Szír és orosz katonai erők kórházakat támadnak meg hadi stratégiájuk keretében

Az Amnesty International légicsapásokat ellenőrző vizsgálata szerint úgy tűnik, orosz és szír kormányerők hadi stratégiájuk keretében szándékosan támadtak meg kórházakat és más egészségügyi intézményeket az utóbbi három hónapban, hogy megtisztítsák az utat földi haderőik számára Észak-Aleppo felé.

© AFP/Getty Images

A
szír hadsereg és szövetségesei még a tűzszünetről szóló
egyezmény tárgyalásai alatt is növelték az egészségügyi
intézmények ellen indított támadásaik számát.

A
szír és orosz haderők szándékosan támadnak meg egészségügyi
intézményeket, ezzel pedig botrányosan megsértik a nemzetközi
humanitárius jog alapelveit. Ami még inkább felháborító, hogy
úgy tűnik, a kórházak megsemmisítése részévé vált katonai
stratégiájuknak” – mondta Tirana
Hassan
,
az Amnesty
International Válságkezelési Igazgatója
.
„A legutóbbi támadássorozat Aleppotól északra fekvő
egészségügyi intézmények ellen már sokadik példája a
orvosokat és kórházakat ért támadásoknak, egy olyan stratégia
részeként, ami eddig számtalan intézményt rombolt le, valamint
nővérek és orvosok százainak életébe került a konfliktus
kirobbanása óta.”

A
szervezet legalább hat, kórházakat, rendelőket és egészségügyi
központokat célzó szándékos támadásról gyűjtött meggyőző
bizonyítékokat az Aleppo vidéki kormányzóság északi részén
az utóbbi 12 hétben. A támadások során legalább három civil
vesztette életét, köztük egy egészségügyi dolgozó, és 44-en
megsérültek. Ezek a támadások fokozták a egészségügyi
intézmények támadásának növekvő tendenciáját Szíria
különböző részein, mely háborús bűnnek minősül.

Az
Amnesty International kutatói hat egészségügyi intézmény,
illetve különböző szír és török humanitárius szervezet
dolgozóival beszéltek, akik elmondták, mennyire nehezen tudnak
megbirkózni a rengeteg civil áldozat orvosi ellátásával, amióta
2016 februárjában jelentősen megnövekedett a légicsapások száma
a térségben.

Két
Aleppotól északnyugatra fekvő város, Anadan és Hreitan
egészségügyi dolgozói elmondták az Amnestynek, hogy a szír
kormány a kórházak és más szolgáltatások megtámadását
alkalmazza stratégiaként, hogy kiürítsenek egész településeket,
és előmozdítsák földi előrehaladásukat.

Egy
anadani orvos ezt nyilatkozta: „Mindig a kórházak, a vízkészlet
és az áramszolgáltató a támadások első célpontja. Ha ezeket
megsemmisítik, az emberek elvesztik a túléléshez szükséges
szolgáltatásokat. Ez történt Anadannal is. Február közepére a
legtöbb lakos elhagyta a várost, miután február 2-án megtámadták
a frontkórházat és az egészségügyi központot. Viszont sajnos
nem mindenki tudott elmenni. Akik hátramaradtak, többnyire idősek,
akiknek égető szükségük van orvosi ellátásra.”

A
lázadók által ellenőrzött terület Aleppo környéki kórházai
az orosz és szír kormányerők legfőbb célpontjaivá váltak.
Ezzel az ostromlott területeken élő civilek elvesztettek egy
rendkívül fontos segítséget a túléléshez, és nem maradt más
választásuk, mint menekülni” – mondta Tirana
Hassan
.

Mindenki,
akivel az Amnesty International munkatársai beszéltek egyetértett
abban, hogy a megtámadott kórházak kizárólag humanitárius
célból működtek, nem voltak a közelükben katonai járművek,
ellenőrző pontok, katonák vagy frontvonalak.

Olyan
civilek és civil intézmények (többek között kórházak és más
egészségügyi központok) megtámadása, amelyek nem vesznek részt
hadi eseményekben, megsérti a nemzetközi humanitárius jogot (más
néven a háború törvényeit) és háborús bűnnek minősül. A
háború törvényei szerint a kórházak és egészségügyi
intézmények kiemelt védettséget élveznek. Az egyetlen eset,
amikor elveszítik a védettségüket, ha humanitárius célokon túl
használják őket, hogy az ‘ellenségnek ártsanak’, például
fegyvereket tárolnak bennük.

Még
ha ez meg is történik, a támadó félnek kötelessége
figyelmeztetést küldeni, amelyben egy ésszerű határidőt ad meg,
és csak akkor támadhat, ha ezt a figyelmeztetést nem vették
figyelembe.

