Kumi Naidoo lesz az Amnesty International új főtitkára

Az Amnesty International Kumi Naidoot választotta a szervezet következő főtitkárának. Kumi 2018 augusztusában veszi át a posztot a két ciklus után távozó Salil Shettytől.

Boldogok
vagyunk, hogy Kumi lett a szervezet új főtitkára. Elkötelezettsége
egy igazságos és békés világ megteremtéséért a nemzetközi
mozgalmunk kiváló vezetőjévé teszi majd,
és
megsokszorozza
mindannyiunk erőfeszítéseit egy olyan világ megteremtéséért,
ahol mindenki emberi jogai biztosítottak.” – mondta Mwikali
Muthiani, az Amnesty International globális
elnöke.

A
főtitkár a szervezet első számú szóvivője és a Nemzetközi
Titkárság vezetője. Az Amnesty a világ legnagyobb emberi jogi
mozgalma:
több mint 70 országban 2600
munkatárssal van jelen, 7 millió tagja, önkéntese és támogatója
van világszerte.

Kumi
aktivista és civil szervezeti vezető. Korábban a Greenpeace
International ügyvezető igazgatója, a Global Call for Climate
Action elnöke, a Global Call to Action against Poverty alapító
elnöke és a CIVICUS főtikára illetve vezérigazgatója volt.
Jelenleg hazájában, Dél-Afrikában három szervezet, az Africans
Rising for Justice, Peace and Dignity; a Campaign for a Just Energy
Future és a Global Climate Finance Campaign elnöke. Kumi Naidoo
jogot és politológiát végzett a KwaZulu-Natal Egyetemen, majd az
Oxfordi Egyetemen doktorált politikatudományból.

Egész
életemben aktivista voltam és
kampányokat szerveztem,
szóval nagyon izgatottan várom, hogy csatlakozhassak
a világ legnagyobb emberi jogi mozgalmához, főleg
egy
olyan időszakban, amikor egyre több támadás éri a legalapvetőbb
emberi jogokat és a civil szervezeteket a világ minden táján.
Gyorsan, bátran és szenvedéllyel
kell adaptálódnunk egy rendkívül gyorsan változó világhoz.”

Az
Amnesty igazságért és egyenlőségért folytatott kampányai
különösen fontosak napjainkban,
meghatva és megtisztelve érzem magam, hogy ezekben a nehéz időkben
a szervezet élére állhatok.”

A
világ egy nagyon izgalmas fejezeténél tart, emberek milliói
mozdulnak meg, hogy felemeljék szavukat az igazságtalanságok
ellen, és elszámoltassák a kormányaikat és a vállalataikat az
általuk elkövetett jogsértésekért. Nem tudnék Kumi Naidoonál
jobb embert arra, hogy megvalósítsa az Amnestyt misszióját, és a
szervezetet miden ember globális emberi jogi mozgalmává tegye.”
– mondta Salil Shetty.

Örömmel
tölt el, hogy átadhatom neki a stafétabotot, ráadásul az Amnesty
történetében először a főtitkár és a a nemzetközi elnök is
Afrikából
származik.”
 

A
főtitkárt az Amnesty Nemzetközi Elnöksége választja ki négy
évre. A kiválasztást egy globális kutatás előzte meg. Salil
Shetty 2018 júliusáig marad pozíciójában. Kumi Naidoo 2018
augusztusáig
nem nyilatkozik
a sajtónak.

Kumi Naidoo, az Amnesty következő főtitkára