Tiltakozunk a köznevelési törvények tervezett módosításai ellen

Többek között a következőkről rendelkezik:

  • Már
    négy éves kortól az óvodába kényszeríti azokat a gyermekeket is, akiknek a
    szülei ezt ellenzik, miközben a súlyos óvodapedagógus-hiány miatti
    minőségromlás következtében inkább a feltételek rugalmassá tétele lenne
    indokolt.
  • Egy
    arctalan hivatalos szervre bízva lehetővé teszi, hogy a 6 éves korukat
    betöltött gyermekeket akár az őket ismerő óvoda szakmai véleménye ellenére is
    erőszakosan az iskolába kényszerítsék.
  • Nem
    teremti meg sem az anyagi, sem a személyi feltételeit annak, hogy az iskolák
    szakszerűen, az iskola keretein belül foglalkozzanak azokkal a sajátos nevelési
    igényű, tanulási, magatartási zavarral küzdő vagy hátrányos helyzetű
    gyermekekkel, akik számára a magántanulói státusz eddig is kényszer, és nem
    választható alternatíva volt, így fennáll a veszélye, hogy ezeket a gyermekeket
    az intézményrendszer továbbra is hatékony segítség nélkül kiveti magából.
  • Meggátolja
    a szülőket abban, hogy színvonalas tanulócsoportokat alapítva vagy családi
    körben, otthonukban oktatva saját döntésük szerint kimenekíthessék gyermeküket
    a gyenge állami oktatási rendszerből. Elvész a szülő azon joga, hogy gyermeke
    számára a szerinte legmegfelelőbb oktatási formát válassza.
  • A
    kötelező osztályozás bevezetésével beavatkozik azoknak az alternatív oktatási
    intézményeknek a szakmai munkájába, ahová a szülők épp azért íratták
    gyermeküket, hogy elkerüljék a hagyományos osztályzásra épülő módszertant.
  • A
    beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók számára olyan
    külön foglalkoztatást ír elő, amelynek megvalósítása a fennálló szakember- és
    tanárhiány mellett nem kivitelezhető.
  • Megakadályozza,
    hogy a tanárok az általuk szakmailag legalkalmasabbnak ítélt tankönyveket
    használják.
  • A
    tankönyvkiadásban járatlan egyházak számára megteremti a tankönyvkiadás
    lehetőségét, miközben a nagy szakmai tapasztalattal rendelkező, nemzetközi hírű
    tankönyvkiadókat ellehetetleníti, ezzel tovább fokozzák a szektorsemlegesség
    ellehetetlenülését, az egyházi oktatás jobb helyzetbe hozását, miközben az
    egyházi iskolák zöme váltja ki az oktatási szegregációt.
  • Az
    intézményvezetők megbízásánál megszünteti a tanárok, szülők és diákok
    véleményezési jogát, így az aktuális hatalom korlátlanul, a szakmai alkalmasság
    vizsgálata nélkül az intézményvezetői székbe helyezheti a saját embereit.
  • Megteremti
    a már megbízott intézményvezetők azonnali eltávolításának lehetőségét, ha a
    legkisebb mértékben – például pusztán egy nem preferált civil szervezet iskolai
    előadása miatt – kellemetlenné válnak a hatalom számára.
  • Lehetőséget
    biztosít a pedagógusok terheinek további növelésére, miközben a tanárok már
    most is emberileg és szakmailag is a végletekig túl vannak terhelve.

A
törvénytervezetben több helyen is megjelenő, ismeretlen szempontok szerint
működő új hivatalos szerv újabb fenyegetést jelent a szakmaiságra. Egy
arctalan, bürokratikus hatóság nem képes helyes pedagógiai döntéseket hozni;
ehhez helyi ismeret, rugalmasság, szakértelem és személyesség lenne szükséges.

A
törvénymódosítást nem előzte meg szakmai egyeztetés; miközben a módosítások
gyermekek, tanárok, szülők millióit érintik. A törvénymódosítás benyújtásával a
kormányzat szakmai vákuumba került.

A jó
oktatás alapja a bizalom légköre; a tervezett törvénymódosítás épp ezt a
bizalmat rombolja tovább.

Követeljük
a törvényjavaslat azonnali visszavonását! Követeljük az oktatás valamennyi
kérdéséről valódi, az érintettek és a szakértők bevonásával zajló érdemi
egyeztetést!

Nem
mondunk le arról, hogy gyermekeink számára minőségi oktatást teremtsünk, és
ezért készek vagyunk tenni is!

Az
oktatás gyermekeink és az ország jövőjét meghatározó, pártérdekek felett álló
közös nemzeti ügyünk.

Csatlakozó
civil szervezetek:

  • Agóra
    Oktatási Kerekasztal
  • Akadémiai
    Dolgozók Fóruma
  • Alapítványi
    és Magániskolák Egyesülete
  • Amnesty
    International Magyarország
  • Civil
    Közoktatási Platform
  • Cseve
    Csoport
  • Dunakanyar
    Oktatási Műhely Alapítvány
  • Főnix
    Mozgalom
  • Hálózat
    a Tanszabadságért
  • Haver
    Alapítvány
  • Hívatlanul
    Hálózat
  • Igazgyöngy
    Alapítvány
  • Kék
    Erdő Alapítvány
  • Közösségépítő
    Mozgalom
  • Magyar
    Anyák
  • Magyar
    Pedagógiai Társaság
  • Magyartanárok
    Egyesülete
  • Másállapotot
    a Szülészetben Mozgalom
  • Oktatási
    Vezetők Szakszervezete
  • Ökotárs
    Alapítvány
  • Pedagógusok
    Demokratikus Szakszervezete
  • Pedagógusok
    Szakszervezete
  • ReSuli
    – a Megújuló Oktatásért Alapítvány
  • STEP –
    Szegedi Tanárok Együttműködési Platformja
  • Szikra
    Tehetséggondozó Egyesület
  • Szülői
    Hang Közösség
  • Szülői
    Összefogás Gyermekeink Jövőjéért
  • Tanítanék
    Mozgalom
  • Tankönyvesek
    Országos Szövetsége
  • Társaság
    a Szabadságjogokért 
  • Tehetséges
    gyerekek és szüleik – Átütő fejlődésű gyerekek és szüleik
  • Természetes
    Élet és Gyermeknevelés Alapítvány
  • Történelemtanárok
    Egylete
  • Válaszkész
    Szülők Egyesülete

Csatlakozó
pártok, képviselők:

  • Demokratikus
    Koalíció
  • Jobbik
    Magyarországért Mozgalom
  • Lehet
    Más a Politika
  • Magyar
    Szocialista Párt
  • Momentum
    Mozgalom
  • Párbeszéd
  • Bősz
    Anett (független)
  • Szél
    Bernadett (független)