Terrorizmus elleni harc, igazságos eszközökkel!

Az akció időpontja: 2009. január 11.

 

8:00-8:30
találkozó az irodában (Bp. 1064 Rózsa u. 44.)

9:00
felvonulás indul a Rózsa utca-Andrássy út sarokról a Gtmo-t jelképező
rabruhákba beöltöztetett lebegő bábukkal az Amerikai Nagykövetséghez (1054 Bp.
Szabadság tér. 12.)

10:00 Nagykövetség elé érkezünk,
ahol Simon Kornél színművész felolvassa Jumali al-Dossari, korábbi guantanamoi
fogoly versét, és átadjuk követeléseinket a nagykövet asszonynak

 

{flv}egy_kihallgatas_kepei{/flv}

 

A 2001. szeptember
11-i amerikai, illetve más országokban elkövetett terrortámadásokra adott
kormányzati reakciók következtében sérültek az emberi jogok. Ez nagyrészt az
USA elnöke által vezetett amerikai végrehajtó hatalom által engedélyezett és
jóváhagyott irányelvek és gyakorlatok következménye. Az új amerikai elnöknek
joga és lehetősége van az okozott sérelmek egy részének enyhítésére.  Felszólítjuk a megválasztott elnököt, hogy

 
Zárassa be Guantánamót és vessen véget a törvénytelen fogva tartásnak:

 

       
Erősítse
meg, hogy az USA végleg bezárja a guantánamói fogolytábort, és a bezárásra
tűzzön ki viszonylag rövid határidőt.

       
Rendeletben
tiltsa meg az amerikai hatóságok által vagy megbízásukból foganatosítható
titkos, illetve tartós incommunicado fogva tartást.

       
Vonja vissza
a 2007. július 20-i rendeletet, amely a CIA-t felhatalmazta a titkos fogva
tartási és kihallgatási program folytatására.

       
Vonja
vissza a 2001. november 13-i elnöki katonai rendeletet a „jogellenes
harcosok” fogva tartásáról, a velük való
bánásmódról és ügyük
tárgyalásáról.

       
Szüntesse
be a katonai bizottságok által lefolytatott bírósági eljárásokat.

    Hirdessen
meg egy tervet, mely szerint azonnal vádat emelnek a guantánamói foglyok ellen,
és szövetségi bíróság elé állítják őket, vagy pedig szabadon engedik őket, és
gondoskodnak emberi jogaik további védelméről, a tervet pedig megfelelően
finanszírozzák.

       
Tegye
lehetővé, hogy azok a guantánamói foglyok, akik az USÁ-ban szeretnének maradni,
mert emberi jogaik hazájukba való visszatérésük esetén súlyosan sérülhetnek,
ezt megtehessék, és más kormányokkal együttműködve a többi hasonló helyzetben
lévő fogolynak is biztosítsa ezt a védelmi lehetőséget.

       
Gondoskodjék
róla, hogy az amerikai kormány önkényesen senkit se foszthasson meg
szabadságától, ne tagadhassa vagy zavarhassa meg a jogi felülvizsgálatot, és
haladéktalanul vessen véget az amerikai kormány ellenkezésének a guantánamói
foglyok habeas corpus elv alapján történő hallgatásával és más hasonló
helyzetekkel szemben.

 

Szüntesse be a kínzást és egyéb kegyetlen bánásmódokat:

 

        
Adjon ki
rendeletet arról, hogy az USA semmilyen körülmények között nem folyamodik
kínzáshoz vagy más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmódhoz, amint ezt a
nemzetközi jog is előírja.

        
Jelentse
be, hogy az adminisztráció eljárásaik során nem használ fel kínzással vagy
hasonló kegyetlen bánásmóddal kicsikart információt, kivéve a visszaélés
állítólagos elkövetője ellen.

        
A
Kongresszussal elkötelezetten együttműködve vonja vissza az emberi jogi
egyezmények ratifikálásakor a kínzással és más kegyetlen bánásmóddal
kapcsolatban tett mindenféle jogfenntartást és korlátozó kiegészítést,
beleértve a Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányát és az ENSZ
Kínzás elleni egyezményét.

        
Rendelje
el a kihallgatási technikák, illetve fogva tartási körülmények engedélyezésére
vagy jóváhagyására vonatkozó azon jogi vélemények és más dokumentumok
titkosításának feloldását, amelyek azt taglalják, hogy ezek a technikák vagy
körülmények megfelelnek-e a kínzás vagy egyéb kegyetlen, embertelen vagy
megalázó bánásmód vagy büntetés amerikai vagy nemzetközi tilalmának.

 

Vessen véget a büntetlenségnek:

 

        
Gondoskodjék
róla, hogy bűnügyi vizsgálat induljon az amerikai hatóságok által vagy
megbízásukból végzett titkos fogva tartási és fogolyátadási programok ügyében.

        
Ne tűrje
el a nemzetközi jog szerint büntetendő cselekmények, úgymint a foglyokkal
szemben alkalmazott kínzás és más kegyetlen bánásmód, illetve az eltüntetés büntetlenségét.

        
Gondoskodjék
arról, hogy független vizsgálóbizottságot hozzanak létre az USA terrorizmus
elleni  háborúja során alkalmazott fogva
tartási és kihallgatási technikák részletes feltárására.

        
Tegyék
közzé mindazok nevét, állampolgárságát, jelenlegi tartózkodási helyét és fogva
tartási körülményeit, akik a fogolyátadás vagy a titkos fogva tartási program
alanyai voltak.

        
Jelentse
ki, hogy kormánya dolgozni fog azon, hogy az amerikai hatóságok által
esetlegesen elkövetett emberi jogi sérelmek áldozatai jogorvoslathoz és
kárpótláshoz jussanak.

További információs anyagok a témában:

Tények és adatok Guantánamóról és a
titkos fogva tartásról (magyarul): http://amnesty.hu/guantanamo/Guantanamo_tenyek_es_adatok.pdf

További anyagok angolul (timeline,
esetek): http://www.amnesty.org/en/for-media/resources/counter-terror-with-justice