Az Európai Unió igyekszik minél jobban kiterjeszteni a kutatást és a mentést a Földközi-tengeren

A migrációval kapcsolatos napirendjének fejlesztéseivel kapcsolatban az Európai Bizottság május 27-én, szerdán elárulta, hogy megnövelik a Triton hadművelet forrásait és működési területét. Mindez hozzájárulhat annak az űrnek a betöltéséhez, melyet az olasz Mare Nostrum hadművelet leállítása hagyott maga után. Az Amnesty International szerint ez lehetőséget teremt arra, hogy minél több életet mentsenek meg a tengeren.

„A Földközi-tenger középső részének biztosítására szánt források és
az akció által lefedett terület kiterjesztésével az egykori Mare Nostrum
művelet szintjére kerülhet a Triton működése. Mindez azt mutatja, hogy
az Európai Unió végre felismerte, hogy mekkora hibát követett el, amikor
megfelelő alternatíva kidolgozása nélkül véget vetett Olaszország Mare
Nostrum hadműveletének. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy több
eszközzel lesznek jelen a tengeren, és közelebb azokhoz a helyekhez,
ahol a
menekültek bajba kerülnek túlzsúfolt és utazásra alkalmatlan hajóikkal,
és sok esetben a vízbe fulladnak. Összességében több életet tudnak majd
megmenteni.” – mondta Iverna McGowan, az Amnesty International Európai Irodájának megbízott igazgatója.

Bár az Amnesty International üdvözölte a kutatás és mentés
kapacitásának jelentős növelését, a valóságban még így is lesznek
olyanok, akiknek veszélybe kerül az élete. A menekültügyben szükség lesz
egy igazán átfogó megközelítés kidolgozására, hogy azoknak, akiknek
szükségük van rá, választhassanak a nemzetközi védelem több biztonságos
és jogszerű módja közt. Enélkül végső elkeseredésükben az emberek
továbbra is
vállalkozni fognak a Földközi-tengeren való veszedelmes átkelésre.

Egy másik intézkedés, melyet az Amnesty International is szorgalmaz, a
menekültek elhelyezésére szolgáló intézmények számának növelése. A
migrációval kapcsolatos napirendi pont keretében az Európai Bizottság
szerdán bemutatott egy tervezetet a befogadás mikéntjéről. Az EU
tervezete remek ötlet: egy széleskörű, minden tagállamra kiterjedő
befogadórendszer a már meglévő nemzeti intézményeken felül. Azonban a
tervezett számok messze elmaradnak attól, amely megfelelő lenne a
globális
menekültválság kezeléséhez.

Az Európai Bizottság kidolgozott egy tervezetet a Görögországban és
Olaszországban kialakult vészhelyzet kezelésére is, hogy az április 15-e
után érkezett negyvenezer szíriai és eritreai menedékkérőt áttelepítsék
más EU tagállamokba a következő két év folyamán. Mindez alapos
átgondolást kíván, hogy a bizonytalan helyzetben lévő emberek védelme
biztosított legyen.

„Bármiféle áttelepítés tervezete csak javulást hozhat a szükséget
szenvedők életébe, amennyiben a befogadás feltételei és a menekültügyi
rendszerek javulnak az EU-ban és a menedékkérők akaratát is figyelembe
veszik.” – jelentette ki Iverna McGowan.