Nemek közötti egyenlőség – cégeknek

A nemek közötti munkaerőpiaci egyenlőségért munkahelyi szinten is sokat tehetünk. A sokszínűség és esélyegyenlőség megteremtése amellett, hogy emberi jogi szempontból elengedhetetlenül fontos, a munkáltatónak is előnyös. Kutatások bizonyítják a sokszínűség és egyenlőség pozitív hatását a cégekre nézve:

Új pozíció meghirdetésekor többen jelentkeznek egy a sokszínűség és egyenlőség mellett nyíltan elkötelezett céghez.
Az elégedett munkavállalók kisebb valószínűséggel hagyják ott az állásukat, csökken a fluktuáció okozta költség.
A sokszínűség és egyenlőség összetartóbb, produktívabb és innovatívabb munkaerőt eredményez.
Kutatások szerint is a sokszínűség jelentősen (több mint 20%-kal) növeli a cég profitabilitását.
A fogyasztók számára is fontos, hogy az adott cég milyen értékrendet közvetít.
Az emberek szívesebben dolgoznak egy olyan helyen, aminek az értékrendjére büszkék lehetnek.
A nemi szempontból sokszínű cégek akár 48%-kal is jobban teljesítenek versenytársaiknál.   
EGY LÉPÉSSEL KÖZELEBB KAMPÁNY

A csatlakozó cégek vállalják, hogy közzéteszik a bérszakadékra vonatkozó adataikat, így nyilvánosan kiállnak a nemek közötti egyenlőség mellett.

EGY LÉPÉSSEL KÖZELEBB
EGYENLŐ LÉPÉS HÍRLEVÉL

Szakmai hírlevél nemek között egyenlőség témában szakértőinktől.

IRATKOZZ FEL
LÉPÉSELŐNY (személyes tréning)

A személyes tréning segít elmélyíteni a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos tudást, és olyan jó gyakorlatokat mutat be, amelyek eredményesen használhatóak a mindennapokban.

RÉSZLETEK
LÉPÉSELŐNY ONLINE TRÉNING

A képzés átfogó képet ad a munkaerőpiaci nemi alapú hátrányos megkülönböztetésről és annak felszámolásáról.

rÉSZLETEK
ELŐADÁS ÉS WORKshop

Egy szakértői előadás keretében bemutatjuk a nemek közötti munkahelyi egyenlőtlenségek társadalmi, szervezeti és egyéni szinten megjelenő komplex problémáját, illetve a nemek közötti egyenlőség megvalósítását elősegítő gyakorlatokat, az előadást követően pedig interaktív workshopot tartunk.

AJÁNLATOT KÉREK
EGYÉNI KONZULTÁCIÓ és kutatás

Egyéni szakértői konzultációt tartunk, amely során átfogó képet adunk a nemek közötti bérszakadék problémájának komplexitásáról és a jó gyakorlatokról. Igény esetén a vállalatra szabott kutatást is készítünk, amely során felmérjük, a munkavállalók szerint hol tart a cég a munkahelyi egyenlőség területén.

konzultációt kérek