Néhány hónappal ezelőtt önkéntesként dolgoztam a szír –
libanoni határ közelében, a Bekaa völgyben, Libanonban, abban az
országban, ahol a világon a legmagasabb a menekült emberek aránya
a helyi lakosság számához képest. A körülbelül 6 milliós
népességből 1,8 – 2 millió közé tehető a menekült emberek
száma, mely csak becsülhető, mert 2015 januárjában a kormány
utasítására a hatóságok befagyasztották a regisztrálásukat.
Azóta az országban beszélni sem lehet menekültekről, sőt
táboroknak sem lehet hívni azokat a helyeket, ahol tartózkodnak,
csak informális telepekként („informal settlements”) lehet
emlegetni ezeket. Így a háború elől menekült, kiszolgáltatott
és súlyosan traumatizált emberek élete az országban dolgozó
segélyszervezeteken és a jóindulatú, de többnyire szintén
rendkívül szegény helyieken múlik.

A helyzet a Bekaa völgyben az egyik legrosszabb, ahol több, mint
fél millió menekült ember él rendkívül rossz körülmények
között, a többségük sátrakban, befejezetlen házakban,
garázsokban vagy raktárakban húzza meg magát. A völgyben
körülbelül 1400 tábor van, kisebb – nagyobb településeken és
kietlen térségben egyaránt. Ezeknek a nagysága rendkívül
változó, van amelyik egész kicsi, csak 3-4 sátrat foglal magába,
de van olyan is, ahol több, mint 100 sátor található. A többségük
fából, kartonpapírból, műanyagból, különböző textíliákból,
zsákokból vagy szerencsésebb esetben a segélyszervezetektől
kapott vízlepergető vászonból épül, így állapotuk gyakran
veszélyes, a sok esőtől beázik, télen a hó súlya alatt
összeroskad. A gyakran csupán föld padlót szőnyegekkel terítik
le, a matracok és a takarók erre kerülnek. Tiszta
vízhez és a minimális higéniai ellátáshoz (ami a fertőzések
elkerülése miatt rendkívül fontos) pedig a szervezetek
segítségének köszönhetően jut csak az emberek egy része,
például a völgyben, és kicsit északabbra, Baalbekben, csak a
családok 70%-a. A családok kevesebb, mint fele rendelkezik
csak az alapvető háztartási szükségletek mindegyikével (matrac,
takaró, gáz, téli ruha), amiből a meleg ruházat az egyik
leggyakoribb hiány. A helyzet ezért télen a legkritikusabb, hiszen
a Bekaa völgyben a hőmérséklet 0 fok alá is lemegy, a sok
csapadék (eső vagy hó) miatt pedig gyakran beáznak vagy rosszabb
esetben beszakadnak a sátrak. Elfogadható és biztonságos fűtési
lehetősége ilyen körülmények között rendkívül kevés
családnak van, így sokszor előfordul, hogy szeméttel vagy szénnel
kényszerülnek fűteni. A szén-monoxid mérgezés veszélye is
fennáll, a sátrak gyúlékony anyaguk miatt pedig könnyen lángra
kapnak, így a tűz általában nagyon gyorsan terjed a táborokban,
sokszor sérüléseket vagy emberek halálát okozva. Arról nem is
beszélve, hogy ilyenkor esetenként akár több, mint száz ember is
elvesztheti azt a minimális lakhatást is, amit sikerült
megszereznie. A sátorhelyek ugyanis nincsenek ingyen a borzasztó
körülmények ellenére sem, a Bekaa völgyben átlagban havonta
35-50 dollárt (9-13 ezer forintot) kell fizetni egy helyért a föld
tulajdonosának.

