A civilek megítélését is romboló Soros ellenes propaganda régóta jelen van az életünkben. Naponta találkozunk vele a postaládánkban, plakátokon, újsághirdetésekben, rádiók és tévék társadalmi célú hirdetéseiben. És úgy tűnik most már az iskolákban is.
Mindig felemelő érzés, amikor megmarad és továbbépül a kapcsolat azokkal a fiatalokkal, akikkel egy-egy foglalkozáson, fesztiválon, táborban találkozunk. Amikor érezzük, hogy elindítottunk, vagy lendületet adtunk valamihez. Idei táborunk témája ugyan a Bátorság! kampányunk volt, az egyik esti fakultatív program a Mi a gyűlölet-bűncselekmény? óránk volt, amelyet Flóra és Konrád, két tehetséges önkéntes képzőnk tartott. Remekül sikerült, mégis nagy meglepetést okozott, amikor az egyik résztvevő lány pár hete megkeresett, hogy szeretne a témából kiselőadást tartani az osztályának. Persze nagyon örültem, igyekeztem minden segítséget megadni, hogy ügyesen dolgozza fel ezt a felnőttek számára is sokszor nehéz témát. A távolból szorítottam és vártam az élménybeszámolóját. Még azt is megbeszéltük, hogy szívesen ír majd a tapasztalatairól pár sort az oldalunkra.
A felvétel egy szeptemberi Mi a gyűlölet-bűncselekmény? órán készült.
A két hete kapott üzenet nagyon váratlanul ért, mert az óra sajnos nem a tervek szerint sikerült. Na nem azért, mert az osztály ne érdeklődött volna a téma iránt, vagy mert ne sikerült volna jól elmagyarázni, hogy mi is az a gyűlölet-bűncselekmény. Az órát tartó tanár reakciója volt megrázó. A prezentáció végén együtt megnézték a „Mindannyiunkat érint” videót, amely két percben magyarázza el a gyűlölet-bűncselekmény fogalmát, majd a legvégén felhívja a figyelmet az Amnesty releváns kampányára. „Levetítettem a videót, amit beszéltünk, majd a tanárom kijött a táblához, és megkérdezte a többiektől, hogy tudják-e, ki támogatja az Amnestyt. Mélységes csönd, senki nem válaszol, mire a tanárom megszólal, hogy a Soros alapítvány. Valami olyasmit fűzött hozzá, nem kevés szarkazmussal, hogy el lehet ezen is gondolkodni, ez a másik oldala a dolognak.”– foglalta össze az eseményeket a 11. osztályos diák, aki azóta is magában keresi a hibát, nem érti, hogy mi váltotta ki ezt az indulatot a tanárából, aki az Amnesty nevének elhangzásáig egyáltalán nem mutatta rosszallását, és csak az idő múlására hívta fel a figyelmet: „Mi volt ez? Annyira nem értem. Főleg úgy, hogy az Amnestyről a videón kívül nem is beszéltem, Sorosról meg nyilván végképp nem. Mindenben nagyon figyeltem arra, hogy köze ne legyen a politikához, akármennyire is.”
A lány elmondta, hogy az iskolájában (egy vidéki jó nevű egyházi intézmény), nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy elkerüljék a politizálást. A környezetében mindenki igyekezett megnyugtatni őt, de arra jutottak, hogy valószínűleg a témaválasztás is túl bátor volt: „Az egyik barátnőm délután azt mondta, hogy már csak a téma magában is kockázatvállalás, mivel sokan nem tudnak elvonatkoztatni bizonyos dolgoktól, mikor erről van szó. Lehet, hogy csak én vagyok naiv, és hittem azt, hogy ezt mindenféle kockázat nélkül tudom előadni?!”
Két hét telt el az események óta, de nehezen térek napirendre. Elszomorítónak tartom, hogy egy súlyos társadalmi probléma, ami eredetileg egyáltalán nem politikai téma, ilyen reakciót váltson ki egy pedagógusból, pusztán azért, mert szervezetünk foglalkozik vele. Az Amnesty International pártoktól és egyházaktól függetlenül működik 28 éve Magyarországon. Különösen szomorú, hogy a Soros ellenes propaganda ilyen reakciókat vált ki az emberekből, még néhány tanárból is, akik helyzetükből, tekintélyükből fakadóan különösen nagy hatást tudnak gyakorolni a tanítványaikra: „Letörhette volna ez az eset minden lelkesedésemet, és nem tudom hányan járhatnak így, mert túl hamar találkoznak ezzel a hozzáállással.”– írta a lány.
Nehéz pozitívan látni a történteket, de bizakodással tölt el, hogy a diáklány azt mondja, a legfontosabb nem változott benne. Nem adja fel, sőt, az emberi jogok még fontosabbak lettek a számára és szeretné, ha mások is megismernék a történetet. „Úgy gondolom, mindenféle egoizmus nélkül, hogy tök jó, ha valakit ennyire foglalkoztat ez a dolog, meg a szívügye stb. De végül is muszáj, hogy ne csak azzal az oldalával találkozzak, ami a jó, mint például a táborban, hanem tudjam, hogy ezek a történetek nem mesék.”
A lánnyal azóta is kapcsolatban vagyunk, megköszöntük neki a bátor kiállását. Reméljük, hogy hosszútávon is megmarad az emberi jogok iránti elkötelezettsége, és nem szegi kedvét tanárának kiábrándító reakciója. Számunkra a következő feladvány annak kitalálása, hogy miként tudunk a tanárokhoz szólni, hogyan lehet megelőzni vagy kezelni az ilyen helyzeteket. Milyen szerepet tud vállalni egy emberi jogi szervezet abban, hogy a hazug propaganda ne mérgezze a diákokat? A gyűlölet-bűncselekmények társadalmi valósága ugyanis Soros Györgytől függetlenül hat sokunk életére és nagyon sok magyar állampolgár szenved emberi jogainak megsértése miatt. Sokkal üdvösebb lenne, ha erre hívná fel a diákok figyelmét a tanár, és nem Soros György vagy az Amnesty International finanszírozása körüli hűhóval ütné el a témát. Ha ez érdekli, mindent megtalál honlapunkon, mi transzparensek vagyunk. Ez azonban aligha vigasz a táborozó diáknak.
A gyűlölet-bűncselekmény mindannyiunkat érint.
Az Amnesty International Magyarország tagja a Gyűlölet-bűncselekmények Elleni Munkacsoportnak (GYEM) és rendszeresen tart órákat diákoknak a témában.
