Aktivizmus szakértő

Az Amnesty International Magyarország különféle eszközökkel, mint kutatás, érdekérvényesítés, aktivizmus, kommunikáció, adománygyűjtés és oktatás, valamint kampányok szervezésével ér el rendszerszintű változásokat vagy nyújt egyéni és csoportos védelmet az emberi jogok területén.

Elkötelezettek vagyunk egy befogadó és sokszínű munkahely kialakítása mellett, és kifejezetten bíztatjuk rendszerszinten hátrányosan megkülönböztetett csoportok tagjait, hogy jelentkezzenek!

Az aktivizmus szakértő feladata az aktivizmus csapat tagjaként a szervezet stratégiai céljainak megvalósítása, a csapat szakmai támogatása és a szervezet aktivizmussal kapcsolatos folyamatainak és tevékenységének fejlesztése.

Teljes állású (40 óra) aktivizmus szakértőt keresünk.

Főbb feladataid lesznek:

Aktivizmus

  • Toborzási folyamatok megismerése, fejlesztése
  • Az aktivizmus team szervezési és mozgósítási folyamatainak megismerése, optimalizálása
  • Az AIM aktivisták tudásbővítésének és készségfejlesztésének rendszerszintű formálása, fejlődési utak azonosítása, képzési struktúra felállítása
  • Képzések kidolgozása és megtartása az emberi jogi oktatási teammel közösen
  • Az AIM aktivistáinak jólétét és hosszútávú megtartását szolgáló szervezeti működés alakítása és biztosítása
  • Kapcsolattartás és kapcsolatépítés a hazai és nemzetközi (regionális és globális) szakmai közösséggel
  • A szekció képviselete nemzetközi projektek és együttműködések során

Kommunikáció:

  • Az aktivisták elérésére használt kommunikációs felületek kezelése, tartalmak készítése (CRM, Instagram, Facebook)
  • Az aktivizmus team célcsoportjaihoz vezető csatornák, eszközök feltérképezése, fejlesztése
  • Kapcsolattartás meglévő és potenciális szervezeti partnerekkel, az országos aktivizmus hálózat bővítése

A szervezeti tevékenységek

  • Az aktivizmus team tevékenységének szakmai támogatása
  • Az aktivizmus team szakmai fejlődésének megtervezése, facilitálása, támogatása
  • Aktivizmus szempontok becsatornázása és képviselete a szervezet tervezési folyamataiban (pl: stratégia-, kampány-, projekttervezés)
  • Alkalmi részvétel a szervezet fundraising, emberi jogi oktatási és kampányeseményein

Téged keresünk, ha:

  • Mély rálátással és több, mint 5 év tapasztalattal rendelkezel a magyarországi aktivizmus és civil szféra területén
  • Széleskörű tapasztalattal és tudással rendelkezel a kampány- és projekttervezés és az emberi jogok terén
  • Képes vagy komplex stratégiai célok megfogalmazására és azok megvalósítására
  • Képes vagy aktivizmus trendek azonosítására és hatásos aktivizmus gyakorlatok felismerésére és bevezetésére
  • Van tapasztalatod kampányok és projektek hatékonyságának mérésében és az eredmények értékelésében
  • Kiválóan kommunikálsz magyarul és angolul (B2 vagy C1 szinten) szóban és írásban egyaránt
  • Képes vagy a határidők betartására és projekt-szemléletű munkavégzésre

Előnyt jelent:

  • Szakirányú (társadalomtudományi, pedagógia-pszichológiai, jogi terület) egyetemi végzettség
  • Kiterjedt civil kapcsolati háló
  • Ismered az Amnesty International Magyarország munkáját és céljait
  • Van tapasztalatod képzési programok kidolgozásában és vezetésében
  • Van tapasztalatod társadalomtudományi kutatási területen

Amit mi adunk:

  • civil szférában versenyképes jövedelem, kimagasló cafetéria keret és jutalom
  • nemzetközi és biztos háttérrel rendelkező szervezet, folyamatos tanulási és kapcsolatépítési lehetőségek,
  • inspiráló csapat, közös értékeken, bizalmon alapuló munkakultúra, motiváló és támogató munkahelyi környezet, széles munkavállalói jólléti csomag
  • kutya- és biciklibarát iroda Budapest belvárosában, részleges otthoni munkavégzési lehetőséggel
  • Munkakezdés tervezett időpontja: 2025. február 1., vagy megegyezés szerint
  • Teljes munkaidő, heti 40 órában, 3 hónap próbaidővel, rugalmas beosztással, ami figyelembe veszi a családi elfoglaltságokat, esetenként esti és hétvégi munkavégzéssel
  • A munkakör szervezeti besorolása a szakmai munkakörök közötti legalább P2-es (munkatárs), legfeljebb P1-es (szakértő) szintre esik a jelentkező tapasztalata és készségei alapján. Az ehhez tartozó, teljes munkaidőre vonatkozó bruttó alapbér sávjai P2: 535.000 – 655.000 forint között, P1: 605.000 – 710.000 forint. A sávokhoz tartozó elérhető teljes bruttó összjövedelem P2: 790.000; P1: 850.000 forint.

Jelentkezés feltételei:

  • Jelentkezéshez szükséges dokumentumok:
  • Magyar nyelvű önéletrajz
  • Jelentkezési lap, amelyet innen tudsz letölteni

Mindkét dokumentumot PDF formátumban várjuk az allas@amnesty.hu címre, a tárgyban „Aktivizmus szakértő 2025” megjelöléssel. A beérkezett pályázatokat e-mailben visszaigazoljuk. A kiválasztott jelentkezőkkel személyes interjúkat folytatunk le.

Jelentkezési határidő: 2025. január 12. éjfél

Személyes interjúk: 2025. január 2025. január 17, 24. (Kérjük, ezeket a napokat tartsd szabadon, mert ekkor várható, hogy interjú időpontot egyeztetünk a kiválasztott jelentkezőkkel)

Kapcsolattartó: Pivárcsik László, irodavezető, Amnesty International Magyarország, office@amnesty.hu

Az AI elkötelezett az esélyegyenlőség mellett. A munkáltatásra vonatkozó döntéseink az egyéni érdemeken és a szervezet szükségletein alapulnak, függetlenül nemzeti, etnikai, vallási hovatartozástól, származástól, nemi identitástól, szexuális irányultságtól, kortól, fogyatékosságtól, családi állapottól és politikai nézetektől. A jelentkezés megküldésével a jelentkező elfogadja, hogy személyes adatait a kiválasztási folyamat lezárultát követően hat hónapig kezeljük. Ezt követően minden adat törlésre kerül.