Három éve lépett hatályba a homofób és transzfób propagandatörvény, amelynek célja, hogy kiradírozza a szexuális és nemi kisebbségeket a tévéből, rádióból, tananyagból és a könyvekből. A Magyarország hazai és nemzetközi jogi kötelezettségeivel is ellentétes szabályozás sok tekintetben a hírhedt orosz propagandatörvény másolata.
A harmadik évforduló alkalmából az Amnesty Magyarország aktivistái négy városban (Budapest, Debrecen, Pécs és Veszprém) mutatták meg, hogyan telnek a napjaink lefóliázva. A fotósorozat célja felhívni a figyelmet arra, hogy a törvénynek nagyon súlyos következményei vannak mindannyiunkra, különösen a fiatalokra nézve, akiket elzár a létfontosságú információktól és segítségtől, és ezzel komoly veszélybe sodorja őket.
Budapest (Nagy Szabolcs képei)
Az Amnesty Magyarország februári kutatása először mutatott be empirikus bizonyítékokat a homofób és transzfób törvény által okozott jogsértésekre. A jelentésből kiderül, hogy a propagandatörvény hogyan fejtett ki olyan dermesztő hatást a médiában, a reklámiparban és a könyvpiacon, amely széles körben érezhető volt az LMBTQI+ emberek körében is.
Debrecen (Bárczi Anna képei)
A propagandatörvény a félelem légkörét hozta létre, és különösen a fiatalok számára korlátozza az információhoz való hozzáférést. A szankcióktól való félelem olyan dermesztő hatást eredményezett, amely megakadályozza, hogy az emberek információt osszanak, keressenek és kapjanak a szexuális irányultságról és nemi identitásról. A propagandatörvény hozzájárul az LMBTQI emberekkel szembeni negatív sztereotípiák és diszkriminatív attitűdök rögzüléséhez is.