Erdogan elnök szükségállapota veszélybe sodorja a török társadalmat.
A
nap még fel sem kelt, de Aylin már régóta ébren van. Rendet
rakott,
elküldött
pár üzenetet a barátainak, és összecsomagolt
néhány
dolgot egy
kisebb táskába. Főzött magának
egy kávét,
most
pedig
a sötétben ülve
vár: dörömbölés
az ajtón
vagy a csizmák hangjára, ahogy jönnek felfelé a lépcsőházban.
Aylin
egy
jogvédő
aktivista,
akit jól ismernek a török hatóságok. A tavaly július 15.
puccskísérlet óta – amely indokot szolgáltatott a kormánynak,
hogy a korábbiakhoz képest is még jobban elnyomják a
kormánykritikus hangokat – Aylin majdnem minden reggele így néz
ki. Azt mondja, retteg attól, hogy a rendőrök ébresztik fel egy
hajnali rajtaütés során, ahogy sok barátjával és kollégájával
történt az elmúlt hónapokban.
Aylin paranoiás? Nem úgy tűnik.
A
puccskísérlet leverése óta több tízezer embert tartóztattak le
Törökországban. Közel 400 civil szervezetet zártak be
véglegesen, a világ börtönben lévő újságíróinak harmada
török. Sokakkal
szemben, akik megjárták a túlzsúfolt börtönöket még
gyakorlatilag az
„ellenzékiség”
gyanújának
árnyéka
sem merült fel: ilyen Şenol Buran esete, aki egy kávézót
vezetett
az ellenzéki Cumhuriyet című lapnál.
Napjainkban
ez a török valóság: mindenkinek résen kell lennie, hogy mit
mond. Nincs olyan enyhe kritika, amelyet a hatóságok ne vennének
véresen komolyan. A
cél egyértelmű:
semmilyen
formában ne lehessen kritizálni a hatalmat. Aylin igyekszik
felkészülni, mert ha érte is eljönnek, nem lehet tudni, hogy
meddig lesz távol.
Az
író Asli Erdoğan ügyében a tárgyalást december 31-én
tartották Isztambulban.
132 nap után december 29-én engedték ki az előzetes
letartóztatásból. A bűne az volt, hogy írt egy cikket az Özgür
Gündem című kurd napilapba, amelyet a puccskísérlet után
elrendelt szükségállapotra hivatkozva zártak be. Erdoğannal
az történt, amitől Aylin is retteg: egy hajnali razzia során
vitték
el
az otthonából,
ahova
több mint négy hónapig nem is térhetett vissza. Az előzetes
letartóztatása teljesen önkényes volt, az volt a célja, hogy
egyértelmű üzenetet küldjön azok számára, akik kritizálni
merik
a kormányt és a hatóságokat.
Erdoğan
szabadon engedése egy kis reménysugárnak tűnt a reménytelen
török valóságban, de nem tartott sokáig. Két nappal később
egy fegyveres támadt meg egy isztambuli
bárt, ahol megölt 39 és megsebesített további 65 embert.
Borzalmas kezdete volt ez
az
évnek. Január 4-én a török parlament újabb három hónapra
meghosszabbította
a szükségállapotot. Minden remény, hogy Törökország
biztonságosabb és szabadabb hellyé válik 2017-ben még az év
valódi kezdete előtt elpárolgott.
A
júliusi bevezetése óta a szükségállapot szolgáltatja a
hátteret a folyamatos jogsértéseknek. Eltörölte a tisztességes
eljárás és a kínzás illetve
rossz bánásmód megelőzésének legfontosabb garanciáit. A
kormány a rendkívüli hatalmát elképesztően széles körben arra
használja fel,
hogy elhallgattassa és megfélemlítse azokat, akik kritizálni
merészelik.
Itt
van például két újságíró, Erol Önderoğlu és Ahmet Nesin
illetve a jogvédő Şebnem Korur Fincanci esete, akiket „terrorista
propagandával” vádoltak meg, mert részt vettek egy bezárt
kurd újság melletti szimpátiatüntetésen.
Egy nappal azután, hogy Asli
Erdoğant
szabadon engedték, a török hatóságok „terrorszervezet
népszerűsítésével”
vádolták meg az ismert oknyomozó újságírót Ahmet Şiket. A vád
szerint három ellenséges ideológiájú csoporttal tartott fenn
kapcsolatot: az egyik ezek közül az a Gülen mozgalom, amelyet a
kormány a puccskísérlet megszervezésével vádol. Az
nem
zavarta a hatóságokat, hogy Şik évek
óta a
mozgalom egyik leghangosabb kritikusa.
Nincs
semmi kétség afelől, hogy Törökország jelenleg nagyon komoly
biztonsági fenyegetések között létezik, és az sem kérdés,
hogy a
kormánynak kötelessége
megvédenie a területén élőket.
A puccskísérleten
túl
2016-ban
olyan fegyveres
csoportok mint az Iszlám Állam és a Kurdisztáni Szabadság
Sólymai (a
Kurdisztáni Munkáspárt egyik leágazása)
rendszeresen brutális
merényleteket követtek el civilek ellen. De az, hogy az állam
hogyan lépjen fel a növekvő szélsőségesek ellen egy olyan
dolog, amelyet sokak bevonásával nyíltan kellene megbeszélni.
Ehelyett a hatóságok csak erősítik
az emberek félelmét azzal, hogy lábbal tiporják a
szólásszabadságot, és bilincsben viszik
el azokat,
akik
nem tetszenek
nekik.
Az
elmúlt év mély nyomot hagyott Törökországban, a félelem szinte
tapintható. Nem tudom nem észrevenni, hogy az emberek óvatosan
körbenézve
egyre
halkabban beszélnek a nyilvános helyeken. Otthon
a tévében olyan beszélgetéseket néznek, ahol minden résztevőnek
ugyanaz a véleménye, mérgesek,
mert
rendszeresen blokkolják a közösségi médiát és mert egyre
kevesebb újságból tájékozódhatnak. Mintha
a
világ elvesztette volna a színeit.
A
leszámolási
hullám azzal fenyeget, hogy teljesen szétesik a török társadalom.
Nemrég olyan civil szervezeteket zártak be, amelyek kínzás és
kapcsolati erőszak túlélőinek
segítettek, helyi humanitárius szervezeteket,
amely a menekülteknek és belső menekülteknek vittek adományokat
illetve
az ország vezető gyerekjogi szervezete
a Gündem Çocukot is
megszűnt.
Az egykori változatos és életteli civil szféra ma egy pusztaság,
és nem lehet eléggé túlozni, ha ennek
a
katasztrofális
társadalmi
hatásairól beszélünk. Ezekben
a zavaros és ijesztő időkben minden eddiginél nagyobb szükségünk
lenne bátor újságírókra, aktivistákra és jogvédőkre. Őket
zárják ma börtönökbe.
Törökországban
az új év a lehető legrosszabbul kezdődött. Az emberek már így
is mindennap a következő támadástól rettegnek, attól nem lenne
szabad félniük, hogy mit mondanak és
azt ki hallja.
Már így is több száz megölt embert gyászolnak, nem kellene még
a szabadságukat is elsiratniuk.
Ahogyan felkel a nap, Aylin egy időre megkönnyebbülhet: nem
vitték el, megérte a reggelt. Dehogy mit hoz a holnap számára és
az országa számára, azt senki sem tudja.
*Nevét
a biztonsága érdekében megváltoztattuk
