Mi az az ‘I’ betű az LMBTI-ben?

Tisztában vagy vele, hogy mit jelent az interszexuális? Ha nem a válaszod, akkor se ess kétségbe, nem vagy ezzel egyedül. A legtöbben nem tudják, ahogyan azt sem, hogy milyen problémákkal kell egy interszex embernek szembesülnie. Interjú Kitty Anderson aktivistával.

A
stigma és a diszkrimináció mellett sok interszexuális gyereknek
kell olyan szükségtelen orvosi beavatkozásokon átesni életének
első pár évében, amely visszavonhatatlanul megváltoztatja az
életüket már azelőtt, hogy saját véleményük lehessen a
kérdésben.

Ma
van az Intersex Awareness Day (az interszex emberek nemzetközi
napja), így ebből az alkalomból Kitty Andersonnal, az elismert
aktivistával nézzük át a legfontosabb tudnivalókat. Kitty az
elmúlt két és fél év során minden idejét annak az interszex
emberek jogaiért vakó küzdelemnek szentelte.

Kitty Anderson

Mit
jelent interszexnek lenni?

Az
interszex egy átfogó ernyőfogalom, amely alá azokat az embereket
soroljuk, akiknek a kromoszomális neme és genitális megjelenése
nem egyezik vagy eltérést mutat a sztenderd férfi vagy női
megjelenéstől.

Interszexnek
lenni egy biológiai állapot, és nincs köze per se a nemi
identitáshoz. Nincs köze a szexuális irányultsághoz sem – egy
interszex embernek sokféle lehet a szexuális orientációja.

Hogy
tudtad meg, hogy interszex vagy?

Tizenhárom
voltam, amikor rájöttem, és teljesen kiakadtam. Az interszex
embereket sok titok és megbélyegzettség veszi körül, egy csomó
információ nem jutott el hozzám. Amikor az unokatestvérem – aki
szintén interszex – pár évvel később megszületett, családom
már nyíltan beszélt róla, az sokat segített mindannyiunknak az
elfogadásban.

Sokáig
tartott, amíg legyőztem magamban azt az érzést, hogy ez valami
olyan dolog, amiről nem kéne beszélnem. Amikor olyan dolgok
kerültek szóba mint a menstruáció vagy a gyerekvállalás, részt
vettem a beszélgetésekben, de nem mondtam semmit magamról, mert
ezt várták el. De nem akartam ezt tovább csinálni.

Először
Ausztráliában – ahova cserediákként kerültem – kezdtem el
beszélni erről. Azt gondoltam: „Most egy másik országban
vagyok, itt megpróbálhatom.” Szóval, amikor találkoztam új
emberekkel, elmondtam nekik, hogy interszex vagyok, és ebből nem
volt semmi problémám – néhányan persze fura vagy helytelen
megjegyzéseket tettek, de nem ez volt az átlagos.

Amikor
19 évesen hazajöttem Izlandra elkezdtem többet beszélni a
dologról. Nem futkostam fel-alá, és kiabáltam, hogy „Helló,
interszex vagyok!”, de már tudtam róla beszélni, és minden
rendben volt. Manapság már csak egy részem, sokszor fel is jön a
beszélgetések során. Már tudok róla nyíltan beszélni.
Interszexnek lenni annyira titkolt és annyira nincs benne a
közbeszédben, hogy egy csomó embernek lehetősége sincs ilyen
emberekkel találkozni, ez pedig gátolja az elfogadást.

Milyen
emberi jogi problémái vannak az interszex embereknek?

Azért,
hogy „normalizálják” az interszexnek született embereket, és
beillesszék őket a hagyományos férfi vagy női megjelenési
sémákba, már nagyon kicsi korban orvosi beavatkozásoknak teszik
ki őket.

A
legtöbb ilyen korai beavatkozás műtét, amelyet kozmetikai indokok
vagy a társadalmi elvárások miatt végeznek el, hogy a gyerek nemi
szervei a megszokottnak látszanak. Idetartozik a klitorisz
kisebbítése, amikor az idegvégződésekkel teli szövetet
eltávolítják, hogy kisebbnek tűnjön, a petefészek vagy here
műtéti eltávolítása, vagy olyan műtétek, amelyek során új
vaginát hoznak létre vagy a pénisz megjelenését „normalizálják”.

