Házi őrizetbe került a neves azerbajdzsáni tudós, azonban a vádak alól még nem mentették fel

2023-ban koholt vádak alapján vették őrizetbe vették Dr. Gubad Ibadoghlut, az ismert azeri közgazdászt és aktivistát. 2024. április 22-én, 274 nap fogva tartás után házi őrizetbe került. A házi őrizetbe való áthelyezéséről szóló döntést megromlott egészségi állapota, többek között súlyos cukorbetegsége és szívbetegsége indokolta. Habár az embertelen körülményekből történő kiszabadulása jó hír, a tudós továbbra is fogoly: a vádak alól nem mentették fel és utazási tilalom vonatkozik rá, ami miatt még egészségügyi kezelések igénybevétele miatt sem hagyhatja el Azerbajdzsánt. 

Egyértelmű, hogy a Dr. Ibadoghlu ellen indított eljárás koholt vádakon alapul, és politikai megtorlásnak tekinthető az azerbajdzsáni kormánnyal szemben megfogalmazott kritikái miatt.

Dr. Ibadoghlu elnöke volt a 2014-ben alapított Azerbajdzsáni Demokrácia és Jólét Mozgalomnak, amelynek politikai pártként való nyilvántartásba vételét az azerbajdzsáni hatóságok önkényesen megtagadták. Korábban a London School of Economics vendégkutatója volt, és vezette azt a Gazdaságkutató Központot is, amely többek között korrupciós ügyek felderítésével foglalkozott.

2017-ben elmenekült az országból, de 2023-ban hazatért, ekkor civilruhás rendőrök letartóztatták. Irada Bayramovát, Dr. Ibadoghlu feleségét, bár még aznap este elengedték, de a karján, lábán és a hátán több zúzodás is volt.

Az azerbajdzsáni belügyminisztérium július 23-án kiadott egy hivatalos közleményt, amely szerint a kutató és más foglyok letartóztatása egy terrorelhárítási művelet része volt. A rendőrség emellett kutatást tartott az általa vezetett civil szervezetnél és a közgazdász otthonában is, és a családját is zaklatták a hatóságok.