Állás: Részmunkaidős Adományszervezési Koordinátor, Egyéni Kampányok

Az Amnesty International Magyarország egy magyar jogvédő civil szervezet, amely azért dolgozik, hogy az emberi jogok mindenkit megillessenek. Szervezetünkhöz elsősorban olyan magánemberek tartoznak, akik tagként, támogatóként vagy aktivistaként adományaikkal és munkájukkal segítik a céljaink megvalósítását. Függetlenek vagyunk minden politikai ideológiától, kormánytól, gazdasági hatalomtól és egyháztól. 

Az Amnesty International Magyarország a kutatás, az érdekérvényesítés, a mobilizáció, a kommunikáció, az adománygyűjtés és az oktatás eszközei mellett kampányok szervezésével ér el rendszerszintű változást vagy nyújt egyéni, illetve csoportos védelmet az emberi jogok területén.  

Az Adományszervezési csapat tagjaként, új csapattagunk feladata a szervezet egyéni adománygyűjtő kampányainak (követes adománygyűjtés) megvalósulása. Olyan stratégiai szemléletű, proaktív és kreatív munkatársat keresünk lendületes csapatunkba, aki követes adománygyűjtő tapasztalatait szívesen állítaná emberi jogi szervezetünk szolgálatába. 

Részmunkaidős (50%) munkatársat keresünk! 

FŐBB FELADATOK

Adományszervezésből származó bevételeinek növelése az egyéni kampányok segítségével:

  • a szervezet adományszervező tevékenységének sikeressége érdekében egyéni adománygyűjtő kampányok tervezése, szervezése, értékelése
  • kampányaink sikerességének növelése
  • követekkel való közös munka: felkérés, kapcsolatépítés, mentorálás, hosszútávú kapcsolattartás
  • a kampányokat segítő önkéntesek koordinálása
  • új kampányötletek megvalósítása

Szervezeti teendők: 

  • folyamatos kapcsolattartás a szervezet különböző területein dolgozó vezetőkkel és munkatársakkal a követes adománygyűjtő kampányok sikerességének céljából
  • szoros együttműködés az adományszervező csapat többi munkatársával
  • szervezeti tevékenységgel kapcsolatos adminisztráció 
  • kapcsolattartás az informatikai rendszereket működtető partnerekkel

TE VAGY AZ IDEÁLIS JELÖLT, HA: 

  • tapasztalattal rendelkezel egyéni adománygyűjtő kampányok megszervezésében
  • könnyen építesz kapcsolatot, szívesen mozgósítasz másokat is emberi jogi céljaink elérésének céljából
  • jó csapatjátékos vagy, de önállóan is jól dolgozol 
  • szeretsz kezdeményezni, és szeretsz a szervezeten belül a munkádról proaktívan beszélni 
  • kiváló a magyar és angol tudásod (szóban és írásban) 
  • jól dolgozol és kommunikálsz különböző munkastílusú és motivációjú kollégákkal nyomás alatt, akár rövid határidővel is 
  • képes vagy a határidők betartására és a projekt-szemléletű munkavégzésre 

ELŐNYT JELENT:

  • releváns egyetemi végzettség
  • ha ismered az Amnesty International munkáját és céljait
  • van projektkoordinációs tapasztalatod 

AMIT MI ADUNK:

  • inspiráló csapat, motiváló és támogató munkahelyi környezet, modern iroda Budapest belvárosában, széles munkavállalói jólléti csomag és szolgáltatások  
  • nemzetközi háttérrel rendelkező szervezet, folyamatos tanulási és kapcsolatépítési lehetőségek  
  • részmunkaidő, heti 32 órában, 3 hónap próbaidővel, rugalmas beosztással, home office lehetőséggel 
  • egy éves határozott idejű munkaszerződés; munkakezdés tervezett időpontja: 2025. január
  • a hazai civil szférában versenyképes jövedelem, kimagasló cafetéria-keret és jutalom  
  • a munkakör szervezeti besorolása a szakmai munkakörök közötti legalább P3-as (koordinátor), legfeljebb P2-es (munkatárs) szintre esik a jelentkező tapasztalata és készségei alapján. Az ehhez tartozó, teljes munkaidőre vonatkozó bruttó alapbér sávjai: P3: 440.000 – 565.000 forint között, P2: 520.000 – 625.000 forint. A sávokhoz tartozó elérhető teljes bruttó összjövedelem P3: 690.000; P2: 757.000 forint. 
  • kiszámítható munkakörülmények, stabil és megbízható munkáltató   

JELENTKEZÉS FELTÉTELEI:  

Jelentkezéshez szükséges dokumentumok: 

  • magyar nyelvű önéletrajz
  • a kiíráshoz mellékelt feladatlap, amely innen letölthető:

Jelentkezési határidő: folyamatos, de legkésőbb november 10.

Mindkét dokumentumot PDF formátumban várjuk az sztraka.andrea@amnesty.hu címre, a tárgyban „Adományszervezési koordinátor 2025” megjelöléssel. A beérkezett pályázatokat e-mailben visszaigazoljuk. A kiválasztott jelentkezőkkel személyes interjúkat folytatunk le. Kapcsolattartó: Sztraka Andrea, sztraka.andrea@amnesty.hu.

A jelentkező a jelentkezés megküldésével tudomásul veszi és elfogadja, hogy a személyes adatait az Egyesület a kiválasztási folyamat lezárulását követően hat hónapig kezelje. Ezt követően a jelentkezések, és azzal együtt minden személyes adat törlésre kerül.


Az Amnesty International hisz a munkaerőpiacon tanúsított ESÉLYEGYENLŐSÉGBEN. A munkáltatásra vonatkozó döntések során az egyéni érdemeket és a szervezet szükségleteit vesszük figyelembe, nemzeti etnikai, vallási hovatartozásra, származásra, illetve nemre, nemi identitásra, szexuális irányultságra, korra, fizikai vagy szellemi fogyatékosságra, családi állapotra és politikai nézetekre való tekintet nélkül. Az Amnesty International szükség szerint minden megváltozott munkaképességű munkavállalónak és jelentkezőnek megfelelő körülményeket biztosít, abban az esetben, ha a kérdéses személy egyébként biztonságosan el tudja látni a rá szabott feladatokat és a munkához kapcsolódó tevékenységeket, illetve, ha ez az ellátás nem ró aránytalan terheket a szervezetre. A kiválasztási folyamat során az esélyegyenlőség biztosításáért a szervezet Elnöksége felel.