Ezek
az invazív és életre szóló beavatkozások még azelőtt
történnek, hogy a gyerek egyáltalán elmondhatná a véleményét
az ügyben.

Általában
ezek a műtéti beavatkozások a szülők beleegyezésével zajlanak.
De sokszor kérdéses, hogy milyen információkat kapnak a szülők
magukról a beavatkozásokról vagy azok következményeiről. A
szülőktől azt várják, hogy a gyerekük egészségét hosszútávon
meghatározó kezelésekbe egyezzenek bele, amely akár élethosszig
tartó hormonkezelést is jelenthet. De a lényeg, hogy a gyerekeknek
joga kellene, hogy legyen a testükkel kapcsolatos hasonló
beavatkozások ügyében dönthessenek.

Szerinted
a férfi/női bináris meghatározottság állandósítják az
interszex embereket nehézségeit?

Persze!
Az erős nemi binaritás miatt sokan egyenes vonalat húznak a
társadalmi és a biológiai nem közé. Azt halljuk, hogy eltérő
biológiai neme van a férfiaknak és a nőknek. Ez a szigorú
elhatárolás komoly problémát okoz minden olyan embernek, aki nem
illik a megszokott keretek közé. Még ott tartunk, hogy a nemi
binaritás az elvárás, és ezt brutális módszerek segítségével
rákényszerítik az interszex gyerekek testére már nagyon korán.

A
személyes tapasztalataim alapján, és látva, hogy az
unokatestvérem miken ment keresztül, az a meggyőződésem, hogy
ezen változtatni kell.

Milyen
változásokra lenne szükség szerinted?

A
célunk, hogy véget vessünk a szükségtelen kozmetikai okokból
vagy társadalmi elvárásokból fakadó orvosi beavatkozásoknak a
gyerekeken. Fontos, hogy beszéljünk az embereknek az
interszexuálisról, hogy véget vessünk a megbélyegzettségnek, és
több pszichológiai támogatást nyújtsunk a szülőknek, hogy az
interszex gyerekek ne érezzék magukat kirekesztettnek és
magányosnak, és könnyen jussanak támogatáshoz és be tudjanak
illeszkedni.

Egy
olyan pszichoszociális környezet kell, amely elfogadja az
interszexeket, mert a probléma nem velük, hanem azzal a
társadalommal van, amely elvárja, hogy mindenki illeszkedjen a
megszokott sémákba. Nincs igazán jelentősége, hogy a gyerek
interszex vagy sem – minden gyerek megérdemli, hogy egy olyan
világban nőjön fel, ahol az emberi jogait tiszteletben tartják.


irányba haladunk?

Van
egy csomó pozitív fejlemény. 2015-ben Málta törvényben tiltotta
meg, hogy pusztán a társadalmi elvárások miatt megműtsék az
interszex gyerekeket (ez április 1-jén történt, amely miatt
kezdetben azt terjedt el, hogy csak egy Bolondok napi tréfáról van
szó!)

Kolumbia
szintén tett lépéseket egy olyan rendszer létrehozására,
amelyben az ilyen típusú műtétekről a bíróságnak kell
döntenie. Az ENSZ kínzás elleni és gyermekek jogaival foglalkozó
bizottságai több ország számára is megfogalmaztak ajánlásokat,
hogy tiltsák be az interszex gyerekeken szükségtelenül
végrehajtott beavatkozásokat.

De
még van tennivaló. Ha nem hívjuk fel a figyelmet, a jelenlegi
eljárások fognak folytatódni. Azt látjuk, hogy elsősorban arra
fókusználnak egyelőre, hogy egyre jobb sebészeti eljárásokat
dolgozzanak ki, ahelyett, hogy a gyerekek testi autonómiájához és
integritáshoz való jogával törődnének.

A
társadalom hozta létre ezt a paradigmát, ezért csak a társadalom
tudja garantálni, hogy a gyerekek jogait tiszteletben tartsák.
Sokkal egyszerűbb persze a szőnyeg alá söpörni a kérdést.

Amíg
azok, akik félnek nyíltan beszélni nem látják, hogy megváltozott
a társadalom hozzáállása és támogatása, sokkal nehezebb lesz
felemelni a hangjukat és csatlakozniuk ahhoz a szélesebb
csoporthoz, amelynek egyébként nagy szüksége lenne rájuk.