A gyűlölet-bűncselekmények száma Németország-szerte rohamosan emelkedik, beleértve a menedékkérők szálláshelyei elleni támadásokat. Az ezekre adott reakciók kudarca megvilágítja, hogy az elérhető védelem azonnali növelésére van szükség, illetve független vizsgálatot kell indítani az ország rendvédelmi szerveinek körében, azok esetleges előítéleteinek kivizsgálása céljából – közölte a ma nyilvánosságra hozott jelentésében az Amnesty International.
Az
Élet a bizonytalanságban: Hogyan
hagyja cserben Németország a gyűlölet-bűncselekmények
áldozatait (Living in
insecurity: How Germany is failing victims of hate crimes) című
jelentés kifejti, hogyan emelkedett 2013 és 2015 között
tizenhatszorosára (63-ról 1031-re) a menekültszállások ellen
elkövetett bűncselekmények száma. Általánosságban a faji,
etnikai vagy vallási kisebbségi csoportok tagjai ellen rasszista
indíttatásból elkövetett, erőszakos bűncselekmények száma 87
százalékkal emelkedett 2013 és 2015 között (693-ról 1295-re).
„Mivel
a gyűlölet-bűncselekmények száma emelkedik Németországban,
foglalkoznunk kell azzal, hogy a rendvédelmi szervek régóta, jól
dokumentáltan hiányosan reagálnak a rasszista erőszakra” –
jelentette ki Marco
Perolini,
az Amnesty
International EU-kutatója.
„A német szövetségi és tartományi hatóságoknak átfogó
stratégiákat kell alkotniuk a menekültek szállásai elleni
támadások megelőzésének céljából. A legnagyobb veszélynek
kitett szállások rendőri védelmét sürgősen meg kell
erősíteni.”
Míg
Európában a német közvélemény volt az egyik legbefogadóbb a
menekültekkel szemben, 2015-ben már hetenként akár hat
menekültellenes tüntetést is rendeztek. Több áldozat, illetve
megtámadott barátokkal, ismerősökkel rendelkező menedékkérő
és menekült mondta el az Amnesty Internationalnek, hogy félelemben
él, és többé nem érzi magát biztonságban.
„Az
ellenem elkövetett támadás után az összes barátom félt. A
háború elől menekültem el Szíriából, nem hiányzik a
feszültség itt, Németországban. Én csak dolgozni szeretnék…
jó életet élni, akár a háború előtt” – mondta az Amnesty
Internationalnek a kurd Ciwan B., aki Szíriából menekült el, 2015
szeptemberében pedig támadás áldozata lett Drezdában.
© A Friebe/SDMG/dpaTűz a menedékkérők tervezett szállásán
Az
intézményesített rasszizmus visszásságai
Az
aggodalom, amely szerint a német hatóságok nem képesek hatékonyan
nyomozni, vádat emelni és ítélkezni a rasszista bűncselekmények
ügyében, tulajdonképpen nem új keletű, már azelőtt is
fennállt, hogy a múlt évben körülbelül egymillió menekült és
menedékkérő érkezett.
Ezekre
a hiányosságra világított rá az az elfuserált nyomozás,
amelyet a Nemzetiszocialista Illegalitás (NSU) nevű
szélsőjobboldali csoport által 2000 és 2007 között elkövetett
gyilkosságsorozat ügyében folytattak.
A
nyolc török származású és egy görög származású személy,
illetve egy német rendőr meggyilkolásának ügyében folytatott
nyomozás során sokadszorra sem tudták megtalálni és rögzíteni
a nyomokat, amelyek a támadás mögötti rasszista motivációt
támasztották alá, míg az áldozatok rokonait a rendőrség
bűnözőként kezelte.
„Azokban
az években sosem kezeltek minket áldozatként” – árulta el az
Amnesty Internationalnek Yvonne Boulgarides, akinek férjét,
Theodorus Boulgarides lakatost 2005. június 15-én müncheni
üzletében gyilkoltak meg az NSU-hoz tartozó támadók. „Mindig
is gyanúsítottként kezeltek, a rendőrök és a politikusok is.
Mintha rejtegettünk volna valamit. Senki sem kérdezte meg a
véleményünket, senki sem hallgatott meg minket.”
Az
NSU ügyében folytatott nyomozás kudarca nyomán több ajánlás is
készült, melyeket a német rendvédelmi szervek alkalmazni is
kezdtek. Ugyanakkor nem oldották meg a nyomasztó kérdést, mely
szerint az intézményesített rasszizmus hozzájárulhat ahhoz, hogy
egyre csak képtelenek elhivatottan azonosítani, rögzíteni és
kivizsgálni a lehetséges rasszista bűncselekményeket.
A
török állampolgárságú Abdurrahman életveszélyes sérüléseket
szenvedett, miután 2013 szeptemberében megtámadta egy kilenc
férfiból álló csoport, amikor éppen a bernburgi vasútállomáson
lévő kebabozóját zárta be.
A
megtámadott férfi és a támadás szemtanúi (a partnere és egy
barátja) is azt állítják, hogy a rendőrség a helyszínen
visszaadta a támadóknak a perdöntő bizonyítékot, a támadás
során használt légpumpát. A bíróság nem vette teljes mértékben
figyelembe a rasszista motivációt, a bizonyítékok hiánya pedig
segített alátámasztani a támadók állítását, mely szerint
részben önvédelemből cselekedtek.
A
kudarcok közül több is arra vezethető vissza, hogy Németországban
egy bonyolult rendszer szerint sorolják be és gyűjtik az adatokat
a politikai indíttatású bűncselekmények ügyében, beleértve a
gyűlölet-bűncselekményeket is.
A
rendszer, többé-kevésbé szándékosan, szigorú feltételek
szerint határozza meg, mely bűncselekményeket lehet rasszista
indokból elkövetett bűncselekménynek minősíteni, és annak
megfelelően kezelni. A rendőrségnek minden bűncselekményt, amely
mögött rasszista indok érzékelhető, gyűlölet-bűncselekményként
kell kezelnie – akár az áldozat, akár mások érzik így.
„Több
tényező is arra utal, hogy a német rendvédelmi szervek köreiben
intézményesített formában létezik a rasszizmus. Fel kell tennünk
a kérdést, és választ is kell kapnunk rá: hogyan is történhetne
valós előrelépés a rasszista bűncselekmények elleni
fellépésben, ha a rendvédelmi szervek még a saját hozzáállásukat
és előítéleteiket sem készek felülvizsgálni?”
„Nincs
itt az önelégültség ideje, a rendvédelmi szerveknek hosszan és
mélyen tükörbe kell nézniük. Teljes mértékben független,
nyilvános vizsgálat keretében kell felülvizsgálni az
NSU-gyilkosságban folytatott nyomozást, és általánosan el kell
fogadni, hogy az intézményesített rasszizmusnak köze lehet ahhoz,
hogy a rendvédelmi szervek összességében képtelenek hatékonyan
megbirkózni a rasszista bűncselekményekkel” – hangsúlyozta Marco
Perolini.
