Megnevezés: kampánykoordinátor
Főbb feladatok:
- Az AIM kampányainak, akcióinak megtervezése a nemzetközi tervek, tagsággal való konzultáció és irodai egyeztetés alapján; a kampányok lebonyolítása, értékelése valamint költségvetésének kidolgozása,
- Az AIM éves működési terv kampányrészének és költségvetésének kidolgozása,
- az AIM kampányainak koordinálása, értékelése és ezek jelentése az Igazgatónak, Elnökségnek, Közgyűlésnek, az AI Európai Irodájának (EIO) valamint az AI Nemzetközi Titkárságának (IS)
- Kapcsolattartás az AIM tagságával, aktivistáival, csoportjaival és ezek mozgósítása hazai és nemzetközi vonatkozású emberi jogi akciókra
- Az AIM kampány kapacitásának növelése képzések és a tagsággal, aktivistákkal és a nemzetközi mozgalommal való folyamatos ötletcserén keresztül
- Az AIM képviselete a médiában a kampányokkal kapcsolatban
- AZ AIM képviselete különböző fórumokon valamint a tagság előtt
Egyéb feladatok:
- Kapcsolatépítés folytatása helyi NGO-kal
- A hazai és nemzetközi aktuális politikai, szociális és gazdasági események figyelemmel követése emberi jogi szempontok alapján
- Az igazgató helyettesítése annak távollétében
- Részvétel hazai és nemzetközi találkozókon, konferenciákon, képzéseken
- Szakmai elvárások:
- Szakirányú felsőfokú végzettség
- Bizonyítható elkötelezettség az emberi jogok iránt
- Kampányolási tapasztalat
- Emberi jogi ismeretek főleg diszkrimináció és gazdasági, szociális és kulturális jogok területén
- Tárgyalóképes angol és magyar nyelvtudás
Kompetencia elvárások:
- Határidők betartásának valamint több feladat egyszeri kezelésének képessége
- Mások motiválásának és inspirálásának képessége a társadalmi változások eléréséért
- Utazási rugalmasság
- Konfliktuskezelés
- Társadalmi érzékenység
Előnyök:
- Az Amnesty International munkájának ismerete
- Civil szervezeteknél szerzett tapasztalat
- Önkéntesekkel való munka
- Sajtós tapasztalat
Feltételek:
- Fizetés: megegyezés tapasztalat szerint
- Munkaidő: heti 40 óra, 09:00-17:00 vagy 09:30-17:30
- Próbaidő: 3 hónap
Jelentkezés módja:
magyar és angol nyelvű CV (maximum 2- 2 oldal) valamint magyar és angol motivációs levél (maximum 1.5- 1.5. oldal) fizetési igény megjelölésével az office@amnesty.hu email címre
Tárgy: „AIM Kampánykoordinátor 2010“
Postai cím:
Amnesty International Magyarország
1064 Budapest
Rózsa u. 44.
Érdeklődni lehet:
+(36) 1-321-4799
Jelentkezés határideje:
2010. szeptember 17, dél
Elbírálás várható időpontja:
2010. szeptember 29.
Munkábaállás kezdete:
legkésőbb 2010. november 1.
Kontaktszemély:
Gere Zsófia, irodavezető office@amnesty.hu