Az orosz fegyveres erőket a Kijevtől észak-nyugatra fekvő régióban elkövetett háborús bűncselekmények miatt felelősségre kell vonni. Az Amnesty International új, a helyszínen végzett átfogó kutatása.
A jelentés több tucat túlélővel és az áldozatok hozzátartozóival készített interjún illetve tárgyi bizonyítékok elemzésén alapszik. Az Amnesty jogellenes légitámadásokat vizsgált Borogyankában, illetve tárgyalás nélküli kivégzéseket dokumentált Bucsában, Andrivkában, Zdvizhivkában és Vorzelben.
Az Amnesty International főtitkára által vezetett küldöttség a napokban a térségben tartózkodik, hogy túlélőkkel és az áldozatok családjaival beszéljen, illetve magas rangú ukrán vezetőkkel találkozzon.
“Az általunk dokumentált jogsértések hasonló mintázatot mutatnak: az orosz hadsereg jogsértő légitámadásokat és civilek elleni szándékos gyilkosságokat követett el.” – mondta Agnès Callamard, az Amnesty International főtitkára.
“Olyan családokkal találkoztunk, akik borzalmas támadásokban veszítették el a szeretteiket, illetve olyanokkal, akiknek az élete örökre megváltozott az orosz megszállás miatt. Támogatjuk az igazságért folytatott küzdelmüket, és felszólítjuk az ukrán hatóságokat, a Nemzetközi Büntetőbíróságot és a többi releváns szereplőt, hogy tegyenek meg mindent a bizonyítékok megőrzése érdekében, hogy az elkövetőket később felelősségre lehessen vonni. Életbevágó, hogy minden felelőst, köztük a parancsnoki lánc tetején állókat is felelősségre vonják.”
Az Amnesty kutatása szerint Borogyankában legalább negyven civil halt meg aránytalan és válogatás nélküli légitámadásokban, amelyek leromboltak egy teljes környéket és több ezer embert tettek hajléktalanná.
Bucsában és más Kijev környéki településeken az Amnesty huszonkét, az orosz hadsereg által elkövetett szándékos gyilkosságot dokumentált. Többségük tárgyalás nélküli kivégzés volt.
A 12 napon át tartó helyszíni vizsgálat során az Amnesty kutatói bucsai, borogyankai, novi korohodi, andrivkai, zdvizhivkai, vorzeli, makarivi és dmitrivkai lakosokkal beszéltek illetve több gyilkosság helyszínét is felkeresték.
Összesen negyvenöt interjút készítettek jogsértések szemtanúival vagy a megölt áldozatok hozzátartozóival és szomszédaival, illetve harminckilenc további olyan emberrel beszéltek, akinek közvetlen elszenvedői voltak a légicsapásoknak.
Borogyanka bombázása
Március 1-én és 2-án több bombatalálat is ért nyolc borogyankai lakóépületet. A település kb. hatvan kilométerre van észak-nyugati irányba Kijevtől, és több mint hatszáz család lakóhelye volt.
A légicsapásokban legalább negyven ember halt meg, a nyolc épület és a körülöttük álló más építmények is megsemmisültek. A legtöbb áldozat a menedékként használt pincékből került elő, másokat a lakásaikban ért a halál.
Március 2-án reggel egy légicsapásban legalább huszonhárom ember vesztette életét a 359-es számú épületben a Centralna utcában. A támadásban Vagyim Zarebelni öt családtagja halt meg: édesanyja, Lídia, bátyja, Volodomir és annak felesége, Julia, illetve a szülei, Ljubov és Leonyid Hurbanov.
“A fiam és én reggel hét után kicsivel jöttünk el otthonról. Az anyám, a bátyám és a felesége illetve az ő szülei azonban a pincében akartak maradni, mert féltek, hogy az utcán agyonlövik őket az orosz katonák. Nagyjából húsz perccel azután, hogy elhagytuk az épületet, egy rakéta csapódott be és megölte őket, és még néhány szomszédunkat.”- mesélte Vagyim az Amnestynek.
Vaszil Jarosenko éppen egy olyan épület közelében volt, amelyet lebombáztak.
“Eljöttem a lakásból, mert a garázsban kellett valamit csinálnom. A feleségem pár idősebb szomszéddal éppen a pincébe tartott. Amikor a kb. százötven méterre lévő garázshoz értem, hatalmas robbanást hallottam. Az épület teljes középső része összeomlott, éppen ott, ahol a pince volt. Még mindig látom magam előtt a feleségemet, ahogy a lakásunk ajtajában áll. Negyven évet töltöttünk ott együtt.” – mesélte.
Március 1-én egy rakétatámadás-sorozat hat közelben álló épületet rombolt le. Legalább hét ember halt meg a 377-es számú épületben, köztük a harminckilenc éves sebész, Vitali Smiscsuk, felesége, Tetjana és négy éves lányuk, Jeva.
“Ahogy a helyzet egyre rosszabb lett, egyre veszélyesebb lett a város egyik részéből a másikba menni. Tankok voltak az utcán… Az emberek féltek kint lenni.” – meséli Vitali anyja, Ludmila.
“Mondtam a fiamnak, hogy hagyja el a várost, de félt kimenni az utcára. A pincében bújtak el, de a bomba épp az épületnek azt a részét rombolta le, ahol a pince volt.”
Egyetlen ismert állandó katonai célpont sem volt az épületek környékén, bár fegyveres civilek időről időre az épületek közeléből adtak le lövéseket az elhaladó orosz katonai járművekre. A civil épületek szándékos megtámadása vagy a válogatás nélküli támadás háborús bűncselekménynek számít.
Az Amnesty létrehozott egy új interaktív bemutatót a borogyankai támadásokról, amely itt érhető el.
