Azonnal szabadon kell engedni a török Amnesty igazgatóját

Szerdán a török hatóságok hét másik jogvédő és két tréner társaságában letartóztatták Idil Esert, az Amnesty International törökországi elnökét Büyükada szigetén, Isztambul mellett. A civilek egy digitális biztonságról és információmenedzsmentről szóló workshopon vettek részt.

„Elképesztően
fel vagyunk háborodva, hogy vezető török jogvédőket, köztük
az Amnesty helyi igazgatóját is ok nélkül őrizetbe vették.” –
mondta Salil Shetty, az Amnesty International főtitkára.

A
jogvédők világtól való elzárása és a puszta tény, hogy egy
teljesen átlagos workshop után tartóztatták le őket, még
abszurdabbá teszi a helyzetet, és rávilágít arra, hogy milyen
körülmények között működnek a civilek
Törökországban. Idil Esert és a többieket azonnal és feltétel
nélkül szabadon kell engedni.”

A
Hamburgban ülésező G20 országok vezetői eddig nem nagyon
szólaltak fel a törökországi
emberi jogok
szisztematikus
felszámolása
ellen. Most,
hogy Erdogan elnök is ott van körükben, ideje lenne felemelni a
szavuk, és a rács mögét juttatott jogvédők szabadságát
követelni.”

Háttér

Idiil
Eser és a többi őrizetbe vett jogvédő tartózkodási helye
egyelőre ismeretlen.

Információink
szerint megtagadták tőlük az ügyvédet, amihez a rendőrségnek
24 órán keresztül joga van. A családtagjaikkal sem beszélhettek. 

A
rendőrség az ügyvédeknek azt mondta, hogy ma délután fél 3-kor
ad tájékoztatást. 

Idil
Eser mellett letartóztatott hét másik jogvédő: lknur Üstün,
Women’s Coalition, İdil Eser, Amnesty International, Günal Kurşun
, lawyer, Human Rights Agenda Association, Nalan Erkem, Lawyer,
Citizens Assembly, Nejat Taştan, Equal Rights Watch Association ,
Özlem Dalkıran, Citizens’ Assembly, Şeyhmuz Özbekli, lawyer,
Veli Acu, Human Rights Agenda Association.

Két
külföldi – német és svéd – trénert és a hotel vezetőjét
is letartóztatták. 

A
török hatóságok kevesebb mint egy hónapja vették őrizetbe
megalapozatlan vádak miatt az Amnesty török elnökét, Taner
Kilicet.

Idil Eser, az Amnesty International törökországi igazgatója