(1. kép) (2. kép)

A hatósági szigorítások miatt mostanra a 15 évnél idősebb
menekült emberek 74%-ának nincs jogszerű tartózkodási engedélye
sem (a korábbi iratok megújításáért pedig évente 200 dollárt
kérnek), így ki vannak téve a letartóztatásnak, nem tudják
regisztrálni a házasságukat, gyerekeik születését. Az
egészségügyi ellátáshoz vagy az oktatáshoz is nehezzen férnek
hozzá, és nem vállalhatnak legálisan munkát sem. Ennek
eredményeként sokan feketén kényszerülnek dolgozni, a legtöbben
építkezéseken vagy a mezőgazdaságban robotolnak, gyakran
éhbérért. Nyáron gyakori, hogy a helyi gazdák a földeken nőket
és gyerekeket is dolgoztatnak, mert ők olcsóbb munkaerőt
jelentenek, mint ha férfiakat foglalkoztatnának. A Bekaa völgyben
így egy család átlagos havi bevétele 20 dollár (5200 forint)
körül van, míg kiadásuk ennek triplája, 60-70 dollár (15-18
ezer forint) körüli egy hónapban, aminek jó részét a
„sátorhely” teszi ki. Így rengetegen adósodnak el, és élnek
különböző szívességi és informális kölcsönökből, vagy
segélyekből és élelmiszerutalványokból, a családok
gyakorlatilag 80%-ának ezek az elsődleges bevételi forrásai.
Ennek tudatában nem meglepő az sem, hogy Libanonban a szír
menekült háztartások több, mint 90%-ának nincs meg az alapvető
élelmiszerbiztonsága, a családok 58%-a pedig extrém
mélyszegénységben él.

A helyzetet a család minden tagja megszenvedi, hiszen sokan évek
óta sátrakban, borzalmas körülmények között élnek. A fizikai
nehézségek mellett így erősödnek a lelki problémák is, sok
felnőtt, akivel beszéltem, rendkívül megalázónak érezte
helyzetét, szenvedtek a munka, a tennivaló, így a pénz hiányától,
attól, hogy nem tudják gyerekeiket megfelelően etetni, ellátni,
taníttatni. Mindez persze az amúgy is súlyos traumákra rakódik
rá, hiszen a szíriai polgárháború 7. évében szinte nincs már
olyan család, aki ne veszítette volna el valamelyik hozzátartózóját
vagy barátját. A fiatalok meg vannak fosztva a gyerekkoruktól,
sokan csak a háború borzalmaira, menekülésre emlékeznek, a
táborban születettek pedig csak az iszonyatos szegénységet
ismerik. Így a körülményeknek köszönhetően a gyerekek a
tanulás és a játék helyett gyakran válnak kizsákmányolás,
bántalmazás, vagy gyerekházasság áldozatává. Az oktatáshoz
való hozzáférésük is relatíve alacsony, ennek leggyakoribb oka,
hogy a családoknak egyszerűen nincs pénze arra, hogy kifizessék
az iskolával járó költségeket (beleértve azt is, hogy most
télen például nincsen meleg cipőjük, vagy ruhájuk, amiben
iskolába mehetnének, vagy egyszerűen csak nem tudják kifizetni az
utazási költséget). Az intézmények sok gyermeket elutasítanak
azzal az indokkal is, hogy még nem iskolaérettek, így általában
az is jelentős csúszással és több év hátránnyal kezdi el a
tanulást, akit végül sikerül beiratni valahová. Ez annak is
köszönhető, hogy Libanonban sok iskolában angolul vagy franciául
tanítanak, a szír gyerekek többsége pedig csak arabul beszél.
Illetve nagy szerepe van annak is, hogy a táborokban nincs lehetőség
a gyerekek életkorának megfelelő fejlődésre, nincsenek játékok,
könyvek, kevés az impulzus, óvodába pedig még kevesebb gyereknek
van lehetősége járni. A Bekaa völgyben a 3 és 5 éves menekült
gyerekek 7,8%-a jár csak óvodába, és mindössze 59%-uk kezdi el
valamikor az általános iskolát.

A szír menekült emberek mellett az országban tartózkodó
körülbelül fél millió palesztín menekült helyzete is hasonlóan
borzasztó, ha nem rosszabb, közöttük is a legtöbbet a Szíriában
már eleve menekültként élő palesztínok szenvednek. Ha lehet,
van még egy ennél is borzasztóbb helyzetben lévő csoport, ők
pedig azok az eredetileg libanoni állampolgárságú emberek, akik a
libanoni polgárháború idején, a 80-as években menekültek át
Szíriába, ott letelepedtek és most vissza kényszerültek
menekülni saját hazájukba. Habár többségük rendelkezik még
libanoni papírokkal, a kényes politikai helyzet miatt a libanoni
állam és hivatalnokai egyfajta árulóként tekintenek rájuk, a
nagyobb segélyszervezetek pedig nem kezelik menekültkként őket.
Ráadásul az évek során sokan helyi baráti és családi
összeköttetéseiket is elvesztették, így gyakran előfordul, hogy
ők semmilyen segítséget nem kapnak, pedig ugyanolyan szükségük
lenne rá, mint a többi menekült embernek.

