A Mexikó-szerte pusztítást hozó drogháborúról szóló merész tudósításairól ismert Javier Valdez Cárdenas meggyilkolása országszerte komoly megdöbbenést keltett.
Munkája
különösen ismert volt szülővárosában, a Sinaola államban
található Culiacánban, ahol emberek
ezrei túszai egy olyan háborúnak, amely a kíméletlen
drogkartellek és a kormányzat között zajlik, és amelyben a
hatóságok képtelenek megvédeni az állampolgárokat és
összejátszanak a bűnözőkkel.
Javiert
a Riodoce szerkesztősége mellett lőtte le egy ismeretlen tettes. A
Riodoce hetilap, amelyet Javier alapított, azon kevés újságok
egyike, amely tudósítani mert a környéken elkövetett
gyilkosságokról és leszámolásokról.
Miután
az újságíró életét követelő lövöldözésről beszámoltak a
hírekben, ömlöttek az üzenetek Mexikó valamennyi szegletéből
csakúgy, mint a világ más tájairól. Javier olyan újságíró
volt, aki megbízható információkkal bírt és emiatt
köztiszteletnek örvendett.
Javier Valdez Cárdenas
Az
üzenetek egyike azonban kitűnt a többi közül, talán éppen
az
iróniája miatt.
Nemsokkal
azután, hogy a bűncselekményről szóló hírek eljutottak a
szélesebb nyilvánossághoz, Enrique Peña Nieto mexikói elnök azt
nyilatkozta, hogy kormánya “a sajtószabadság elkötelezett
híve”, és utasította a szövetségi ügyészeket, hogy segítsék
az állami hatóságok által indított nyomozást.
Peña
Nieto elnöknek azonban nem kellene megdöbbennie Javier
meggyilkolásán. Sőt, ha már január
óta figyelemmel követi a híreket, még csak meg sem szabadna
lepődnie.
Javier
a hatodik olyan újságíró volt, akit a munkája miatt 2017-ben
eddig meggyilkoltak. Az Article 19 nevű szervezet szerint 2000 óta
Mexikóban 106 újságírót öltek meg, 33-at azóta, hogy Peña
Nieto elnök öt évvel ezelőtt elfoglalta hivatalát.
Vagyis
havonta
átlagosan egy újságíró gyilkosság áldozatául esik az
országban.
Mexikóban
az újságírás életveszélyes hivatás.
Maximino Rodríguez, Cecilio Pineda, Ricardo Monlui, Miroslava
Breach, Jonathan Rodríguez és
Javier mind azért haltak meg, mert olyan
hivatásuk volt, amely nem csak elismerést, de védelmet is
érdemelne a hatóságok részéről.
Az
újságírók a Mexikóban dúló emberi jogi válság frontvonalában
állnak. Sokan közülük napi rendszerességgel teszik ki magukat
életveszélyes helyzeteknek azért, hogy reményt adjanak
országuknak. Minél távolabb megyünk Mexikóvárostól, a helyzet
annál rosszabbá válik. A drogkartellek folytonos zaklatásának
kitett, a bűnözőkkel gyakran összejátszó hatóságok által
ignorált újságírók sehova nem fordulhatnak védelemért.
Rendíthetetlen elkötelezettségük az, ami ezeket az embereket
mégis mindig előbbre viszi a fenyegetések, a veszély, az igen
kevés elismerés és támogatás ellenére.
Huffington Post CanadaEnrique Peña Nieto
Sokan
a január óta meggyilkolt újságírók közül – így Javiert is –
számos fenyegetést kapott a merényletet megelőzően.
A
múlt hónapban Javier a következőt nyilatkozta az Index
on Censorship elnevezésű, a
szólásszabadságért küzdő szervezetnek: “Többször felhívtak,
hogy álljak le bizonyos gyilkosságok felderítésével, illetve
drogbárók elleni nyomozással. Fontos információkat kellett
visszatartanom, mert megölték volna a családtagjaimat, ha mégis
jár a szám.”
A
hatóságok azonban nem vettek tudomást ezekről a fenyegetésekről.
un.orgA
2000 óta meggyilkolt 106 újságíró ügyében indított nyomozások
a legnagyobb jóindulat mellett is legalább elégtelenek. Egyetlen
embert sem vontak felelősségre, ami azt a vérfagyasztó üzenetet
küldi, hogy tulajdonképpen oké újságírókat lelőni.
2010-ben
Mexikó büszkén iktatta be hivatalába a szólásszabadságot
érintő bűncselekmények felderítésével megbízott új
különleges ügyészt, akinek azonban eddig semmilyen eredményt nem
sikerült elérnie sem a jogvédők, sem az újságírók védelme
területén.
Nem
kérdés, hogy az újságírók elleni támadáshullám egyre nagyobb
méreteket ölt. Miért nem tesznek hát a hatóságok többet azért,
hogy megállítsák a sajtó képviselőinek levadászását?
Talán
attól félnek, amit ezek az újságírók esetleg feltárnak?
Mexikóban
súlyos emberi jogi válság van: több mint 30 000 embert tartanak
jelenleg eltűntként nyilván, a rendőrség bevett “nyomozása”
gyakorta nem jelent mást, mint kivégzést és kínzást.
A
Javierhez hasonló bátor újságírók munkája nélkül sok ilyen
jogsértés soha nem kerülne napvilágra.
Az
újságírók munkájának védelme és elismerése helyett a Peña
Nieto adminisztráció inkább arra
koncentrál, hogy kivezényelje a katonaságot és az erőszak ellen
még több erőszakkal vegye fel a harcot. Egy olyan stratégia ez,
amely csak tovább ront a már amúgy is katasztrofális helyzeten.
Peña
Nieto elnök téved.
A
semmitmondó Twitter üzenetek helyett a kormányzatnak minden
erejével arra kellene koncentrálnia, hogy létrehozzon egy olyan
átfogó stratégiát, amely alkalmas a jogvédők és az újságírók
elleni támadások megfékezésére és megelőzésére. Egy
stratégiát, amely túlmutat a támogató tweeteken és a
szólásszabadságról szóló üres frázisokon, egy stratégiát,
amely megalapozott és végrehajtható. Mindenekelőtt azonban, véget
kell vetni a bűnözők büntetlenségnek.
Amennyiben
pedig a Peña
Nieto adminisztráció nem képes
megbirkózni a feladattal, úgy lehetne annyira alázatos, hogy
jogsértések kezelésében járatos nemzetközi szakértőktől vagy
szervezetektől kérjen segítséget, hogy
eleget tegyen az ENSZ és az Emberi Jogok
Amerikaközi Rendszerének ajánlásainak.
Mikor
egy olyan ismert újságírót gyilkolnak meg hidegvérrel, mint
amilyen Javier volt, azzal minden mexikói újságírónak is halálos
fenyegetést küldenek. Miközben az ország próbálja feldolgozni
Javier tragikus halálát, mindenkit egy kérdés foglalkoztat csak:
ki lesz a következő?
Csak
a tettek vethetnek véget a vérontásnak. Minden ami ennél kevesebb
– még ha az egy szép Twitter üzenet is – értelmetlen.
