December 25-én João Lourenço, Angola elnöke kegyelmet adott Neth Nahara és további négy aktivista, Adolfo Campos, Gildo das Ruas, Tanaice Neutro és Abraão Pedro Santos (ismertebb nevén Pensador) számára.
Globális kampányt folytattunk az ötük szabadon bocsátása érdekében, petíciókat indítottunk, eseményeket szerveztünk és a nyilvánosság minden eszközét bevetettünk. Emellett az ártatlanul bebörtönzötteket végig támogattuk családjukon és jogi képviselőiken keresztül. Neth a világ legnagyobb emberi jogi kampányában, a Levélíró Maratonban is szerepelt.
„Nagyon örülünk, hogy Neth Nahara, Adolfo Campos, Gildo das Ruas, Tanaice Neutro és Pensador újra otthon lehetnek a szeretteikkel”
– mondta Sarah Jackson, az Amnesty kelet- és dél-afrikai regionális irodájának igazgatóhelyettese.
„Soha nem is lett volna szabad bebörtönözni őket, hiszen a hatóságok kizárólag azért tartóztatták le őket, mert éltek a véleménynyilvánítás és a békés gyülekezés jogával.”
„Angola kormányának tiszteletben kell tartania a szabad véleménynyilvánítás és békés gyülekezési jogát, valamint azonnal véget kell vetnie az önkényes letartóztatásoknak és kínzásoknak, a jogsértéseket elkövetőket azonnal felelőségre kell vonni.”
Háttér
A hatóságok 2023. augusztus 13-án tartóztatták le Neth Naharát fővárosi otthonában, Luandában, miután egy TikTok videóban bírálta Lourenço elnököt. A másik négy aktivistát 2023. szeptember 16-án tartóztatták le egy a taxisokkal szolidaritást vállaló tüntetés előtt.
A börtönben a hatóságok szándékosan megtagadták az egészségügyi ellátásukat, beleértve a sürgős műtétek elvégzését, illetve Neth Nahara napi HIV-gyógyszereinek biztosítását.
Neth Nahara 2025. január 1-jén, a másik négy aktivista pedig 2025. január 6-án szabadult.