeten kívül keresők mozgását. Ezek a körülmények azonban csak még fontosabbá teszik, hogy a konfliktusban részt vevő valamennyi fél szigorúan betartsa a nemzetközi humanitárius jog szabályait, amelyek legfőbb célja a civil lakosság megóvása.
Katonai célpontok jelenléte nem mentesíti az izraeli erőket a nemzetközi humanitárius jog szerinti kötelezettségeik alól, beleértve a megkülönböztetés és az arányosság elvének tiszteletben tartását, valamint azon felelősségüket, hogy minden lehetséges óvintézkedést megtegyenek a polgári lakosság védelme érdekében.
A megkülönböztetés elve, a nemzetközi humanitárius jog egyik meghatározó szabálya, megköveteli a harcoló felektől, hogy mindig tegyenek különbséget a katonai célpontok és a polgári lakosság, illetve a polgári infrastruktúra között, és támadásaikat csak a katonai célpontokra irányítsák.
A civilek ellen irányuló támadások tilalma mellett a nemzetközi humanitárius jog tiltja a megkülönböztetés nélküli támadásokat, vagyis azokat, amelyek jellegüknél fogva egyaránt érintenek polgári és katonai célpontokat is.
Az elővigyázatosság elve emellett megköveteli a konfliktusban részt vevő valamennyi féltől, hogy folyamatosan ügyeljenek a polgári lakosság és infrastruktúra megóvására, többek között azzal, hogy minden lehetséges intézkedést megtesznek a civil lakosságot ért károkat elkerülésére vagy az abszolút minimura csökkentésére.
A nemzetközi humanitárius jog tiltja továbbá az aránytalan támadásokat is, amelyek várhatóan olyan mértékű kárt vagy annyi civil sérülését, halálát, vagy pedig ezek kombinációját okoznák, amely meghaladja a várt konkrét és közvetlen katonai előnyöket.
A felek mindemellett kötelesek minden lehetséges óvintézkedést megtenni annak érdekében, hogy az ellenőrzésük alatt álló lakosságot és infrastruktúrát megvédjék a támadások hatásaitól.
A Hamász és más Gázában harcoló palesztin fegyveres csoportok esetében ez magában foglalja azt is, hogy ezek a szervezetek a lehetőségeikhez mérten kerüljék a katonai célpontnak számító harcosaik civilek által sűrűn lakott területeken, menedékhelyeken vagy azok közelében történő elhelyezését.
A nemzetközi humanitárius jog értelmében a támadó fél óvintézkedései közé tartozik továbbá:
- annak ellenőrzése, hogy célpontjai katonai célpontok-e;
- a megfelelő fegyverek és taktikák megválasztása a polgári lakosságnak okozott véletlen károk és a célzott katonai célpontok közelében lévő polgári objektumok károsodásának elkerülése vagy minimalizálása érdekében;
- annak felmérése, hogy a támadás várhatóan aránytalan lesz-e, és ilyen esetekben a hadművelet azonnali leállítása vagy felfüggesztése;
- illetve a polgári lakosság hatékony előzetes figyelmeztetése, kivéve, ha a körülmények ezt nem teszik lehetővé.
Háttér
Izrael szárazföldi offenzívájának 2024. május 7-i kezdete előtt a gázai Rafah több mint 1,2 millió olyan embernek adott otthont, akik az északabbra fekvő területekről menekültek el 2023. október 13-a óta, amikor az izraeli hadsereg kiadta az első tömeges evakuálási parancsot. Ez az jelenti, hogy Gáza lakosságának mintegy 85%-át legalább egyszer már kitelepítették, sokan pedig már többször is kénytelen voltak hátra hagyni az otthonaikat. Becslések szerint mára több mint egymillió palesztint telepítettek ki Rafahból annak következtében, hogy Izrael kiterjesztette a térségben folytatott katonai hadműveleteket.
2023 októbere óta az Amnesty International 16 olyan izraeli légicsapás ügyében folytatott vizsgálatot, amelyek következtében összesen 370 civil – közük 159 gyerek – veszítette életét, több százan pedig megsebesültek. Az Amnesty bizonyítékokat talált az izraeli erők által elkövetett háborús bűncselekményekre, beleértve a civilek és polgári objektumok ellen elkövetett közvetlen vagy válogatás nélküli támadásokat, valamint egyéb jogellenes hadműveleteket és a polgári lakosság kollektív büntetését. A szervezet felszólította a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyészét, hogy gyorsítsa fel a helyzet kivizsgálását, és azóta is azonnali tűzszünetért kampányol.
2023. október 7-én a Hamász és más palesztin fegyveres csoportok válogatás nélküli támadásokat hajtottak végre Izrael déli területein, civilek tömegeit lemészárolva vagy elhurcolva. Az izraeli hatóságok szerint a támadások következtében mintegy 1200 ember meghalt. Az Amnesty International azonnal a Hamász és a többi, háborús bűncselekményekben érintett fegyveres csoport felelősségre vonásáért szólalt fel, és a mai napig követeli a Gázában fogva tartott összes civil túsz azonnali szabadon bocsátását. A túszejtés a nemzetközi humanitárius jog súlyos megsértése, és háborús bűncselekménynek minősül.
