Interjú munkatársainkkal – Mérő Vera

Az Amnesty Magyarország csapatának legújabb tagja Mérő Vera kampánykoordinátor. Vera komoly tapasztalatokkal rendelkezik emberi jogi kampányok területén, másodmagával építette fel a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene oldalt. Ismerjétek meg Verát, aki mostantól azért dolgozik nálunk, hogy legyenek közös minimumaink az emberi jogok területén.

Kezdjük azzal, hogy mesélsz egy kicsit magadról: ki vagy és mit csináltál korábban?

A Műegyetemen kommunikációt, a MOME-n pedig média designer és tanár szakot végeztem, közben publicisztikákat írtam a Magyar Narancsnak, a HVG Extra Pszichológiának, különféle blogoknak és megjelent egy könyvem a Kalligramnál, a pornó és a női szexualitás viszonyáról. 

2014 végén, a pécsi rendőrség áldozathibáztató videóira reflektálva alapítottam a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene Facebook oldalt, amit azóta másodmagammal csináltam Farkas Edina Lina szerkesztőtársammal (újságíró, divany.hu) Az oldal a nők elleni erőszaktól indult, ma már minden, emberi jogokat érintő témával foglalkozunk. Most éppen adminokat keresünk, hogy a működés az Amnestyhez való csatlakozásommal továbbra is zavartalan lehessen.

Mit jelent neked az Amnesty?

Eddigi pályám legnagyobb, legmegtisztelőbb kihívását, bizalmat, amit meg kell szolgálni, példaértékűséget, amihez óriási felelősség tartozni. Nehéz olyasmiről beszélni, amire nem tud az ember mást mondani, mint azt a giccses fordulatot, hogy (a) megvalósult álom. Mert hülyén hangzik, ha igaz is. Mindig arról álmodtam, hogy olyan helyen, olyan emberekkel dolgozhassak, ahol és akiktől tanulhatok, miközben minden tettem önazonos. Az első ilyen munkahelyemet tulajdonképpen magamnak csináltam, és ha pénzt soha nem is kerestem vele, rengeteget dolgoztam és – az oldal közösségének is köszönhetően – rengeteget tanultam egy fantasztikus munkatárs és barát mellett olyan ügyekért küzdve, amikben hiszek. Az Amnesty a válasz arra a régóta formálódó kérdésre, hogy és akkor most hogyan tovább? Ugyanúgy: minden nap olyan ügyekért küzdve, amikben hiszek. Csak most többen ülünk a kocsiban.

Szerinted mik a legfontosabb feladatai az Amnestynek Magyarországon?

Emlékeztetni arra, hogy jónak lenni jó. Hogy az emberi méltóság tisztelete és a becsület páros fogalmak: aki nem tiszteli a másik ember méltóságát, az a becsületével játszik. Azt pedig nem teszi fel az ember kártyán, mert csak egy van belőle, ami – akár a lélek – egyszeri és megismételhetetlen. A becsületét vesztett ember, nép kisemmizett, mert becsület nélkül nemigen van méltóság. Hát így páros fogalmak ezek: aki más méltóságát nem tiszteli, könnyen elveszítheti a becsületét, akinek pedig nincs becsülete, az a méltóságától van megfosztva. 

Méltóság nélküli ország nem lehet boldog ország, a méltóság alapvető emberi jog. Vigyázzunk a sajátunkra, mert ez a mi hazánk. Ez így talán nem tűnik konkrét feladatnak, pedig az, a legnagyobb: „a harcot, amelyet őseink vivtak, békévé oldja az emlékezés s rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés.” (József Attila: A Dunánál)

Miért jelentkeztél az állásra?

Nem volt kérdés, hogy megteszem, legalábbis miután elhittem magamnak, hogy alkalmas vagyok rá. Amióta csak vissza tudok emlékezni, számomra mindig is az Amnesty volt az emberi jogi szervezetek non plus ultrája, már a jelentkezés tényétől is megilletődtem. Aztán megkérdeztem magam: van bármi a világon, amire e pillanatban jobban vágynál, amiben hasznosabbnak éreznéd magad? Nincs? Akkor ebbe most dobj be mindent.

Mit tartasz a legnagyobb kihívásnak ebben a pozícióban?

Kell egy közös minimum, ha zöld ágra akarunk vergődni egymással, és ez a párbeszéd minőségén múlik. Kell, hogy legyenek olyan közös alapjaink, amelyek mentén bízvást gondolhatjuk, hogy a másik is el fog járni, legyen ő a buszsofőr, a szomszéd vagy a miniszterelnök. 

A mi feladatunk a párbeszéd lehetőségének megteremtése, hogy társadalmi helyzettől, vallástól, politikai nézetektől függetlenül meglegyen az a közös minimumunk, ami betemeti az árkokat, vagy legalábbis hidat épít föléjük. A civil szervezetek (és itt most elsősorban a legkisebbekre gondolok) munkájának megbecsülése a közös minimum része kell legyen, ez az első, amit mindenkinek meg kell értenie.

Nevezz meg három dolgot, amit szeretnél megvalósítani.

Megszólítani azokat is, akiknek nem volt baja a Soros-plakátokkal. Inni velük egy (akár virtuális) sört. Kitalálni, mi az, ami mindannyiunknak fontos és azt, hogy miképpen tudunk ugyanazért együtt dolgozni.

Mik a terveid a következő hónapokra? Mit tartasz a legfontosabb feladatodnak?

Első körben átvinni a célvonalon a nőket érő utcai zaklatások ellen indított #temiketkapsz kampányt, hiszen a tervek szerint ez mindkét szervezetnek kiemelt témája lesz. Ha ezzel megvagyunk, a legnagyobb feladat az lesz, hogy a civilek ügye országos fontosságúvá váljon, mint közös, jól felfogott érdekünk.