Éves Jelentés: állami gyűlöletkampányok és a formálódó új társadalmi aktivizmus

A különféle kormányok és politikusok gyűlöletre és félelemre építő retorikája a világ minden táján érezteti hatását, és komoly fenyegetést jelent mindannyiunkra nézve – figyelmeztet az Amnesty International a ma bemutatott Éves Jelentésében. Mindazonáltal arra is találtunk példákat, hogy fiatalabb és idősebb aktivisták kezdik saját kezükbe venni a sorsukat, és a világ számos pontján kezdtek el kampányolni egy igazságosabb társadalomért. Ez jelenti a remény fő forrását a 2017-es év során.

A TELJES JELENTÉS

Az
Éves Jelentés
2017/2018 – Az emberi jogok helyzete a világban című kiadvány
159 ország emberi jogi helyzetét mutatja be, és átfogó képet
igyekszik adni a világ emberi jogi helyzetéről.

Az
Egyesült Államok nyíltan gyűlöletre építő politikája tavaly
januárban odáig jutott, hogy megpróbálta kitiltani több,
elsősorban muszlim többségű ország lakóit Amerikából. Ez
megágyazott az év jellemző trendjének: a világ számos pontján
vezető politikusok a félelemre és gyűlölete építve próbálnak
meg szavazatokat szerezni vagy a pozíciójukat megerősíteni.” –
mondta Salil Shetty.

Tavaly
láttuk azt is, hova vezethetnek ezek a gyűlöletkampányok, és az
általuk felheccelt emberek erőszakos cselekményei: augusztus
végétől kezdve a szemünk előtt bontakozott ki a mianmari katonai
erők rohingyák elleni horrorisztikus etnikai tisztogatása.”

Magyarország
is illeszkedik a nemzetközi trendbe

A
magyar kormány ismét nem lehet büszke az
emberi jogok területén nyújtott teljesítményére, bizonyos
területeken még a csúfos 2016-os évhez képest is sokat romlott a
helyzet.

A 2016-os
évről ezt írtuk: “Több területen is – például a
terrorellenes intézkedések vagy a menekültek és menedékkérők
jogainak megsértése kapcsán – hazánk az európai régió egyik
legkiábrándítóbb teljesítményét nyújtja.”

Ez a
megállapítás sajnos 2017-es évre is érvényes. Folytatódtak a
menekültek és migránsok elleni súlyos jogsértések, többek
között március óta a hatóságok határozatlan időre fogva
tartják a tranzitzónában menedékkérelmet benyújtókat, köztük
a gyerekeket is, kivételt csak a 14 évesnél fiatalabb kísérő
nélküli kiskorúak jelentenek. A törvénymódosítások azt is
lehetővé tették, hogy minden irreguláris belépőt
visszakísérjenek a magyar határkerítés túloldalára, vagyis az
Országgyűlés törvényesítette a jogellenes visszaküldéseket. A
tranzitzónákban egy munkanapon beadható kérelmek száma drámaian
lecsökkent: 2017 végén napi 5-5, azóta 1-1 menedékkérelmet
regisztrálnak. A legalizált visszakísérések és a kérelmek
benyújtásának korlátozása pedig azt jelenti, hogy 6000-8000
ember rekedt rossz körülmények között Szerbiában, kitéve a
hajléktalanság vagy a Macedóniába és Bulgáriába való
jogellenes visszaküldés veszélyének.

Jelentésünk
kitér arra is, hogy Magyarország súlyos csapásokat mért az
egyesülés és a tudományos élet szabadságára is. A
felsőoktatási törvény módosítása elsősorban a Central
European University-t hozta rendkívül nehéz helyzetbe.

Részletesen
írunk arról is, hogy a kormány évek óta tartó, a független
civil szervezeteket megbélyegző és ellenségként beállító
gyűlöletkampánya mellett az Országgyűlés tavaly elfogadott egy
súlyosan jogkorlátozó és alaptörvény-ellenes törvényt, amely
nehéz helyzetbe hozza azokat a civil szervezeteket, amelyek
külföldről is kapnak támogatást.

Küzdelmes
év van mögöttünk, és sajnos minden jel arra mutat, hogy a magyar
kormány továbbra sem kíván javítani a kiábrándító emberi
jogi teljesítményén.” – mondta Iván Júlia, az Amnesty
International Magyarország igazgatója.

Elképesztően
szomorú azt látni, hogy bár azt gondoltuk, ennél már nem lehet
rosszabb a Magyarországra érkező menekültek és migránsok
helyzete, a hatóságoknak még ezen is sikerült sokat rontaniuk a
kegyetlen és jogsértő fogvatartással és a visszaküldésekkel.
Azokat a szervezeteket pedig, amelyek ezeknek az embereknek próbálnak
meg segíteni vagy felemelik szavukat a jogsértések ellen, minden
lehetséges eszközzel megpróbálják elhallgattatni. Ne legyenek
kétségeink, a jelenleg az Országgyűlés előtt lévő
civilellenes törvényjavaslat-csomag egyetlen célt szolgál, hogy
elhallgattassák a kritikus hangokat és eltiporják azokat, akik
másként gondolkodnak. Ez az Európai Unióban elfogadhatatlan.”

Népszava

A
kormányoknak fel kell lépniük az egyre súlyosabb társadalmi
igazságtalanságok ellen

A jelentés
egyik fontos megállapítása, hogy a világon milliók számára
jelent egyre nagyobb kihívást, hogy hozzájussanak az olyan
alapvető szolgáltatásokhoz, mint a lakhatás, élelem vagy orvosi
ellátás. Az Amnesty International arra figyelmeztet, hogy
amennyiben a kormányok nem számolják fel a szegénység és
egyenlőtlenség kiváltó okait, nagy esély van rá, hogy a nagyon
komoly tiltakozások kezdődjenek.

A világ
minden táján emberek milliói kényszerülnek arra, hogy
elviselhetetlen körülmények között éljenek, mert nem jutnak
hozzá megfelelő élelemhez, tiszta vízhez, egészségügyi
ellátáshoz és lakáshoz. Ha az embereket megfosztják ezektől a
jogaiktól, az komoly kétségbeesést szül. Venezuelától Iránig
annak vagyunk a tanúi, ahogyan rémisztő méreteket ölt a
társadalmi elégedetlenség.” – figyelmeztet Salil Shetty.

Ahelyett,
hogy megpróbálják elhallgattatni az embereket, a kormányoknak
azzal kellene inkább foglalkozniuk, hogy megoldásokat találjanak a
problémáikra. Kezdetnek megtenné, hogy békén hagyják a
munkájukat végző újságírókat, civil szervezeteket és a
hatalommal szembeni kontrollt jelentő más szereplőket.

Annak
a történelmi korszaknak vagyunk a tanúi, amikor egyre többen
emelik fel a szavukat, és kezdik követelni egy igazságosabb
társadalom létrehozását. Ha a vezetők nem tudnak mit kezdeni a
tiltakozásokat kiváltó problémákkal, akkor azzal a saját
pozíciójukat érvénytelenítik. Az emberek világossá tették,
hogy ismerik a jogaikat:
most a kormányokon a sor, hogy megmutassák, odafigyelnek az
állampolgáraikra.”