Az európai kormányok afgánok ezreit teszik ki nagyon komoly veszélyeknek azzal, hogy visszaküldik őket Afganisztánba, ahol kínzás, emberrablás, halál és más jogsértések fenyegetik őket. Az országok semmibe veszik a nemzetközi jogi kötelezettségeiket, amikor egyre több menedékkérőt próbálnak meg visszaküldeni egy olyan időszakban, amikor rekordnagyságú civil áldozatok száma.
A veszélybe száműzve: menedékkérők visszaküldése Afganisztánba című jelentés olyan menedékkérők sokkoló eseteit mutatja be,
akiket Norvégiából, Hollandiából, Németországból és
Svédországból küldtek vissza Afganisztánba, ahol aztán
meghaltak, bombatámadásokban sérültek meg vagy folyamatos
rettegésben élnek, mert üldözik őket szexuális irányultságuk
vagy keresztény hitre áttérésük miatt.
„Azért,
hogy még több embert toloncolhassak vissza, az európai kormányok
felelőtlenül és jogellenesen járnak el. Nem vesznek tudomást az
erőszakról és arról, hogy nincs biztonságos része az országnak,
ezzel pedig az embereket a kínzás, az emberrablás, a halál és
más jogsértések poklának teszik ki.” – mondta Anna Shaei, az
Amnesty International menekült és migráns jogokkal foglalkozó
kutatója.
A
visszatoloncoltak között vannak kísérő nélküli kiskorúak és
olyan fiatal felnőttek is, akik még gyerekként menekültek
Európába. Az Amnesty International több olyan emberrel készített
interjút, akiket az ország általuk nem ismert területeire küldtek
vissza dacára a rájuk leselkedő veszélyeknek.
„A
visszaküldések durván sértik a nemzetközi jogot, és azonnal
véget kell nekik vetni. Azok az európai országok, amelyek korábban
megígérték, hogy mindent megtesznek az afgánok biztonságosabb
jövőjéért, most szétzúzzák az álmaikat, és egy olyan
országnak szolgáltatják ki őket, amely még annál is
veszélyesebb, mint amikor elhagyták azt.” – mondta Horia Mosadiq,
az Amnesty International afganisztáni kutatója.
Visszaküldések
és egyre több civil áldozat
Minden
korábbinál több embert küldenek vissza Európából Afganisztánba
egy olyan időszakban, amikor az ENSZ jelentései szerint
rekordmennyiségű civil hal meg.
A
hivatalos uniós statisztika szerint 2015 és 2016 között közel megháromszorozódtak a visszaküldések, 3290-ről 9460-ra
nőtt az Afganisztánba visszaküldött emberek száma. Eközben az
afgán menedékkérők elismerési aránya a 2015 szeptemberi 68%-ról
tavaly decemberre 33%-ra esett vissza.
Az
ENSZ afganisztáni missziója (United Nations Assistance Mission in
Afghanistan, UNAMA) jelentései szerint a civil áldozatok száma
egyre nő az országban. Az UNAMA szerint 2016-ban 11418 ember halt
vagy sérült meg. A civilek elleni támadások mindennaposak, a
legtöbb merényletet fegyveres csoportok, köztük a tálibok és az
Iszlám Állam követi el. Az ENSZ misszió csak 2017 első hat
hónapjában 5243 civil áldozatot dokumentált.
Május
31-én Kabul történetének legsúlyosabb támadássorozatában
százötvenen haltak és háromszázan sérültek meg, miután autóba
rejtett bombák robbantak több európai nagykövetség közelében.
Halál,
sérülés és üldözés
Az
Amnesty kutatói több családdal készítettek interjúkat, akik
részletesen elmesélték a megpróbáltatásaikat. A családok
szeretteiket vesztették el, vagy éppen csak túlélték a civilek
elleni támadásokat, vagy állandó rettegésben élnek egy
országban, amelyet alig ismernek.
