Romokban hever Rakka az Egyesült Államok vezette „a megsemmisítés háborúja” után

A törmelékek között élő rakkai lakosok azt kérdezik, hogy az Egyesült Államok vezette koalíciós erők miért rombolták le a városukat és miért öltek meg több száz civilt az Iszlám Állam rémuralma alóli „felszabadítás” jegyében. Az Amnesty International új jelentése a közelgő évforduló előtt.

JELENTÉS

Az
Amnesty International kutatói Rakkában 42 koalíciós légicsapás
helyszínét keresték fel, és 112, a szeretteiket elvesztő és a
vérontást túlélő helyi lakossal készítettek interjút.

A Badran család

A
megsemmisítés háborúja”

Röviddel
a katonai hadjárat előtt, James Mattis amerikai védelmi miniszter
ígéretet tett egy, az Iszlám Államot megsemmisítő háborúra.

A
2017. június 6. és október 12. között az Egyesült Államok
vezette koalíciós hadművelet során – amelynek az volt a célja,
hogy kiszorítsa az Iszlám Államot annak úgynevezett
„fővárosából”, Rakkából – több ezer civil lelte halálát
és sérült meg, emellett a város jelentős részét is
lerombolták. A lakások, a magán- és középületek, valamint az
infrastruktúra helyén csak törmelékek és helyrehozhatatlan károk
maradtak.

A
lakosság csapdába esett, rövidesen az Iszlám Állam fegyveresei
és a kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) harcosai
közötti utcai harcokban találták magukat, amelyeket a koalíció
könyörtelen légicsapásai és tüzérségi támadásai tovább
fokoztak. Az Iszlám Állam aláaknázta a menekülési útvonalakat
és lelőtte a menekülni próbáló civileket. Több száz civilt
öltek meg: néhányat az otthonukban, egyeseket azokon a helyeken,
ahol menedéket találtak, másokat menekülés közben.

Az
amerikai, brit és francia koalíciós erők több tízezer
légicsapást hajtottak végre, az amerikai erők bevallása szerint
30 000 tüzérségi lövést adtak le Rakkára a támadások során.
A légicsapások több mint 90%-ért az amerikai erők tehetők
felelőssé.

“Egy
magas rangú amerikai katonai tisztviselő mondta, hogy több
tüzérségi lövedéket zúdítottak Rakkára, mint bármilyen
más célpontra
a vietnami
háború óta. Tekintettel arra, hogy a tüzérségi lövedékek a
100 métert is meghaladó hibahatárral működnek, nem meglepő,
hogy
tömegével estek áldozatul civilek.”
– mondta Donatella Rovera.

Az Aswad család

Civil
vérontás

A
jelentésben bemutatott áldozatok a város teljes
társadalmi-gazdasági spektrumát felölelik és életkorukat
tekintve is különbözőek: az egyéves kislánytól a nyolcvanas
éveiben járó idős emberig. Egyesek kénytelenek voltak a városban
maradni, mivel túlságosan szegények voltak ahhoz, hogy fizessenek
az embercsempészeknek, mások azért maradtak, mert miután egész
életüket végigdolgozták, túl sok mindent elveszítettek volna,
ha maguk mögött hagyják otthonaikat és vállalkozásaikat.

Szívszaggató
történeteik és óriási veszteségeik éles ellentétben állnak a
koalíció által ismétlődően hangoztatott azon állítással
miszerint nagy erőfeszítéseket tettek az áldozatok számának
minimalizálása érdekében. 2017 szeptemberében, a konfliktus
tetőpontján a koalíció parancsnoka, az amerikai Stephen Townsend
altábornagy azt írta, hogy “…soha nem volt pontosabb légi
hadjárat a fegyveres konfliktusok történetében”.

Rakka
lakosai, például a légicsapásokat túlélő Munira Hashish,
másként mesélik el a történetet: “Akik maradtak meghaltak,
akik megpróbáltak elmenekülni ugyancsak halottak. Nem engedhettük
meg magunknak, hogy kifizessük az embercsempészeket, csapdába
estünk. ”

A
nőnek és gyermekének végül egy aknamezőn keresztül sikerült
elmenekülni úgy, hogy „azok vérén keresztül gázoltunk, akik
menekülés közben ott robbantak fel.”

A Hashish család

A
jelentésben bemutatott négy család mindegyike szörnyű
megpróbáltatásokon ment keresztül.

Az
Aswad egy kereskedőkből álló család volt, akik egész életükben
keményen dolgoztak, hogy otthont teremtsenek maguknak Rakkában.
Néhányan közülük – a pincéjükben menedéket keresve –
hátramaradtak, hogy megvédjék az
értékeiket
a fosztogatástól. Június 28-án azonban egy koalíciós légicsapás
romba döntötte az épületet. Nyolc
civil, többségében gyermek halt
meg.
A család egy másik tagja akkor vesztette életét, amikor napokkal
később a városba visszatérve egy aknára lépett.

Bár
többször megpróbáltak elmenekülni, a
Hashish család 17, elsősorban
nő és gyerek tagját
veszítette el augusztusban két
hét leforgása alatt.
Egy koalíciós légicsapás következtében kilenc ember lelte
halálát, heten menekülés közben az Iszlám Állam által
aláaknázott úton haltak meg. A
Szíriai Demokratikus Erők aknavetője
további két életet követelt.

