Március 31-én ünnepeljük a Transznemű Láthatóság Nemzetközi Napját, azt a napot, amikor mindenki kifejezheti támogatását a transz emberek és aktivisták felé. Az olyan vezető mozgalmak, mint az amerikai Trans Student Education Resources a mai napot arra használják, hogy bemutassák, a transz emberek nemcsak túlélik a transzfób légkört, de egyre erősebbek és komoly változásokat is el tudnak érni.
Miközben
több száz fontos tematikus nap van egy évben, amely mind az
emberek figyelméért versenyez, a Transznemű Láthatóság Napjának
jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Közismert, hogy a
transzok aránytalan mértékben szenvednek el zaklatás, erőszakot
és hátrányos megkülönböztetést. Csak az Egyesült Királyságban
tavaly a transz emberek több mint harmada számolt be arról, hogy
gyűlölet-bűncselekmény áldozata lett.
Pontosan
ezért annyire
fontos a transzok láthatósága és egyéni történeteik,
és szerencsére ezt egyre többen gondolják
így. Ahogy Laverne Cox színésznő a TIME magazinnak elmondta: ”Ott
tartunk, hogy egyre több és több transz bújik elő, és mondja:
„Ez vagyok én.”
A
változás azoknak a transz aktivistáknak az érdeme, akik
fáradhatatlanul küzdenek a közösség jogaiért, és akik nem
hajlandóak elfogadni, hogy a perifériára szorítsák és
elhallgattassák őket. Küzdelmüknek hála az elmúlt években
egyre több európai ország kezdi felismerni, hogy az eddigi
megközelítésük problémás és előítéleteken alapul.
Egy
ember nem feltétlenül tud azonosulni azzal a nemmel, amit a
születésekor számára kijelölnek vagy nem akarja magát kizárólag
férfiként vagy nőként meghatározni, és semmiképpen sem akar
semmilyen orvosi beavatkozáson vagy pszichiátriai kezelésen
keresztül menni emiatt. A jelenlegi uralkodó
megközelítés
elképesztő károkat okoz a transzok egészségi állapotában és
jólétében.
Számos
európai országban a transz aktivisták egyik legfontosabb
követelésévé vált, hogy elérjék nemük jogi elismerését –
azt az alapvető lehetőséget, hogy valódi nemüket az állam
hivatalosan is elismerje, és megfelelő személyazonosító
okmányokat állítson ki a
számukra.
Még azokban az országokban is, ahol erre lehetőség van, az
eljárás sokszor megalázó és arra kényszeríti őket, hogy
mentális betegként diagnosztizáltassák és/vagy sterilizáltassák
magukat. Egy egyszerűen felháborító, az államnak nincs joga,
hogy bárki identitása vagy teste felett rendelkezzen.
Életének
legnagyobb részében a norvég transz nő,
Jeanette
Solstad Remø nem kaphatott olyan papírokat, amelyekben a valódi
neme szerepelhetett volna, mert nem volt hajlandó az embertelen
feltételeknek eleget tenni. Emiatt az okmányaiban férfiként
szerepelt, és állandóan magyarázkodnia kellett.
Remø
és
még sokan éveket töltöttek azzal, hogy a szabályozás
megváltozzon.
2016-ban végre sikerrel jártak, a norvég kormány elfogadott egy
történelmi jelentőségű törvényt, amely megengedi az
embereknek, hogy anélkül döntsenek a nemükről, hogy bármilyen
kötelező beavatkozáson, például sterilizáción kellene
keresztül menniük.
„Életem
legjobb évei ezek.” – monda Jeanette. „Csodálatos, hogy végre
engedik, hogy akként az emberként éljen az életem, aki mindig is
voltam.” És nem ő az egyetlen – a törvény hatályba lépése
óta több mint 800 ember élt a lehetősséggel, és ismertette el
hivatalosan a nemét.
Jeanette Solstad Remø
Írországban
hasonló változások történtek 2015-ben, ahol
korábban
nem volt rá lehetőség, hogy az
emberek
elismertessék a nemüket.
A törvény még
nem tökéletes, mert sem a kiskorú, sem a nem-bináris emberek
jogait nem ismeri el, de Sara R Philips, a Transgender Equality
Network írországi elnöke szerint a jelentőségét nem szabad
alábecsülni: „Méltóságot és tiszteletet ad.
A törvény elfogadása azt üzeni, hogy egyenlőek és megbecsült
állampolgárok vagyunk.”
Hasonló
áttörések voltak Dániában, Máltán és Görögországban. És
Portugália lehet a következő, amely végre megszabadul a kötelező
pszichiátriai vizsgálat követelményétől.
De
sajnos ezek még mindig inkább a kivételek, mint az általános
szabály. A transzneműek patologizációja és az elgondolás, hogy
a transzneműség valamilyen rendellenesség, még mindig uralkodó.
Nagyon sok helyen kell még mindig orvosi beavatkozásokon és/vagy
pszichiátriai kezeléseken részt venniük a
transzoknak.
„Arra
kényszeríteni valakit, hogy meghozza ezt a döntés, azt jelenti,
hogy nem tekintik
embernek.” – mondja a 21 éves finn orvostanhallgató Sakris
Kupila, aki Finnországban küzd a törvény megváltoztatásáért.
Akik nem akarnak eleget tenni ezeknek a követelményeknek, azoknak
nem marad más, mint „kiszolgáltatottságban élni az életüket.”
– írja Sakris. A reform nélkül a transz emberek jogi
bizonytalanságban élnek, mert az állam nem ismeri el őket valódi
önmagukként.
Sakris Kupila
De
a transz mozgalom nem vár tovább. Egyre több ember érti, hogy a
társadalom nemi identitásról vallott felfogása idejétmúlt, itt
az ideje, hogy a törvényhozók is megértsék ezt.