Sadeqa
(nem a valódi neve) és családja 2015-ben menekült el
Afganisztánból, miután férjét elrabolták, megverték és csak
váltságdíjért cserébe voltak hajlandóak elengedni. Egy hónapig
tartott veszélyes utuk Norvégiába, ahol azt remélték, egy
biztonságosabb jövő vár majd rájuk. A norvég hatóságok
elutasították a menedékkérelmüket, és választás elé
állították őket: vagy őrizetbe veszik őket a kitoloncolás
előtt, vagy kapnak 10 700 eurót (nagyjából 3,3
millió forint), ha „önként” térnek vissza.
Pár
hónappal a hazatérésük után Sadeqa férje eltűnt. Napokig
semmit sem tudtak róla. Később kiderült, Hadit megölték. Sadeqa
szerint az emberrablók ölhették meg, a nő pedig még a sírját
sem meri meglátogatni.
A
Farhadi családot szintén Norvégiából küldték vissza 2016
októberében. Egy hónappal később éppen a Bakir-ul
Ulúm
mecset
mellett voltak, amikor azt
felrobbantották.
A támadásban legkevesebb 27 ember halt meg. A felelősséget az
Iszlám Állam vállalta magára.
A
robbanás olyan erős volt, hogy az akkor két éves Subhan Farhadi
kirepült az anyja karjaiból, és megsérült. Amikor a család
hazaérkezett, Subhan füléből vér kezdett folyni. Több hónappal
a támadás után is még fájlalja az egyik fülét.
Farid
(nem a valódi neve) még gyerekként menekült el a családjával
Afganisztánból. Először Iránba mentek, majd egyedül tovább
utazott Norvégiába, ahol áttért a keresztény hitre. Május 17-én
toloncolták vissza Kabulba – abba a városba, ahol 2016-ban
az összes
Afganisztánban elkövetett erőszakos
cselekmény 19%-a történt.
Farid
egyáltalán nem emlékszik Afganisztánra. Rettegéssel telnek a
napjai, mert egy olyan országban kénytelen élni, ahol a tálibok
és más fegyveresen csoportok vadásznak az iszlám vallást
elhagyókra. „Félek.” – mesélte az Amnestynek. „Semmit sem
tudok Afganisztánról. Hova menjek? Nincs elég pénzem, hogy
egyedül éljek, de a rokonaimhoz sem mehetek, mert látni fogják,
hogy nem imádkozom velük.”
Azad
(nem a valódi neve), aki szintén Iránban nőtt fel, a bátyjával
Hollandiába menekült. 2017 májusában tért vissza Afganisztánba.
Azad meleg, és
attól fél,
ha
ez kiderül, bántani fogják. Annyira rettegett Afganisztántól,
hogy a kitoloncolása előtt öngyilkosságot kísérelt meg.
„Heteroszexuális
férfiként
próbálok meg élni, de kezdek megőrülni. Különösen éjjelente
félek – tényleg
rettegek.”
– mondta az Amnesty kutatóinak.
A
„méregkupa”
Az
európai országok legkésőbb akkor tudták meg,
hogy Afganisztán veszélyes, amikor az EU aláírt egy egyezményt
az afgán menedékkérők visszaküldéséről.
A
kiszivárgott dokmentumban az uniós ügynökségek elismerik, hogy
Afganisztánban „egyre rosszabb a biztonsági helyzet és egyre
több veszély leselkedik az emberekre”
valamint „rekordmennyiségű terrorista támadás és civil áldozat
van”. Mégis ragaszkodtak ahhoz, hogy „több mint 80 000 ember
visszaküldése
válhat szükségessé
a közeljövőben.”
Bizonyítékok
vannak arra, hogy ez a „szükség” valójában az afgán
kormányra nehezedő nyomás volt.
Ekil Hakimi afgán pénzügyminiszter a parlament előtt elismerte:
„Ha Afganisztán nem működik együtt az uniós országokkal a
menekültválság területén, akkor kevesebb
lehet az Afganisztánnak
küldött segély.”
Egy
bizalmas afgán forrásunk a megállapodást „méregkupához”
hasonlította, amelyet az afgán kormánynak a segélyért cserébe
kellett kiürítenie.
