Az Amnesty International értesülései szerint egészségügyi okokból elhalasztották Raif Badawi mára tervezett korbácsolását, mely a büntetés sokkoló brutalitását jelzi.
Raifot
ma reggel cellájából a börtön kórházába szállították orvosi
vizsgálatra, mielőtt végrehajtották volna a tervezett büntetést. Az
orvos szerint sebei még nem gyógyultak be rendesen, emiatt nagy
valószínűséggel nem bírta volna ki a mai korbácsütéseket. Azt javasolta,
hogy a következő hétig
halasszák el az ítélet ezen részének végrehajtását. Egyelőre nem biztos,
hogy ennek a hatóságok maradéktalanul eleget is tesznek.
„Az
egészségügyi okokból történő halasztás jelzi a büntetés elképesztő
brutalitását, és megerősíti annak égbekiáltó embertelenségét is.
Hátborzongató és felháborító, hogy Raif Badawinak előbb meg kell
gyógyulnia ahhoz, hogy utána újra és újra elszenvedhesse a kegyetlen
büntetést. A korbácsolás soha, semmilyen körülmények között nem
megengedhető” – jelentette ki Said Boumedouha, az Amnesty International közel-keleti és észak-afrikai programjának igazgatóhelyettese. „A
korbácsolás a testi fenyítések más formáival együtt büntetendő a
nemzetközi jog alapján. Úgy tűnik, hogy elhalasztották a korbácsolást,
de nem tudjuk, hogy a szaúd-arábiai hatóságok eleget tesznek-e az orvos
tanácsának. A közvetlen veszély tehát nem múlt el.”
A
korbácsolás nemzetközi tiltakozást váltott ki világszerte az Amnesty
International tagjainak és támogatóinak körében. A szervezet tagjai
tüntetéseket tartanak és kampányolnak a lelkiismereti fogoly azonnali és
feltétel nélküli szabadon bocsátásáért.
Zeid
Ra’ad Al Hussein, az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosa tegnap fellebbezést
nyújtott be a szaúd-arábiai királyhoz, hogy halasszák el Raif Badawi
büntetésének végrehajtását, és azonnal vizsgálják ki az ilyen típusú,
különösen kegyetlen büntetéseket. „A korbácsolás minimum kegyetlen és
embertelen büntetés,
amely tiltott a nemzetközi emberi jog, és a Szaúd-Arábia által is
ratifikált ENSZ kínzás elleni egyezménye alapján” – hangsúlyozta Zeid
Ra’ad Al Hussein.
A mai napon 17 órára az Amnesty International Magyarország tiltakozó akciót szervez a szaúdi aktivista megkorbácsolása ellen az Erzsébet téri
szökőkútnál: http://bit.ly/RaifertPenteken.