Teodora Vásquez szabad!

10 év börtön után tegnap szabadon engedték Teodora del Carment Vásquezt, azt az el salvadori nőt, akit 2008-ban bebörtönöztek miután egészségügyi komplikációk következtében halott gyermeket hozott a világra a munkahelyén 2007-ben. A bíróság abortuszként tekintett a halvaszülésre, ezért Teodorát emberölés miatt 30 év börtönre ítélték.

Azokat
a nőket, akik halvaszülnek vagy elvetélnek El Salvadorban, nagyon
gyakran abortusszal gyanúsítanak meg, ami a helyi
törvények értelmében minden
körülmény között illegális. Az ügyészek általában emberölés
miatt emelnek vádat, a bíróság pedig akár 50 év börtönre is
ítélheti őket.


Az
igazságügy minisztérium egy idő után csökkentette Teodora
büntetését, de nem helyezték hatályon kívül az ítéletet, és
nem voltak hajlandóak az ártatlanságát sem elismerni. Az
ügyvédjével beperlik az államot, hogy Teodorát tisztázzák a
vádak alól, és kártérítést kapjon a börtönben eltöltött 10
évért.

Teodor
szabad, de még legalább 28 másik nőt tartanak fogva hasonló
vádak alapján. Jellemzően olyan szegény nőkről van szó,
akiknek nincs hozzáférése a megfelelő oktatáshoz, egészségügyi
ellátáshoz vagy ügyvédekhez. Az Amnesty 2014-es jelentése
rámutatott, hogy ezekben az esetekben gyakran sérül a tisztességes
eljáráshoz való jog is.

Az
Amnesty International felszólítja
az el salvadori hatóságokat,
hogy azonnal rendeljenek el moratóriumot az abortusz törvény
végrehajtására, ahogyan azt a
nőkkel
szembeni hátrányos megkülönböztetés felszámolásával
foglalkozó ENSZ Bizottság (CEDAW) is ajánlotta már
2017.
március 3-án. A Bizottság szerint az abortusz teljes körű
dekriminalizálására van szükség, azonnal és feltétel nélkül
szabadon kell engedni a bebörtönzött nőket és minden nőnek
garantálni kell a biztonságos és
legális
abortuszhoz való hozzáférést legalább azokban az esetekben,
amikor a nők
egészsége
van komoly veszélyben, ha a terhesség szexuális erőszak vagy
vérfertőzés következménye vagy ha a magzatnál
az
élettel összeegyeztethetetlen rendellenesség áll
fenn.

The Times