Kína és Oroszország szégyenteljes vétója

Kína és Oroszország ismét élt az ENSZ Biztonsági Tanácsában a vétójogával, hogy elgáncsoljon egy határozatot, amely segített volna a vegyi fegyverek gyártóinak és felhasználóinak felelősségre vonásában Szíriában.

“A vétóval
Kína és Oroszország újra bebizonyították, hogy teljesen hidegen
hagyja őket több milliónyi szíriai élete. Mindkét ország
részese a Vegyifegyver Tilalmi Egyezménynek – nincs mentség
tehát a mai döntésükre.” – mondta Sherine Tadros, az Amnesty
International New York-i ENSZ irodájának vezetője.

“Oroszország és
Kína hat éve akadályozza a Biztonsági Tanácsot, hogy
felelősségre vonja a szíriai kormányt. Magatartásuk
ellehetetleníti az igazságszolgáltatást, és bátorítja a
konfliktus minden résztvevőjét, hogy semmibe vegyék a nemzetközi
előírásokat. A nemzetközi közösség felől érkező üzenet
egyértelmű: ha Szíriáról van szó, mindent szabad.”

Oroszország
hetedik alkalommal élt a szíriai konfliktus kezdete óta a
vétójogával. A mai tervezet olyan egyéneket vont volna
felelősségre, akik közreműködtek vegyi fegyverek előállításában,
illetve embargót vezetett volna be minden olyan termékre, amelyből
ilyen fegyvert lehet gyártani. A tervezet a 2013 szeptemberében
Oroszország és az Egyesült Államok által benyújtott 2118. számú
határozat folytatása lett volna, amely az ENSZ Alapokmányának
VII. Fejezete alapján vezetett volna be intézkedéseket azokkal
szemben, akik “jogosulatlan kereskednek vegyi fegyverekkel, vagy
azokat bármilyen módon felhasználják a Szíriai Arab
Köztársaságban.”

2015
augusztusában a Biztonsági Tanács egyhangúan fogadta el a 2235.
számú határozatát, amely létrehozta a Közös
Nyomozati Mechanizmust (Joint Investigative Mechanism, JIM), amelynek
a célja a vegyi támadások felelőseinek felderítése. A testület
azóta a szíriai kormányt és az Iszlám Államot azonosította az
ilyen jellegű támadások elkövetőiként.

„A mai
szégyenteljes vétó egy újabb példa arra, hogy az orosz kormány,
hogyan akarja biztosítani, hogy szövetségesét, a szíriai
kormányt ne vonhassák felelősségre háborús és emberiesség
elleni bűncselekményekért. Óriási felelőssége van az új ENSZ
főtitkárnak illetve a Biztonsági Tanács tagjainak, hogy
határozottan felemeljék a hangjukat, ha egy ország meg akarja
akadályozni a háborús bűncselekmények megelőzését vagy azok
kivizsgálását. A Biztonsági Tanács az állandó tagok politikai
pózolásának helyszínévé vált, aminek a szíriai emberek isszák
meg a levét.” – mondta Sherine Tadros.