Több mint két év telt el azóta, hogy közel 130 000 állami alkalmazottat bocsátottak el jogellenesen Törökországban. Számukra továbbra sem szolgáltattak igazságot, a jövőjük bizonytalan – áll az Amnesty International új jelentésében.
A jelentés
részletesen bemutatja, hogy orvosokat, rendőröket, tanárokat, tudósokat és több
tízezer más állami alkalmazottat bocsátottak el, mert állítólag “kapcsolatban
álltak terrorista szervezetekkel”. Sem az állásukat nem kapták vissza, sem kártérítést
nem kaptak a mai napig, az ügyük kivizsgálására létrehozott bizottságot pedig direkt
azért hozták létre, hogy a vizsgálatnak ne legyen valódi értelme.
“Terroristának
neveztek és fosztottak meg több tízezer embert és családtagjaikat a
megélhetésüktől, igazságot pedig nem szolgáltattak számukra.” – mondta Andrew
Gardner, az Amnesty International Törökország stratégiai és kutatási
igazgatója.
“Bár a
napnál is világosabb, hogy teljesen önkényesen rúgták ki ezeket az embereket, a
bizottság, aminek az lenne a feladata, hogy kivizsgálja a menesztésüket, nem hajlandó
a nemzetközi szabályokat alkalmazni, és valójában csak egy kirakattestület,
aminek az a feladata, hogy igazolja a jogellenes elbocsátásokat. Az egész
eljárás szégyenteljes arcul csapása az igazságnak.”
A 2016-os
puccskísérlet után bevezetett rendkívüli állapot során elnöki rendeletekkel közel
130 000 állami alkalmazottat fosztottak meg az állásától.
Ártalmatlan
és az akkori szabályok szerint teljesen törvényes tevékenységek szolgáltattak indokot
a bizottságnak arra, hogy visszamenőleg igazolja a kirúgásokat, és örökre
eltiltson embereket a közszférától vagy a hivatásuk további gyakorlásától.
Olyan tevékenységekről van szó, mint bankbetétek elhelyezése egy meghatározott
pénzintézményben, tagság bizonyos szakszervezetekben vagy egyes telefonos
applikációk letöltése. Ezek voltak a “bizonyítékok”, amelyek bizonyították a
kapcsolatot a “terrorista szervezetekkel”.
2017
januárjában az egyre növekvő politikai nyomás miatt a török kormány felállította
a Rendkívüli állapotot Ellenőrző Bizottságot, hogy az elnöki rendelek alapján
kirúgottak ügyét kivizsgálja. Nagyjából 125 000 ember fordult panaszával a
bizottsághoz, ezek közül 2018. október 5-ig csak 36 000 ügyet vizsgáltak
meg, és kevesebb mint 7%-ban (2300 eset) változtatták meg az eredeti döntést.
Egy kirúgott
állami tisztviselő felesége ezt mondta az Amnestynek: “Nem mondták meg, hogy
miért rúgják ki, esélyt sem adtak, hogy érdemben fellebbezni tudjunk. Úgy
kellett megírnunk a fellebbezést, hogy nem tudtuk, mi ellen fellebbezünk.”
Néhány
bizottsági döntésből az sem derül ki, hogy eredetileg milyen információk alapján
gondolták valakiről, hogy kapcsolatban áll a “terrorista szervezetekkel”, ami lehetetlenné
tette, hogy az érintettek érdemben vitatni tudják elbocsátásuk jogszerűségét.
Azok a
szerencsések pedig, akik visszakapták állásukat, sokszor rosszabb körülmények
között találták magukat, mint amiben a kirúgásuk előtt voltak.
Egyikük
ezt mesélte: “Elvették azt a jogunkat, hogy a bíróságon kártérítést kérjünk.
Nagyon sok problémánk volt, amíg nem volt munkám. A feleségem a mai napig
terápiába jár a trauma miatt.”
Bár világos, hogy a kormány
semmibe vette a nemzetközi szabályokat, továbbra is kitart a rendkívül káros
stratégiája mellett. Bár a rendkívüli állapotnak már vége, júliusban elfogadtak
egy törvényt, ami lehetővé teszi az állami alkalmazottak tömeges elbocsátását a
következő három évben is, ha felmerül a gyanú, hogy „terrorista szervezetekkel”
vagy a „nemzetbiztonságra veszélyes” más szervezetekkel állnak kapcsolatban.
Egy egyetemi
tanár, aki azért küldtek el, mert aláírt egy petíciót, ezt mondta: “Törökországban
az igazságszolgáltatás a politikusok szolgája. A kormányok kénye-kedve szerint
működik.”
“Több
mint két évvel aztán, hogy a tömeges elbocsátások elkezdődtek, állami alkalmazottak
tízezrei élnek a teljes bizonytalanságban elvágva a jogorvoslat lehetőségétől.
A bizottság ahelyett, hogy igazságot szolgáltatna, csak sót dörzsöl a sebeikbe.”
– mondta Andrew Gardner.
“Ha felmerül annak a gyanúja, hogy valaki a fegyelmi vétséget vagy
szabálysértést, bűncselekményt követett el, a hagyományos szabályoknak
megfelelő módon kell eljárni. A hatóságoknak azonnal vissza kell adniuk az
elnöki rendeletekkel tömegesen elbocsátott emberek munkáját, és kártérítést
kell számukra fizetniük, ami kiterjed az elmaradt béreikre illetve az elszenvedett
pszichés traumákért is kompenzációt nyújt.”
Háttér
Törökország részese a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 158. számú egyezményének
(Egyezmény
a munkaviszonynak a munkáltató kezdeményezésére történő megszüntetéséről), amely
védelmet nyújt a megfelelő eljárás nélküli tömeges elbocsátások ellen. Az
Egyezmény többek között előírja, hogy csak olyan valós indok alapján bocsátható
el valaki, ami összefügg a munkakörével vagy a munkahelyén tanúsított viselkedésével,
illetve, hogy a munkavállalónak lehetőséget kell adni, hogy az őt ért vádak
alól tisztázza magát.
A
bizottság eljárása, különösen az, hogy nincsen valódi lehetőség a jogorvoslatra
sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikkének 1. bekezdésében illetve
a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának (ICCPR) 14. és 15.
cikkében foglalt tisztességes eljáráshoz való jogot, illetve a jogorvoslathoz
való jogot (EJEB 13. cikk és ICCPR 2. cikk 3. bekezdés).
