Az egyiptomi kormánynak meg kell védenie a kopt keresztényeket

Az egyiptomi hatóságoknak azonnali védelmet kell biztosítaniuk a Sínai-félsziget északi részén élő kopt keresztényeknek, és gondoskodniuk kell a több száz menekültről is, akik azután hagyták ott az otthonukat, hogy az elmúlt hónapban egy támadássorozatban hét embert öltek meg.

A
kormány eddig nem tett semmit a védelmük érdekében. A
Sínai-félsziget kopt keresztény közösségének tagjait az elmúlt
három évben egyre gyakrabban rabolják el és gyilkolják meg
fegyveres csoportok. A hatóságok nem vonták felelősségre azokat
sem, akik Egyiptom más területein támadtak keresztényekre,
ehelyett inkább a megbékélést hirdetik, aminek következtében
kényszerrel lakoltattak ki keresztény családokat az otthonaikból.

Legalább
150 kopt keresztény családnak kellett elmenekülnie El-Arisból az
erőszak elől – mondta a parlamenti kapcsolatokért felelős
miniszter. A legtöbben a szomszédos Iszmáilija
kormányzóságban
kerestek menedéket egy zsúfolt átmeneti szálláson, ahol az
alapvető ellátás feltételei sincsenek
meg.

Borzalmas
támadássorozatban vadásszák le és ölik meg az észak-sínai
kopt keresztény közösség tagjait. Senkinek sem lenne szabad
diszkriminációt elszenvednie – főleg nem erőszakos és halálos
támadásokat – a vallása miatt.” – monda Nadja Bounaim, az
Amnesty International tuniszi regionális irodájának
kampányigazgató-helyettese.

Az
egyiptomi hatóságok folyamatosan cserben hagyják a kopt lakosokat
a hosszú ideje tartó támadásokban, legalább a menekültek
helyzetén ne rontsanak tovább. A kormánynak egyértelmű feladata
a lakhatáshoz, élelemhez, vízhez és orvosi ellátásához való
biztonságos hozzáférés garantálása mindenki számára, aki
erőszak vagy üldözés elől menekül.”

A
kormánynak felelősségre kell vonnia a keresztények támadóit az
egész országban, és véget kell vetnie a hamis megbékéléseknek,
amelyek csak további keresztényellenes erőszakhoz vezetnek.”

A
legutóbbi támadásokban január 30. és február 23. között hét
kopt keresztényt gyilkoltak meg a Sínai-félsziget északi részén.
Február 19-én az Iszlám Állammal szövetséges fegyveres csoport
vállalta magára egy kairói templom elleni decemberi támadást,
amelyben legalább 25 ember halt meg. A csoport videóüzenetében
halálosan meg is fenyegette a kopt keresztényeket. 2013 óta a
térség fegyveres alakulatai több koptot is elraboltak
váltságdíjért cserébe, de időnként egyszerűen csak megölték
őket.

Madzsid
Halim (a nevét a biztonsága érdekében megváltoztattuk) a
gyilkosságok elől hét családtagjával El-Arisból Kairóba
menekült a múlt hónapban. Azt mesélte az Amnesty
Internationalnek, hogy apját, aki egy papírboltot vezetett
El-Arisban, többször megfenyegették az elmúlt két évben, a
fényképét pedig kirakták a Facebookra egy a koptok elkergetésére
felhívó közlemény mellett. Apjának, testvérének és neki is
ott kellett hagyniuk minden tulajdonukat, köztük három boltjukat
és a hatlakásos családi házukat.

Nabila
Fawzy szemtanúja volt, ahogy maszkos fegyveresek február 21-én
meggyilkolták a férjét, Saad Hakimot és fiát, Medhat Saad
Hakimot. Az mondta az újságoknak, hogy éjjel fél 11 körül
kopogtattak náluk.
Amikor a fia ajtót nyitott, két fegyveres rontott be, a földre
szorították és fejbe lőtték. Az egyik férfi Nabilát
kirángatta a házból, mire a
vissza
tudott menni, a férje már halott volt. Megkérdezték, hogy van-e a
házban
arany vagy pénz, elvették a jegygyűrűjét, néhány dolgot
összeszedtek, majd a távozásuk előtt még felgyújtották a
házat.

Az
Amnesty International beszélt Nabila vejével, Sameh Mansourral, aki
megerősítette a nő által elmondottakat. Azt is elmesélte, hogy a
szomszédok
elmondása alapján február 22. előtt pár nappal az ő ajtaján is
fegyveresek kopogtattak, miközben éppen
a halott rokonai temetését intézte. A következő napon a család
Szuezbe utazott
a temetésre. Ugyanezen a napon egyik szomszédját, Kamel Abu
Romanyt, aki alig 150 méterre lakott a Mansour háztól,
meggyilkolták. Mansour a családjával együtt elmenekült,
hátrahagyta
lakását és munkahelyét. A Mansour család jelenleg egy
iszmáilijai
átmeneti táborban él. Jelenleg azon van, hogy a fiatal gyerekeinek
iskolát találjon.

Az
erőszak legutóbbi hulláma miatt elmenekült emberek, köztük sok
gyerek és idős ember, túlzsúfolt templomban és kormányzati
épületekben élnek
vagy
családok fogadták be őket. Meg kell oldani az emberek hosszútávú
elhelyezését, és a hozzáférésüket az alapvető
szolgáltatásokhoz. A legtöbbjüknek éppen csak annyijuk van,
amennyit hirtelen el tudtak hozni a házból, nincs munkájuk, és
sokuknak
félbe kellett hagyni az iskolát vagy az egyetemet.

Az
egyiptomi hatóságoknak biztosítaniuk kell, hogy az elmenekült
emberek biztonságban élhessenek, és hozzájussanak minden alapvető
ellátáshoz, tanulhassanak illetve munkát vállalhassanak.” –
mondta Nadja Bounaim.

A
hatóságoknak kötelessége a hátrahagyott épületek biztonságát
is garantálni, hogy azokat ne rombolják le vagy ne foglalják el
mások. A hatóságoknak olyan feltételeket kell teremteniük, hogy
aki akar, önként hazatérhessen vagy áttelepülhessen az ország
más részébe.

A
kopt keresztények elleni támadások a korábbi elnök, Mohamed
Morszi 2013 júliusi elűzése óta sokasodtak meg. Kopt templomokat
és otthonokat gyújtottak fel, a közösség tagjait megverték,
házaikat kifosztották. A keresztények elleni támadások jelentős
része Minja kormányzóságban történtek az elmúlt évben.

Az
egymást követő egyiptomi kormányok nem tettek semmit a kopt
keresztények elleni hátrányos megkülönböztetés illetve a
fellángoló erőszak ellen, és nem vonták felelősségre az
elkövetőket sem. Ahelyett, hogy a felelősöket keresnék, Abdul
Fatah Khalil Al-Sisi elnök
vezetésével az egyiptomi hatóságok inkább a megbékélésre
törekednek,
amely néhány esetben a kopt keresztények erőszakos
kilakoltatásához vezetett azokról a területekről, ahol
veszélyben voltak.