Small Places Tour: A Kaukázus kiáll az emberi jogok mellett

Az 1988-as Human Rights Now! turné óta a Small Places Tour az Amnesty legátfogóbb globális zenei és emberi jogi projektje, ennek keretében világszerte több száz koncert és rendezvény kerül megrendezésre szeptember 10. és december 10. között. Az Amnesty ezzel a kampánnyal fémjelzi az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 60. évfordulóját. Több mint 50 országban eddigi számítások szerint 545 koncertet szentelnek ennek a dokumentumnak, és ez a szám a következő hetekben elérheti az 1000-et. Magyarországon eddig a Kispál és a Borz, a Balkan Fanatik, a HS7, a Kaukázus, a No Thankx, a PASO, és a Supernem csatlakozott az akcióhoz, és a szervezet még több hazai együttes támogatására számít.

A Small Places Tour egyedülálló, mert a zenészek segíthetnek felhívni a figyelmet az emberi jogi sértésekre és az Amnesty munkájára azzal, hogy saját koncertturnéjukon az AI-vel közösen informálják rajongóikat a szervezet céljairól, és az érdeklődök megtudhatják, hogyan válhatnak aktív szereplőivé ennek a munkának akár aktivistaként, akár anyagi támogatással.

A Small Places tour nemzetközi háttere

A turné londoni megnyitóját megelőzően Peter Gabrielt kinevezték az Amnesty International 2008-as Lelkiismereti Nagykövetének, melyet az emberi jogokért tett fáradhatatlan munkájával érdemelt ki.  Korábban ezt a titulust többek között Nelson Mandela, Vaclav Havel, Mary Robinson és a U2 viselte. Peter Gabriel a következőket nyilatkozta: „Az Amnesty International turnéjain találkoztam először olyan emberekkel, akik elkötelezték magukat az emberi jogokért. Képtelenség lett volna elengedni a fülem mellett rendkívüli történeteiket, melyek szenvedésről és bátorságról tanúskodnak. Nagyon sokat jelent nekem, hogy Lelkiismereti Nagykövetnek lettem kinevezve.”

„Remélem, hogy a Small Places Tour valóban segíteni fog, hogy 60 év után ismét megerősítsük az emberekben az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának üzenetét. Ez létfontosságú a világ minden polgára számára, és ezáltal inspirálni tudjuk mindazokat, akik ebben részt vesznek”.

 

A díjat The Edge (U2) nyújtotta át.

 

A Lelkiismereti Nagykövet Díjról a www.artforamnesty.org/aoc címen, a Small Places Tour-ról a smallplacestour.blog.hu oldalon találsz további információt.