Többször
figyelmeztettük a szír és az orosz kormányt, hogy tartsák
tiszteletben a nemzetközi humanitárius jogot. Emellett sürgettük
Oroszországot, hogy folytasson le hiteles és független nyomozást
a kórházak megtámadásával és egyéb komoly jogsértésekkel
kapcsolatban” – jelentette ki Tirana
Hassan
.
„Az egészségügyi dolgozók és intézmények az őket ért
támadások helyett tiszteletet és védelmet érdemelnének. Beteg
és sebesült emberek rekedtek a török határon vagy halnak meg
Szíriában, mert az Aleppo vidéki kormányzóság elleni
offenzívában a kórházak váltak frontvonallá. Egy kormánynak
nincs mentsége arra, hogy az emberek nem férnek hozzá az orvosi
ellátáshoz. Nincs mentség a kórházak szándékos, sorozatos
megtámadására.”

© Map produced by Amnesty International. Basemap via BingAleppo környéki megtámadott egészségügyi intézmények

Háttér
és tanúvallomások

Egy
helyi ellenőrző szerv, a Syrian Network for Human Rights szerint
2015 szeptembere óta az orosz és szír kormányerők legalább 27
kórházat támadtak meg, közülük nyolcat Aleppo kormányzóság
területén. A Syrian American Medical Society (SAMS) az Amnestynek
azt mondta, hogy 2015 decembere óta legalább 13 kórház vált
légicsapás áldozatává, egyet pedig felszíni rakétával
támadtak meg február
15-én
.
A 14 támadás során 4 egészségügyi dolgozó és 45 civil
vesztette életét.

A
Physicians
for Human Rights

jelentette, hogy mióta konfliktus kirobbant, legalább 346 támadás
történt egészségügyi intézmények ellen, amelyek során 705
dolgozót öltek meg. Ezen támadások nagy részéért a szír
kormányerők és szövetségeseik felelősek.

Az
Amnesty International kutatói az Észak-Aleppo területén 2015
decembere és 2016 februárja között végrehajtott hat támadást
vizsgálták.

Az
aleppoi vidék északi részén végrehajtott offenzíva

2016
januárjának utolsó hetében szír kormányerők, orosz
légicsapások segítségével, szárazföldi támadást indítottak
az Aleppo vidéki kormányzóság északi területén, hogy
felszabadítsák a lázadó csoportok által ostrom alatt tartott
Nubul és Zahraa településeket. Ezzel elvágták az utánpótlás
útvonalát az egész területen, illetve Törökország és Aleppo
között. Február 1-jén a szír kormányerők és a Szíriai
Demokratikus Erők (akik között kurd, arab és asszír csapatok is
találhatók) ugyanezen a területen folytatták offenzívájukat.

Civilek,
akik elmenekültek az Aleppo vidéki kormányzóság északi részéből
a Bab al-Salaam határátkelőn át Törökországba, az Amnesty
International munkatársainak elmondták, hogy az orosz és szír
kormányerők légicsapásai február első hetében sokszorozódtak
meg, emiatt pedig ezrek kényszerültek elhagyni az otthonukat. Mivel
nem maradt működő kórház a közelben, a sebesülteknek órákig
kellett autózniuk orvosi segítségért. Az Aleppo környéki
orvosokkal és egészségügyi dolgozókkal készített interjúk
alapján elmondható, hogy a kórházakat az elsők között támadták
meg az offenzíva megkezdésekor. Az orvosok szerint a hadmozdulat
célja az volt, hogy csökkentse az egészségügyi intézmények
kapacitását és megakadályozza, hogy a sebesültek orvosi
segítséget kapjanak.

Tel
Rifaat

Két
orvos és egy aktivista, akik két nappal azelőtt hagyták el Tel
Rifaatot, hogy a Szír Demokratikus erők egy csoportja, a Embereket
Védelmező Egység átvette volna a hatalmat a város felett,
február 15-én a következőket mondták az Amnesty International
munkatársainak: mind a három egészségügyi központ, azaz egy
hadikórház, egy rehabilitációs központ és egy vese-dialízis
központ vált légitámadások áldozatává február 8-tól kezdve,
egy időben a földi támadás kezdetével. A támadásokban hat
dolgozó és három civil sérült meg, valamint a településnek
ezzel nem maradt működő egészségügyi intézménye.

Dr.
„Faraj” (az igazi nevét biztonsági okok miatt megváltoztattuk),
a három intézmény igazgatója így nyilatkozott az Amnestynek:

A
kurdok elfoglaltak több falut az Aleppo vidéki kormányzóság
északi területén február elején és Tel Rifaat felé tartottak.
Ahogy közeledtek, az orosz és szír hadsereg megtámadta az
egészségügyi intézményeket. Emiatt azokat a civileket, akik a
bombázásban megsérültek, a szír-török határra kellett
átszállítani, mert egy helyi működő kórház sem maradt a
térségben.

