Háborús bűncselekmény lehet az aleppói vérengzés

Az ENSZ sokkoló hírei szerint a szíriai kormány fegyveresei civileket végeztek ki Kelet-Aleppóban, amely háborús bűncselekménynek számíthat. Az Amnesty International arra szólít fel minden harcoló felet, hogy védjék meg a civil lakosságot.

Az ENSZ emberi jogi irodájának közlése szerint meggyőző
bizonyítékok állnak rendelkezésre, hogy a kormány és
szövetségeseik pár óra leforgása alatt 82 embert lőttek agyon
otthonaikban vagy az utcán.

„Sokkolóak, de nem váratlanok azok a beszámolók, amelyek
szerint civileket – köztük gyerekeket – végeztek ki
hidegvérrel. Az ilyen jellegű tárgyalás nélküli kivégzések
felvetik a háborús bűncselekmények gyanúját-” – mondta Lynn
Maalouf, az Amnesty International bejrúti irodájának kutatási
igazgatóhelyettese.

„A szíriai konfliktus során a kormányerők és az őket
támogató orosz csapatok rendszeresen bebizonyították már, hogy
nem érdekli őket a nemzetközi humanitárius jog előírásai, és
nem törődnek egy cseppet sem a civilekkel. Sőt, a stratégiájuk
része, hogy rendszeresen civil célpontokat támadnak, vagy
önkényesen tartóztatnak le, erőszakkal tüntetnek el és kínoznak
meg embereket. Egyre valószínűbb, hogy további jogsértéseket
fognak elkövetni az ellenőrzésük alá vont Kelet-Aleppóban
csapdába esett több ezer emberrel szemben.

„Az elmúlt hónapok során a világ, ideértve az ENSZ
Biztonsági Tanácsát is, a partvonalról nézte végig, ahogy napi
rendszerességgel civileket mészárolnak le az egyre inkább egy
óriási tömegsírrá váló Aleppóban. A világ tehetetlensége
egyszerűen szégyenletes. Mivel a harcoló felek közül senkit sem
vonnak felelősségre háborús vagy emberiesség elleni
bűncselekmények miatt, így főleg a kormányerők úgy érzik,
büntetlenül megtehetnek bármit. Elképesztően fontos, hogy
független megfigyelőket lehessen beküldeni, akik biztosítani
tudják a civilek biztonságát és az életmenő segélyszállítmányok
eljutását a rászorulókhoz.”

Jelenleg a sebesülteket nem lehet evakuálni, akik pedig
menekülnének, az életüket kockáztatják. Az Amnesty
International felszólítja a feleket, hogy biztosítsanak szabad és
biztonságos folyosót azok számára, akik el akarják hagyni a
területet.

Ahogy a kormány csapatai egyre nagyobb területet vontak
ellenőrzésük alá az elmúlt hetekben, a helyiek elmondták az
Amnesty Internationalnek, hogy félnek a megtorlástól. A múlt
héten az ENSZ arról számolt be, hogy több száz férfi és fiú
tűnt el a kormány által ellenőrzött területekről.

„Az Amnesty International korábban már feltárta, hogy a
szíriai kormány, hogyan tüntet el erőszakkal civileket, ami
emberiesség elleni bűncselekménynek számít. Nagyon fontos, hogy
független szakértők legyenek a területen, akik elejét tudják
venni az eltüntetéseknek, kínzásoknak és a kegyetlen, embertelen
bánásmódnak.” – mondta Lynn Maalouf.