Annak a kisebb civil szervezetnek, a Salam
LADC-nak, ahol libanoni, szír és sok más
különböző országból érkezett önkéntessel együtt dolgoztam,
legfőbb célja ezeket a rendszerbeli lyukakat betömni, és olyan
embereknek segíteni, akikhez mások politikai vagy egyéb okok miatt
nem tudnak eljutni. A szervezet tevékenysége során minden
rászorulónak megpróbál segíteni nemzetiségtől, státusztól
vagy vallástól függetlenül, így mozdítva elő a különböző
csoportok közti párbeszédet, és enyhítve a
szír-libanoni-palesztín emberek közötti feszültséget. A
szervezet programjainak nagy részét így az egész helyi közösséget
érintő projektek teszik ki. A táborokban és a közösségi
házunkban különböző tréningeket, órákat tartottunk, amelyek
nagy része az angol tanításra koncentrál, így segítve a
bekerülési esélyeket az oktatásba vagy a munkaerőpiacra. Emelett
olyan különböző készségfejlesztő tréningeket is van
lehetőségük elvégezni az embereknek, amelyek praktikus tudást
adnak, például valamilyen szerelői szakismeretet, így növelve a
munkához jutás lehetőségét.

Az egészségügy területén is megpróbáltunk segítséget
nyújtani, különböző ismeretterjesztő, felvilágosító
workshopok tartásával, de egyéni esetkezeléssel is, több
gyermeknek, felnőttnek, idős embernek sikerült már adományokból
annyi pénzt összegyűjtenünk, amennyire egy-egy életmentő
gyógyszerhez vagy műtéthez szüksége volt. A hosszú távú,
fejlesztésre koncentráló projektek mellett az eseti és rendszeres
adományok osztására is nagy gondot fektettünk, természetesen az
évszakhoz igazodva. Jelenleg az ottani önkéntesek például a
tartós élelmiszerek kiosztása mellett a sátrak megerősítésére,
és a biztonságos fűtésére helyezik a legnagyobb hangsúlyt.

A praktikus, gyakorlati segítségen túl megpróbáltunk az
embereknek reményt és figyelmet is adni, partnerként kezelve a
táborokban tartózkodókat, akik így hamar a barátainkká váltak.
Hogy enyhítsük és feledtessük kicsit a helyzetüket és a háború
okozta borzalmakat, esténként projektort vittünk a táborokba,
ahol a sátrak falára mesefilmeket vetítettünk a kisebb
gyerekeknek, a nagyobbaknak pedig jógaórát tartottunk ezalatt.
Hetente egyszer az általunk vásárolt terményekből közösen
főztünk egy-egy táborban, de tartottunk születésnapi
ünnepségeket is, ahol a kicsiknek legalább egy évben egyszer volt
lehetőségük gyereknek lenni. Szorosan együttműködünk sok másik
remek szerveződéssel is, például a ClimbAiddel,
amit svájci hegymászók alapítottak, akik egy teherautó platóját
úgy alakították át, hogy arra mászófalakat szereltek, így
sportolási és kikapcsolódási lehetőséget biztosítva a
gyerekeknek és a fiataloknak.

(3.kép)

Ahhoz azonban, hogy a Libanonban tartózkodó összes menekült
embernek legalább kielégítővé váljon a helyzete, átfogó és
stuktúrált segítségre lenne szükség mind a helyi és a
nemzetközi szervezetek, mind a kormányzat részéről.

A cikkben szereplő adatok a Salam LADC-tól és a UNHCR-UNICEF-WFP
2017-es VASyR (Vulnerability Assessment Syrian Refugees in Lebanon)
reportjából származnak.