Néhány
héttel a jelenlegi offenzíva előtt, 2015. dec. 19-én 2 óra 45
perckor egy légicsapás pusztította el Tel Rifaat egyik
intézményét, amely orvosi ellátást biztosított speciális
igényű gyermekeknek. Az intézményt, igazgatója elmondása
alapján, 2014-ben állították fel és azóta 250 környékbeli
gyermeket kezeltek itt havonta.

Maskan
falu

Az
Independent Doctors Association (IDA) egyik orvosa Törökországban
az Amnestynek azt mondta, hogy a hadikórházat, amit az Aleppo
vidéki kormányzóság északi részén található Maskan faluban
támogatnak, február 1-jén evakuálni kellett, a fokozódó
légicsapások és az elkerülhetetlen földi invázió miatt. Az
evakuáció másnapján az IDA fényképeket kapott, amelyeken a
légicsapás által addigra már elpusztított kórház látható.

A
szír kormány február 15-én vette birtokba a már teljesen
elhagyatott falut. Az Amnesty International megvizsgált képeket,
illetve egy videót,
amelyben a kormányerők azt állítják, hogy a kórházat
terroristák használták háborús sebesültjeik kezelésére.
Azonban a nemzetközi humanitárius jog védettséget biztosít
minden kórháznak, ami humanitárius funkciót lát el, ebbe pedig a
háborús sebesültek kezelése is beletartozik.

Anadan

Anadanban
dolgozó orvosok és egy egészségügyi dolgozó az Amnesty
munkatársainak elmondta, hogy január 27-én és február 2-án
orosz és szír harci repülőgépek által végrehajtott két
légicsapás a hadikórház nagy részét megsemmisítette, és
működésképtelené tett egy rehabilitációs intézményt. A
rehabilitációs központ egyik terapeutája ezt mondta:

„Február
1-jén fokozódtak a légicsapások. Másnap 8.30-kor az épületbe
csapódott egy rakéta. Épp munkába tartottam, amikor láttam és
hallottam a robbanást. Mikor odaértem az épülethez, a sofőr
holttestét láttam a bejáratnál, két beteg és öt dolgozó pedig
súlyosan megsérült. El kellett szállítanunk őket Anadanból. A
központ már nem működik. Drága felszerelést veszítettünk el.
2014 óta működtünk és mindenkit elláttunk, aki segítségért
jött hozzánk.”

Hreitan

A
hreitani Bagdad Kórház 2015. dec. 25-én egy támadásban súlyosan
megrongálódott. Egy orvos és egy másik dolgozó az Amnestynek azt
mondta, hogy orosz és szír harci gépek lőttek a kórházra. A
támadásban 10 dolgozó és legalább 20 beteg sérült meg, az
épület pedig összeomlott. Ali Hamedo, a kórház egyik munkatársa,
életét vesztette. A kórház azóta nem tud működni.

A
hreitan-i Dr. „Abdullah” (a nevét biztonsági okokból
megváltoztattuk) azt nyilatkozta: „Már a föld alatt lévő
kórházak sincsenek biztonságban. Egy éve a föld alá
költöztettük a kórházat, és abban reménykedtünk, hogy ez majd
megóvja a légicsapásoktól. De a bombák képesek voltak a föld
alá is betörni. Több százezer dollárt költöttünk arra, hogy
felszereljük a kórházat, kezeljük a betegeket és a sebesülteket.
De Hreitannak most már nincs többé kórháza.”

Egy
hreitani család tagjai, akik február 6-án menekültek el a
településről az Amnestynek elmondták, hogy ők hagyták el
utolsóként a várost. Az apa azt mondta: „Születésem óta
Hreitanban élek, és sosem láttam még ennyire kietlennek és
üresnek. Néhány család ott maradt, mert nem tudták elhagyni a
várost. A légicsapások elpusztítottak mindent, köztük a
kórházakat, ezért nem maradt semmilyen lehetőség a túlélésre.”

Az
Orosz Védelmi Minisztérium szerint harci repülőgépeik
terroristákra mértek légicsapásokat
Aleppoban február 4. és 11. között, és tagadták a civilek
megtámadását. Az orosz hatóságok folyamatosan tagadják szír
civilek meggyilkolását és az infrastruktúra lerombolását, annak
ellenére, hogy meggyőző bizonyítékok mutatnak civilek százainak
szándékosan okozott halálára és civil épületek megrongálására.
Február 11-én az Orosz Védelmi Minisztérium azzal vádolta
az Egyesült Államok vezette koalíciót, hogy ők felelősek az
aleppoi vidék északi részén végrehajtott támadásokért. Az
Egyesült Államok tagadja ezt a vádat. A US Central Command
(CENTCOM) nyilatkozata szerint az Egyesült Államok által vezetett
koalíció február 1. és 4. között az aleppoi vidék északi
részen található Mar’a-ban hajtott végre támadásokat a magát
Iszlám Államnak nevező csoport ellen.