Az Amnesty International Magyarország egy magyar jogvédő civil szervezet, amely azért dolgozik, hogy az emberi jogok mindenkit megillessenek. Szervezetünkhöz elsősorban olyan magánemberek tartoznak, akik tagként, támogatóként vagy aktivistaként adományaikkal és munkájukkal segítik a céljaink megvalósítását. Függetlenek vagyunk minden politikai ideológiától, kormánytól, gazdasági hatalomtól és egyháztól.
Az Amnesty International Magyarország a kutatás, az érdekérvényesítés, az aktivizmus, a kommunikáció, az adománygyűjtés és az oktatás eszközei mellett kampányok szervezésével ér el rendszerszintű változást vagy nyújt egyéni, illetve csoportos védelmet az emberi jogok területén.
Az aktivizmus koordinátor feladata az Aktivizmus csapat tagjaként az LMBTQ+ közösség jogaiért, illetve a nemek közötti egyenlőségért dolgozó tematikus aktivista közösség koordinálása és bővítése, a szervezet aktivista bázisának növelése és közösségszervezés a szervezet stratégiai és kampánycéljai mentén.
Teljes állású (heti 40 óra) aktivizmus koordinátort keresünk.
FŐBB FELADATAID LESZNEK:
A szervezet LMBTQI+ közösség jogaiért illetve a nemek közötti egyenlőségért dolgozó tematikus aktivista csapat koordinálása
- az aktivisták szervezése és mozgósítása a stratégiai- és kampánycélok érdekében
- a tematikus aktivista csapat koordinálása és bővítése
- készségfejlesztő és tudásbővítő képzések kidolgozása, megszervezése
- az aktivisták eseményeinek és projektjeinek támogatása, eseményszervezés
- aktivizmushoz és a szervezet stratégiai témáihoz kapcsolódó tartalmak (posztok, beszámolók, fejlesztő anyagok) gyártása
Aktivisták és tagok toborzása és megtartása, közösségszervezés, hálózatépítés
- növelni az Amnesty Magyarország céljaival szimpatizáló, elkötelezett támogatók körét
- növelni az Amnesty Magyarország tagjainak számát
- a szervezet aktivista közösségének építése, közösségi programok szervezése
- kapcsolattartás, kapcsolatépítés a nemzetközi (regionális és globális) Amnesty aktivista közösséggel; a szekció képviselete nemzetközi projektek és együttműködések során
Kommunikáció:
- kapcsolattartás új aktivistákkal
- szervezeti adatbázisok kezelése
- kommunikációs felületek optimalizálása
- kapcsolattartás meglévő és potenciális szervezeti partnerekkel
- online felületek kezelése, online tartalmak készítése (CRM, hírlevél, Instagram, Facebook)
Amnesty láthatóságának növelése:
- az Amnesty Magyarország alkalmankénti képviselete, láthatóságának növelése
- konkrét célközönségek megszólítása
- új toborzásra alkalmas programok keresése
- új partnerek bevonása
Szervezeti teendők:
- kapcsolattartás a szervezet munkavállalóival
- részvétel a kampány és fundraising események szervezésében és kivitelezésében
- részvétel az emberi jogi képzési és ifjúsági programok eseményein, azok szervezésének támogatása
- szervezeti tevékenységgel kapcsolatos adminisztráció
TÉGED KERESÜNK, HA:
- átfogó tudással és ismeretekkel rendelkezel a magyar LMBTQI+ közösség helyzetéről, illetve a nemek közötti egyenlőség témájában
- dinamikus és kreatív vagy
- jó csapatjátékos vagy és önállóan is jól dolgozol
- tárgyalóképes (B2 vagy C1 szintű) az angol tudásod (szóban és írásban egyaránt)
- nyitott vagy a visszajelzésekre és proaktívan kommunikálsz az igényeidről
- aktívan keresed az új lehetőségeket, és azokat az Amnesty előnyére is tudod fordítani
- átláthatóan tervezel és szervezel
- stratégiai rálátással rendelkezel az emberi jogok területén
- könnyen teremtesz és tartasz fenn kapcsolatokat
- jól dolgozol és kommunikálsz nyomás alatt
- képes vagy a határidők betartására és a projekt-szemléletű munkavégzésre
ELŐNYT JELENT:
- szakirányú egyetemi végzettség
- ha ismered az Amnesty Magyarország munkáját és céljait
- B kategóriás jogosítvány
- van civil szervezeti tapasztalatod
- van közösségépítő tapasztalatod
- alapos helyismerettel és kiterjedt közösségi hálóval rendelkezel
AMIT MI ADUNK:
- munkavégzés helye: a szervezet budapesti irodájában és otthonról
- munkakezdés tervezett időpontja: 2024. április 29.