A
Badran család esete szemlélteti talán legjobban, milyen szörnyűvé
vált a helyzet a Rakkában rekedt lakosság számára. Néhány hét
leforgása alatt a család 39 tagját ölték meg négy koalíciós
légicsapás során. A
család folyamatosan változtatta a helyét a városon belül, hogy
elkerüljék a gyorsan
változó frontvonalakat.

“Azt
gondoltuk, hogy Daesh (Iszlám Állam) kiszorítására érkezett
erők tudni fogják a dolgukat, célba veszik Daesh-t és békén
hagyják a civileket. Naivak voltunk. Mire rájöttünk, mennyire
veszélyes lett mindenhol, már túl késő volt, csapdába estünk ”
– mesélte Rasha Badran az Amnesty Internationalnek.

Számos
menekülési kísérletet követően végül a férjével együtt
sikerült megszökniük, azonban egész családjukat elveszítették,
beleértve egyetlen lánygyermeküket, az egyéves Tulipot, akinek
apró testét egy fa közelében temették el.

Végül
a Fayad család
esete
azt mutatja meg, hogy a csata utolsó óráiban lezajlott koalíciós
villámháború miként irtott ki teljes családokat a
Rakka
központi részén
található
Harat al-Baduban,
ahol az Iszlám Állam harcosai civileket használtak emberi
pajzsokként. Mohammed “Abu Saif” Fayad illetve
15 családtagja és szomszédja október 12-én a koalíciós
légicsapások során bekövetkezett halála annál is inkább
értelmetlennek tűnik, mivel
néhány órával később a Szíriai Demokratikus Erők és a
koalíciós
erők
megállapodást kötöttek
az Iszlám Állammal, garantálva az Iszlám Állam életben maradt
harcosainak a Rakkából való biztonságos távozást.

“Ha
a koalíció és szövetségeseik, a Szíriai Demokratikus Erők
végső soron biztosították az Iszlám Állam harcosai számára a
biztonságos menekülőútvonalat és a büntetlenséget, mégis
milyen esetleges katonai előnyökkel járt egy gyakorlatilag teljes
város elpusztítása és sok civil meggyilkolása?” – teszi fel
a kérdést Benjamin Walsby, az Amnesty International közel-keleti
kutatója.

A Fayad család

Lehetséges
háborús
bűncselekmények

A
jelentésben ismertetett
koalíciós
csapások egy jellemző
mintázatot mutatnak.
Komoly
bizonyítékok vannak arra vonatkozóan, hogy a koalíció
légicsapásai és tüzérségi támadásai nyomán civilek ezrei
haltak meg vagy sérültek meg. Ezek
a légicsapások
magukban
foglalják azokat a nemzetközi humanitárius jogot sértő,
aránytalan vagy nem
célzott
támadásokat, amelyek potenciális háborús bűncselekmények
lehetnek.

Az
Amnesty International az Egyesült Államokban, az Egyesült
Királyságban és Franciaországban – ezen országok csapatai
hajtották végre a Rakka elleni
légicsapásokat –
dolgozó védelmi
tisztségviselőkhöz fordult
további információkért a fenti esetekkel és egyéb támadásokkal
kapcsolatban. A szervezet megkérdezte őket a koalíciós
taktikákról, a támadások konkrét eszközeiről és módszereiről,
a célpontok megválasztásáról valamint a támadások
megtervezésével és végrehajtásával összefüggésben tett
óvintézkedésekről, továbbá az eddig elvégzett esetleges
vizsgálatokról, nyomozásokról.

Az
Amnesty International sürgeti a koalíció tagjait, hogy
elfogulatlanul
és
teljeskörűen vizsgálják ki a jogsértésekről és a civil
áldozatokról szóló állításokat, továbbá felhívja őket,
hogy nyilvánosan ismerjék
el a civil halottak
és a polgári tulajdon megsemmisítésének mértékét és súlyát.

Nyilvánossá
kell tenniük a vizsgálatok eredményeit, akárcsak a nemzetközi
humanitárius jognak való megfelelés vizsgálatához szükséges
tkulcsfontosságú információkat. Felül kell vizsgálniuk azokat
az eljárási szabályokat, amelyek alapján a civilek haláleseteiről
beszámolnak, az áldozatok számára pedig igazságot kell
szolgáltatniuk és biztosítaniuk kell a jóvátételt. Emellett
kötelezettségük az is, hogy a jelenleginél sokkal jelentősebben
erőkkel segítsék a Rakkában folyó aknamentesítési és
újjáépítési munkálatokat.

“Rakka
lakosai hazatérnek a romok közé, kihúzzák szeretteiket a
törmelékek alól, és szembenéznek a halállal vagy az aknák és
a fel nem robbant robbanószerek okozta sérülésekkel. A koalíció
tagadó magatartása, hogy elismerje szerepét ennek a katasztrofális
helyzetnek a megteremtésében, még nehezebbé teszi az áldozatok
helyzetét.”- mondta Benjamin Walsby.