Leírás
Szeretettel köszöntelek (engedd meg a tegezést, koromnál fogva már talán rendben van így) saját kampányomban, mellyel az Amnesty Magyarország munkáját szeretném segíteni.
Először is, magamról néhány mondat: szociális szervezői és gyógypedagógusi képzettségem van és gyógypedagógusként tanítottam tanulásban akadályozott gyermekeket, valamint SNI-s és BTMN-es diákokkal is foglalkoztam, míg végül nyugdíjba nem vonultam 2013-ban.
Már akkor erősen körvonalazódni kezdett, hogy a KLIK rendelkezései egyre inkább akadályozzák az érdemi munkát; sokkal fontosabbak lettek a kimutatások, statisztikák, beszámolók, mint a gyerkőcök. Folyamatosan szűkült az az időkeret, melyben valóban a gyermekekkel tudtunk foglalkozni. Ez nekem sok volt, inkább a nyugdíjazást választottam. Természetesen, ismerősökön és az unokáimon keresztül továbbra is naprakészen képben vagyok a közoktatást illetően. Azt látom, hogy a helyzet napról napra romlik: a pedagógusokat megfosztották a szakmai önállóságtól, a centralizálás, a tankerületek megjelenése, a túlterhelés, a folyamatos indokolatlan kontrollálás, a tárgyi eszközök hiánya és/vagy nevetséges biztosítása (papír nincs, kréta nincs, fűtés-hűtés nincs).
Az egyre silányabb tankönyvekből szinte lehetetlen tanítani. Ha a pedagógus minőségi tankönyveket szeretne a tanítványainak, azt az állam nem finanszírozza, vegyék meg a szülők. Szóval, olyan fokú a leterheltsége a pedagógus társadalomnak, ami már tűrhetetlen! Ebben a helyzetben a tanító/tanár és a diák emberi jogai egyaránt sérülnek; nem csoda, hogy egyre több pedagógust érint a kiégés, és egyre rosszabb eredmények születnek a PISA felméréseken. A pályán maradt lelkiismeretes pedagógus küzd, próbálja mindezek mellett a legjobbat nyújtani. Tudjuk, hogy mindemellett pedig jelentősen növekedett a sajátos nevelési igényű gyermekek száma is, és eközben a gyógypedagógusokból még nagyobb a hiány, mint a többségi pedagógusokból. Hogyan lehet így egyéni, differenciált oktatást/nevelést megvalósítani? Leginkább sehogy. Ahol pedig ez nincs, ott nem beszélhetünk inkluzív iskoláról. A képességeik vagy szociokulturális hátrányuk alapján „más” diákok pedig peremhelyzetbe kerülnek, számukra borítékolható a kudarcos karrier. Nem várhatjuk el, hogy jól képzett, problémamegoldó, kreatív, kritikai gondolkodású, rugalmas, a piaci igényekhez alkalmazkodni tudó legyen a jövő nemzedéke. Az a szülő, aki megteheti (nagyon kevesen) különórákra keres szakembereket. Ezzel azonban az egyébként is kizsigerelt gyermekek még nagyobb terheket cipelnek, folyton fáradtak, nem szeretnek iskolába járni.
Nyugdíjas gyógypedagógusként, nagymamaként egyaránt kötelességemnek érzem, hogy amire lehetőségem van, azt tegyem meg az oktatási/nevelési helyzet javítására. Az Amnesty Magyarország ennek a célnak zászlós civil szervezete, ezért csatlakoztam a kampányukhoz. Ha egyetértesz, kérlek, támogasd! Azt vállaltam, hogy egy hét alatt 100.000Ft-ot összegyűjtök a segítő programjaik megvalósításához. Ugye hozzájárulsz?
