SZABADSÁG, SZERELEM!

Hetek óta gondolkozom rajta, hogy mit kellene írni a kialakult helyzetről, amely folyamatosan, lassan, de nem szépen, embertársaink, barátaink, szerelmeink, családunk mellkasára ül, és nyomasztja, folytja, öli őket. Az ellehetetlenítés, a diszkriminálás, a korlátozás, az elme és a lélek giotinja. Tehetetlenek vagyunk, de ha homokba dugjuk fejünk, vagy szemet hunyunk a gyilkos bánásmód felett, ha nem vagyunk érdemesek arra, hogy hátat, vállat nyújtsunk egymásnak, önként ülünk fel a hatalom szekerére. Ha tűrünk, csendben, de biztosan, részese vagyunk mindannak, amit elszenvedünk, mindannyian, és most a jelenlegi helyzetben éppen a LMBTQ közösséghez tartozó társaink. Voltak már s vannak is sajnos, faji, vallási, nyelvi, kulturális, politikai és egyéb megkülönböztetések. A Pride betiltása, annak alaptörvénybe foglalása egy direkt politikai, hatalmi lépés egy ilyen jogfosztás, történelmi múltunkban, a leghihetetlenebb embertelenségek küszöbét jelentette. Vagy beletörődünk abba, hogy a történelem ismétli önmagát, és az ember nem változik, vagy kihasználjuk a globalizált, digitális és technológiailag fejlett társadalom lehetőségeit, és ami belefér, amit látunk, amit tudunk, megteszünk, hogy érezzük, itt vagyunk egymásnak, minket ugyanabból a fából faragtak. Szeretünk, félünk, aggódunk, dolgozunk, pihenünk, szeretünk, érzünk, dühösek vagyunk, nevetünk, boldogok vagyunk, alszunk, de már nem olyan nyugodtan, mint régen, mikor még hittünk a tündérmesékben, már nem olyan mélyen, mikor hittük, hogy mindenki biztonságban van, dolgozunk, de már nem olyan lelkesen mikor tudtuk, ebből nagyot fogunk nyaralni! Vagy finomat vacsorázni. Sírunk, de már nem olyan a fellélegzés utána, mint mikor tudtunk, most kiadtuk egy időre bánatunk, és feszültségünk, és most jó, most nagyon jó. Most nem olyan jó. De szerencsére tele vagyunk olyan emberekkel, akik már cselekednek, és rengeteg olyannal, aki cselekedne de még nem tudja hogyan.

Az Amnesty International, egy olyan emberjogi egyenlőségekkel foglalkozó szervezet, ahol folyamatosan, reggeltől estig azzal foglalkoznak, hogyan tudnak segíteni másokon, és hogyan tudják segíteni a társadalmat az összefogásban. Szerveztek egy adománygyűjtést, egy szó szerinti mozgalmat, amelyben futásra bátorítanak bennünket. Én hamarosan elmegyek a Balatonra futni az összefogásért. Neked meg van lehetőséged arra, hogy támogasd ezt a gyűjtést, aminek befolyt összegét az Amnesty az emberek közti egyenlőségre fordítja. Már le se írom azt az egyértelműséget (na jó de 🙂 ), hogy bárki, bármennyi összeggel támogathat. Ha az éppen a perselybe dobott kétszázasod, vagy a gyorséttermi ebéded, vagy a reggeli kávéd ára, akkor az. Ha úgy érzed, hogy most belefér egy nagyobb összeg, akkor pedig az, és biztosíthatlak róla, hogy jó helyre megy. Én most kitűztem 150 ezer forintot a futásomig. Igyekszem folyamatosan posztolni arról, hogy mennyire hálás vagyok én személy szerint is, meg az Amnesty, meg a mindenki. Kellemes tavaszodást, futkorászást, napsütést, újjászületést mindenkinek. Nagy ölelés!