Menekültek Európában: az Amnesty International 6 pontja az EU vezetőinek

Miközben egyre csak inog az EU-Törökország alku, és több mint 16 000 menekült szenved rettenetes körülmények között a görög szigeteken, az Amnesty International felszólítja az EU állam- és kormányfőit, hogy a csütörtöki találkozójukon tegyenek konkrét vállalásokat, amelyekkel életeket menthetnek és visszaadhatják az emberek méltóságát.

A szervezet 6 konkrét lépést javasol, kezdetnek a menedékkérők
görög szigetekről a belső területekre történő átszállítását,
ahol elbírálhatják a kérelmeiket, illetve ugyanebből a célból
a más uniós országokba történő áthelyezésüket.

„Európa
vezetői a menekülteket és migránsokat a szigeteken akarják
tartani – így nincsenek szem előtt és nem kell velük
foglalkozni. A tél beálltával a körülmények egyre csak
rosszabbak, és egyre nagyobb kockázatnak vannak kitéve.” –
mondta Iverna McGowan, az Amnesty International európai
intézményekkel foglalkozó irodájának igazgatója.

„Egyértelmű, hogy mit kell tenni a szenvedés
megszüntetéséért, ami hiányzik az a politikai akarat. Ha a
vezetőink nem gondolják meg magukat, az Európa határaihoz érkező
kezelhető számú emberrel kapcsolatos szörnyű bánásmód a közös
lelkiismeretünk örök szégyenfoltja marad.”

A szigeteken a körülmények veszélyesek és ahogyan már
bebizonyosodott, olykor halálosak – nemrégiben egy nő és a fia
haltak meg egy gázrobbanásban. Menekültek és migránsok – köztük
gyerekek és különleges bánásmódot igénylő családok –
alszanak a hidegben és esőben a sátrakban, nincs megfelelő
fürdési és mosdási lehetőségük, és folyamatos rettegnek a
rasszista és nemi alapú erőszaktól.

Menekültek egy része hónapok óta anélkül él a szigeteken,
hogy a kérelmét beadhatta volna. Mások az „önkéntes”
visszatérést választották, hogy megmeneküljenek a rettenetes és
bizonytalan körülmények közül. Az Amnesty International
dokumentálta azt is, hogy akaratuk ellenére olyan embereket küldtek
vissza Törökországba, akik menedéket kértek.

Annak ellenére, hogy az uniós szabályok alapján joguk lenne a
családegyesítéshez, néhány menekült számára képtelenség,
hogy együtt legyen a más uniós országokban élő családtagjaival.
Az Európai Bizottság pedig arra tett javaslatot, hogy vissza
kellene őket küldeni Törökországba, hogy ott kérjék a
családegyesítést. Ebből is látszik az EU törekvése, hogy minél
több embert küldjön vissza az alku alapján.

Az Amnesty International által az európai vezetőknek javasolt 6
pont:

  1. Az emberek azonnali átszállítása a görög belső
    területekre;

  2. Gyorsítsák fel az áthelyezéseket és
    családegyesítéseket, hogy az emberek eljussanak más európai
    országokba

  3. Gyorsítsák fel a szigeteken rekedt menedékkérők
    regisztrálását

  4. Biztonságos és legális migrációs csatornák kellenek,
    köztük egy nagyszabású áttelepítési program Törökországból

  5. Segíteni kell Törökországot, hogy fejlessze a
    menekültügyi rendszerét

  6. Vessenek véget az EU-Törökország alku alapján a
    visszaküldéseknek

„Az EU-Törökország alku áldozatainak figyelmeztetésül
kellene szolgálniuk a jövőben más országokkal kötendő
megállapodások során. Ennek ellenére a vezetők hetente kötnek
újabb alkukat, tekintet nélkül az emberi életekben mérhető
veszteségekre, és arra, hogy ezekkel mennyire ássák alá az
európai értékeket.” – mondta Iverna McGowan.

„A menedékkérők visszaküldése Európa határain kívülre
és a felelősségvállalás áthárítása nem működik. Sérti az
emberi jogokat, és tudatosan figyelmen kívül hagyja azokat a
tényeket, amelyek miatt az embereknek el kellett menekülniük a
hazájukból.”

Háttér

További részletek az Amnesty International által javasolt 6
ponttal kapcsolatban.

  • Azonnal át kell szállítani a menedékkérőket, különös
    tekintettel a különleges bánásmódot igénylőkre, a görög
    szigetekről a görög belső területekre, és biztosítani kell
    számukra a megfelelő elhelyezést és a kérelmeik elbírálását,
    köztük az áthelyezéseket más uniós országokba.
  • Fel
    kell gyorsítani a menedékkérők áthelyezését Görögországból,
    több helyet kell az országoknak felajánlaniuk, és gyorsítani
    kell magán a folyamaton is. Hozzáférhető, nyilvános és gyors
    családegyesítési eljárásokra van szükség, hogy a
    Görögországban rekedtek minél előbb a más uniós országokban
    élő közeli családtagjaikkal lehessenek. Humanitárius vízumot
    kell kiállítani azon menedékkérők számára, akik azonnali
    segítségre szorulnak.
  • Növelni kell a görög
    menekültügyi hatóság kapacitásait, hogy gyorsabban tudja
    regisztrálni a szigeteken rekedt menedékkérőket.
  • Nagyszabású
    áttelepítési programra van szükség Törökországból, és más
    biztonságos és legális migrációs csatornákat (humanitárius
    vízum, családegyesítés, tanulói vízumok) kell nyitni, hogy a
    menekültek eljussanak Európába. Ezzel a módszerrel egyszerre
    biztosítható a nemzetközi védelem az emberek számára, és
    tartható kontroll alatt a migráció.
  • Támogatni kell Törökországot, hogy fejlessze a menekültügyi
    rendszerét, és biztosítani tudja a vonatkozó jogszabályainak
    összhangját a nemzetközi előírásokkal. Jelentős, rugalmas és
    kiszámítható pénzügyi támogatás kell, illetve operatív és
    technikai támogatás, hogy Törökország biztosítani tudja a
    menekültek számára gazdasági és szociális jogaikat, a
    hozzáférést az egészségügyi ellátáshoz, oktatáshoz és a
    munkaerőpiachoz.
  • Véget kell vetni az EU-Törökország
    alku alapján foganatosított visszaküldéseknek, elfelejtve azt a
    téves feltételezést, hogy Törökország „biztonságos harmadik
    ország” vagy „az első biztonságos ország”, és érdemben
    meg kell vizsgálni a menedékkérelmeket egy tisztességes, az
    eljárási garanciákat maximálisan tiszteletben tartó eljárás
    során.