Gyilkosságok Kijev közelében
A Kijevtől nagyjából harminc percre található Bucsát február végén foglalta el az orosz hadsereg. Március 4. és 19. között a Jablunszka és Vodoprovidna utcák kereszteződéséhez közel, egy udvart körülvevő öt épület alkotta tömbben öt férfit végeztek ki az orosz katonák
Jeven Petrasenkót, a negyvenhárom éves területi képviselőt és kétgyermekes apát március 4-én a lakásában lőtték agyon a Jablunszka utcában.
Jeven felesége, Tetjana azt mesélte az Amnestynek, hogy ő éppen a pincében volt, miközben a férje a lakásban maradt. Jeven egy szomszédnak akart segíteni, miközben az orosz katonák lakásról lakásra ellenőrizték az épületet. A holttestét a szomszéd találta meg másnap.
Tetjana kérésére az orosz katonák megengedték, hogy felmenjen a lakásukba.
“Jeven holtan feküdt a konyhában. Hátba lőtték, a tüdejéhez és a májához közel érte a találat. A teste egészen március 10-ig maradt a lakásban, csak akkor tudtuk eltemetni egy sekély sírban az udvaron.” – mesélte.
Az Amnesty kutatói két töltényt és három tárat találtak a helyszínen. A szervezet fegyverszakértője megállapította, hogy a 9×39 mm-es töltényeket olyan orosz elit egységek puskáiban használják, amelyek a hírek szerint ebben az időszakban éppen Bucsában voltak.
A kutatók találtak több katonai dokumentumot is, amelyek szintén igazolják, hogy milyen alakulatok voltak a városban. A behívó és kiképzésről szóló iratok egy gépjárművezető-szerelőé voltak, aki a 104. számú ejtőernyős alakulathoz tartozott. Fontos megjegyezni, hogy néhány ezek közül a katonai csoportok közül éppen olyan fegyvert használ, amelybe illik a helyszínen talált töltény.
Március 22-én vagy 23-án ölték meg a negyvennégy éves építőmunkást, Leonyid Bodnarcsukot, aki ugyanabban a házban élt mint Petrasenko. A házban lakók szerint az orosz katonák akkor lőtték agyon a férfit, amikor felfelé sétált a lépcsőn, majd egy kézigránátot is utána dobtak. Összeroncsolódott holttestét egy hatalmas vértócsa közepén találták meg a lépcsőházban.
Az Amnesty kutatói nagy kiterjedésű vérnyomokat találtak a pincébe vezető több lépcsőn, illetve égésnyomokat és kézigránát okozta sérüléseket a falon.
A szomszédos városokban és falvakban az Amnesty további bizonyítékokat és beszámolókat gyűjtött gyilkosságokról és tárgyalás nélküli kivégzésekről. Néhány áldozatnak hátra kötötték a kezét, másokat pedig a jelek szerint megkínoztak.
Novi Korohodban gyilkolták meg a negyvenhat éves építőmunkást, Viktor Klokunt. Partnere, Olena Sakno azt mesélte, hogy március 6-án helyiek vitték el neki Viktor holttestét.
“A kezét hátrakötötték valami fehér műanyaggal, majd fejbe lőtték.” – mondta Olena.
Olekszi Szicsevszki feleségét, a harminckét éves Olhát, illetve hatvankét éves apját, Olekszandert feltétezhetően az orosz katonák támadták meg miközben egy autókból álló konvojban menekültek. Mindketten a helyszínen meghaltak.
“A konvoj menekülő civilekből állt. Majdnem minden autóban ült gyerek. Amikor a kocsink elérte a fák vonalát, lövéseket hallottam, először egyesével, aztán több sorozatot.” – idézte fel Olekszi.
“A lövések a legelöl haladó kocsit találták el, ami megállt. Mi a második autóban ültünk, így nekünk is meg kellett állnunk. Ránk ekkor kezdtek lőni, legalább hat vagy hét lövést ért minket. Az apám azonnal meghalt egy fejlövéstől, a feleségemet egy repesz találta el. A fiam is megsérült.”
Az áprilisban Bucsában, Borogyankában és más közeli településeken vizsgálódó Amnesty kutatók az összedőlt épületek alól vagy a sekély, ideiglenes sírokból történő exhumálások kapcsán azt dokumentálták, hogy az áldozatok családtagjai szerint a szeretteik maradványainak kezelése kaotikus volt, nem kaptak megfelelő információt és néhány esetben nem sikerült helyesen azonosítani azokat.
Igazságot a háborús bűncselekmények áldozatainak
A nemzetközi fegyveres konfliktus során elkövetett tárgyalás nélküli kivégzések szándékos emberöléseknek számítanak, amelyek háborús bűncselekmények. A bűnös szándékú válogatás nélküli és aránytalan támadások szintén azok.
Minden háborús bűncselekményt elkövetőt felelősségre kell vonni, és ugyanígy bíróság elé kell állítani az elöljáróikat is, köztük azokat a katonai parancsnokokat és a civil vezetőket (így a minisztereket és az ország vezetőit is), akik tudtak vagy tudniuk kellett a bűncselekményekről, mégsem próbálták azokat megakadályozni vagy nem vonták felelősségre az elkövetőket.
Bármilyen igazságszolgáltatásra irányuló jogi eljárásnak vagy mechanizmusnak a lehető legátfogóbbnak kell lennie, és biztosítani kell, hogy a háborús és emberiesség elleni bűncselekmények, a tömeggyilkosságok és a katonai agresszió elkövetői – legyenek akárkik – tisztességes eljárás során, halálbüntetés mellőzésével vonják felelősségre. Az áldozatok jogait kell szem előtt tartani a nyomozások során, és minden jogi eljárás fókuszába a túlélők érdekeit kell helyezni.
