„Ha megismernénk az ellenséget, lehet, hogy kiderülne, hogy
nem is rossz ember.” „Akit ellenségnek gondolunk, talán nem is az.” „Soha
többet ne legyen háború!” Amikor ilyeneket mondanak a gyerekek egy emberi jogi
óra végén, akkor egy pillanatra úgy érzem, minden rendben van. A gyerekek jók.
A gyerekek felelősséget éreznek a világunk iránt, békét akarnak és hajlandóak
elfogadni egymást. Csakhogy a gyerekek beleszületnek egy családba, egy
társadalomba, mely gyakran olyan negatív érzelmeket erősít bennük, amelyek
konfliktust, kirekesztést, gyűlöletet, akár háborút szülnek. Én pedig nem
akarok egy konfliktusokkal, kirekesztéssel, gyűlölettel terhelt világban élni.
Nem akarok háborút. Azt akarom, hogy a gyerekeim és az unokáim is békében
éljenek. Ezért ragadok meg minél több lehetőséget arra, hogy elfogadásra,
tiszteletre, békére bírjam az embereket. A személyes környezetemben, és
lehetőleg szélesebb körben is. Erre ad nagyon jó lehetőséget az Amnesty
International Emberi Jogi Oktatási Programja is.
Az Eszter által vezetett Varázskulcs Közösség csapata az Ellenség óra után.
Az emberi jogi oktatásra személyes okokból találtam rá.
Saját gyermekem konfliktusokkal terhelt iskolai osztálya számára kerestem
gyógyírt. Valamilyen segítséget, amivel az osztályfőnök erőfeszítéseihez
járulhatok hozzá. Egy Ellenség órát kezdtünk el szervezni az Amnesty
csapatával, amikor szembejött a lehetőség: magam is lehetek emberi jogi oktató,
ha elvégzem a rövidesen induló képzést.
A képzésen módszereket, kidolgozott iskolai óravázlatokat
tanultunk meg, amelyek segítenek a gyerekeknek gondolkodni az emberi jogokról.
Arról, hogy minden ember egyenlő. Hogy mindenkinek joga van tanulni, dolgozni,
szeretni, méltó helyen lakni, véleményt nyilvánítani függetlenül attól, hogy nő
vagy férfi, hogy milyen a bőrszíne, a vallása és így tovább. Az órák játékosak,
viccesek, elgondolkodtatóak. Mások, mint egy hagyományos iskolai óra. A
gyerekek élvezik, és ezt azóta tapasztalatból is tudom. Áprilistól júniusig
ugyanis 19 emberi jogi órát segítettem megtartani vagy tartottam meg én magam,
ami azt jelenti, hogy oktató társaimmal együtt közel 400 gyerekhez értem el,
juttattam el hozzájuk, hogy az emberi jogok tiszteletben tartása fontos.
Battai Eszter (b) és Gelencsér Anna, az Amnesty képzői csapatának tagjai
Az órák mindegyikén elhangzottak több gyerek szájából is a
cikk első mondataihoz hasonlóak. Az órák mindegyikén voltak, akik felismerték:
a gyűlölet csírája bennünk van, fel kell tudnunk ismerni, át kell tudnunk
értékelni, hogy ne történhessenek meg azok a tragédiák újra, amelyek az
emberiség történetében már megtörténtek. És ha már néhányan kimondták, jó
eséllyel még többen végiggondolták. Mert tudjuk, hogy az jobban átmegy, amit a
kortársak mondanak.
Az Amnesty Internationalnél hisszük, hogy azok a
gondolatok és érzések, amelyeket ezeken a játékos és elgondolkodtató rendhagyó
iskolai órákon kapnak, magok, amelyek szárba szökkennek. Szárba szökkennek, és
segítenek egy olyan társadalom felnövekedésében, amelyben a mostaninál még
sokkal fontosabb az emberi jogok tiszteletben tartása.
Én dolgozni fogok ezen az Amnesty International
önkénteseként és az életem más területein is.
