Írország ratifikálta az Isztambuli Egyezményt

Történelmi lépést tett ma az ír kormány azzal, hogy 34. országként ratifikálta az Isztambuli Egyezményt, hogy ezzel is nagyobb védelmet és támogatást nyújtson az erőszakot elszenvedő nőknek.

“2018 kiemelten fontos éve volt az Írországban élő nőknek és lányoknak, hiszen tavaly törölték el az abortusz alkotmányos tilalmát. Újabb történelmi lépés, hogy 2019. március 8-án, a Nemzetközi Nőnapon az ír kormány ratifikálta az Isztambuli Egyezményt. Bízunk benne, hogy ezzel a lépéssel egyrészt az országban élő nők több támogatást és védelmet kapnak, másrészt pedig, hogy más európai országok és az EU is követik a példánkat.” –  mondta Fiona Crowley, az írországi Amnesty kutatási és jogi vezetője.

“De a ratifikáció önmagában nem elég. Az ír kormánynak gyakorlati lépéseket kell tennie, hogy az erőszak túlélő nők minden segítséget megkapjanak és minden szolgáltatáshoz (segélyvonal, jogi segítség, tanácsadás, orvosi ellátás, áldozatvédelmi szolgáltatások stb.) hozzáférjenek. A kormánynak támogatnia kell azokat a civil szervezeteket, amelyek ilyen szolgáltatásokat nyújtanak.”

Háttér

Az Isztambuli Egyezményt az Európa Tanács 47 tagja fogadta el 2011 május 11-én. Ez az első nemzetközi egyezmény, amely kifejezetten a nők elleni erőszakkal foglalkozik. A dokumentum minimális elvárásokat fogalmaz meg a részes államok felé a megelőzés, a védelem, a jogi eljárások és a különféle szakpolitikák területén. A ratifikáló országoktól elvárják, hogy megvédjék és támogassák az erőszak túlélőit. Írország a 34. ország, amely ratifikálta az Egyezményt. A mai állás szerint a 47 tagországból 46 írta alá, és közülük 33 ratifikálta azt.

Az Amnesty International más civil szervezetekkel együtt megfigyelőként részt vett az Egyezmény kidolgozásában, ezért az Isztambuli Egyezmény a nemzetközi sztenderdek mellett és a civil társadalom álláspontját is közvetíti.