E-mailben oltja a kormány az emberekbe a gyűlöletet a koronavírus-listán

Tegnap este és ma hajnalban azok, akik még 2021 elején iratkoztak fel a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) koronavírus-védőoltásról szóló levelezőlistájára egy olyan levelet találtak a postafiókjukban, amelyben a kormány azt kéri tőlük, szavazzanak nemmel az április harmadikai országos népszavazáson.  

Az állampolgárok adatait a www.vakcinainfo.gov.hu oldalon található “Adatkezelési tájékoztató” szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda “további kapcsolattartás, véleménykérés, tájékoztatás, illetve elektronikus levél küldése céljából” kezeli. Az Adatkezelési tájékoztató, valamint a KTK feladatainak köre szerint a KTK e-mailje jogszerűen kizárólag tájékoztatás célját szolgálhatta. 

Mivel fontosnak tartjuk az állampolgárok kiegyensúlyozott tájékoztatását, ezért levélben kértük a KTK-t arra, hogy a tájékoztatási közfeladatukat lássák el, és küldjék ki az Amnesty International Magyarország és a Háttér Társaság, a kormány e-mailjével pontosan megegyező karakterszámú levelét is ugyanannak a címzetti körnek. Szerintünk indokolt, hogy az állampolgárok megismerhessék az érvénytelen szavazat mellett szóló érveket is. 

A két szervezetnek ugyanakkor nincsenek komoly illúziói azzal kapcsolatban, hogy az állami szerv ennek a megalapozott kérésnek eleget tesz, ezért nyilvánosan is közöljük a levél tartalmát.  

“Tisztelt Állampolgár!  

Ma, amikor háború dúl a szomszédunkban, a legfontosabb kérdés, hogy Magyarország belekeveredik-e a háborúba vagy kimarad belőle. Ez foglalkoztatja a magyar emberek többségét.  

A kormány most mégis arra fordít milliárdokat, hogy putyini mintára ok nélkül keltsen félelmet a magyarokban, ezzel tovább keltve a gyűlöletet magyar és magyar között. Putyin volt először az, aki aljas módon összemosta a pedofíliát a melegséggel.  

Egy budapesti villamoson egy férfi kést rántott egy leszbikus párra, mert kézen fogva utaztak. A putyini népszavazáson arról döntünk, hogy egy mindenki számára biztonságos Magyarországot szeretnénk-e vagy, hogy emberek torkának kést szegezzenek, az autók alá lökjék, vagy éppen tojással dobálják meg őket azért, amilyennek születtek. 

Ha ez a népszavazás érvényes lesz, akkor a fiatalok nem kaphatnak segítséget az iskolában az őket ért bántalmazással szemben és ellehetetlenül az érdemi, tudományos alapokon nyugvó szexuális felvilágosítás is. Ez ahhoz vezethet, hogy elterjednek a nemi betegségek, illetve nem lehet majd beszélni a fogamzásgátlás kérdéseiről sem. Ezért fontos érvényteleníteni ezt a népszavazást. 

Részletesen írtak itt arról, hogy miért értelmetlenek a kormány putyini népszavazásán feltett kérdések. Vannak fontos problémák, amiket a gyermekvédelemben meg kell oldani, de azok nem ezek a népszavazáson feltett kérdések. Ezekre a kérdésekre az érvénytelen szavazat a legjobb válasz. 

Nem foszthatjuk meg a fiatalokat attól a joguktól, hogy a szexualitásról és a nemiségről az életkoruknak megfelelő, tényszerű információkat halljanak. Ezért el kell utasítanunk ezt a népszavazást. 

Érvénytelen kérdésre érvénytelen választ kell adni: szavazzon Ön is érvénytelenül a népszavazáson!  

Tisztelettel,  

Kormányzati Tájékoztatási Központ”