- teljes munkaidő, heti 40 órában, 3 hónap próbaidővel, rugalmas beosztással, home office lehetőséggel
- egy éves határozott idejű munkaszerződés
- nemzetközi háttérrel rendelkező szervezet, folyamatos tanulási és kapcsolatépítési lehetőségek
- a hazai civil szférában versenyképes jövedelem, kimagasló cafetéria keret és jutalom
- inspiráló csapat, motiváló és támogató munkahelyi környezet, széles munkavállalói jólléti csomag és szolgáltatások
- A munkakör szervezeti besorolása a szakmai munkakörök közötti legalább P3-as (koordinátor), legfeljebb P2-es (munkatárs) szintre esik a jelentkező tapasztalata és készségei alapján. Az ehhez tartozó, teljes munkaidőre vonatkozó bruttó alapbér sávjai: 440.000 – 565.000 forint és 520.000-625.000 forint között. A sávokhoz tartozó elérhető teljes bruttó összjövedelem P3: legfeljebb 667.000 és P2: legfeljebb 733.000 forint.
- kiszámítható munkakörülmények, stabil és megbízható munkáltató
- elvárás a Magyarországon belüli munkához kapcsolódó utazás (4-5 darab évente) és lehetőség szerint külföldi munkához kapcsolódó utazás
JELENTKEZÉS FELTÉTELEI:
Jelentkezéshez szükséges dokumentumok:
- magyar nyelvű önéletrajz
- a kiíráshoz mellékelt jelentkezési lap, amelyet innen tudsz letölteni
Mindkét dokumentumot PDF formátumban várjuk az office@amnesty.hu címre, tárgy: „Aktivizmus koordinátor”. A hiánytalanul megküldött pályázatok beérkezését e-mailben visszaigazoljuk. A második körbe kerülő jelentkezőket személyes interjúra várjuk.
Jelentkezési határidő: 2024. 04. 15. éjfél
Személyes interjúk: 2024. 04. 17-19.
Második körös interjúk: 2024. 04. 23-24.
Kapcsolattartó: Pivárcsik László, irodavezető, Amnesty International Magyarország, office@amnesty.hu
Az AI hisz a munkaerőpiacon tanúsított ESÉLYEGYENLŐSÉGBEN. A munkáltatásra vonatkozó döntések során az egyéni érdemeket és a szervezet szükségleteit vesszük figyelembe, nemzeti etnikai, vallási hovatartozásra, származásra, illetve nemre, nemi identitásra, szexuális irányultságra, korra, fizikai vagy szellemi fogyatékosságra, családi állapotra és politikai nézetekre való tekintet nélkül. Az Amnesty International szükség szerint minden megváltozott munkaképességű munkavállalónak és jelentkezőnek megfelelő körülményeket biztosít, abban az esetben, ha a kérdéses személy egyébként biztonságosan el tudja látni a rá szabott feladatokat és a munkához kapcsolódó tevékenységeket, illetve ha ez az ellátás nem ró aránytalan terheket a szervezetre. A kiválasztási folyamat során az esélyegyenlőség biztosításáért a szervezet Elnöksége felel.
A jelentkező a jelentkezés megküldésével tudomásul veszi és elfogadja, hogy a személyes adatait az Egyesület a kiválasztási folyamat lezárulását követően hat hónapig kezelje. Ezt követően a jelentkezések, és azzal együtt minden személyes adat törlésre kerül.