Interjú munkatársainkkal – Csákány Viktória

Régi adósságunkat törlesztjük azzal, hogy bemutatjuk nektek Vikit, aki február óta az Amnesty ifjúsági koordinátora.

Először mesélj egy kicsit magadról: mi a három legfontosabb
dolog, amit tudni érdemes rólad?

1. Szeretet, törődés és egység: a három legfontosabb érték,
amiben hiszek és amit képviselek.

2. Szeretek utazni.

3. Imádok emberekkel dolgozni.

Miért jelentkeztél az ifjúsági
programkoordinátori pozícióra?

Úgy éreztem, hogy ez az a pozíció, ahol hasznosítani
tudom majd’ 10 éves tapasztalatomat az ifjúsági munka
területéről, és közben ötvözni tudom azzal a vágyammal, hogy egy olyan
csapathoz és/vagy szervezethez tartozzak, ami nem fél kimondani,
amit ki kell és ahol ténylegesen hallathatják a fiatalok (is) a
hangjukat.

Mit tartasz a legfontosabb feladataidnak?

A fiatalok
bátorítását és aktiválását. Elérni azt, hogy a hangjukat
bátran felemelni és “amnestysnek” lenni, az emberi
jogokért kiállni menő legyen a fiatalok
számára. Valamint, hogy az alapvető emberi jogi ismeretek
egyértelmű tudásanyaggá váljanak nemcsak a nem formális, de a
formális oktatásban is végre.

Szerinted mi lesz a legnagyobb kihívás a pozícióban?

Az
emberi jogi oktatás és ifjúsági munka hosszú távú hatásának
mérése. Mindig ez a legnagyobb kihívás, mert olyan területekre,
kompetenciákra és attitűdökre vonatkozik, amelyeknek mérése,
illetve  a változásaik mérése, nehezen megfogható és
számszerűsíthető. 

Személyes szakmai kihívás pedig, egy jól és
gördülékenyen működtethető emberi jogi ifjúsági stratégia
kialakítása az Amnestynél.

Miért érdemes a fiataloknak részt venniük az Amnesty
munkájában?

A fiataloknak elképesztő hatásuk, erejük
és rengeteg lehetőségük van, hogy tegyenek azért, amiben hisznek
és hogy a jövő úgy alakuljon, ahogy ők szeretnék. Az Amnesty
egy “csatorna”, egy közvetítő lehetőség lehet ehhez és
még több is akár… Bárcsak én még korábban csatlakoztam
volna.