A lengyel elnöki vétó a szakadék széléről rántotta vissza a jogállamot

A lengyel elnök, Andrzej Duda ma bejelentette, hogy megvétóz két olyan ellentmondásos törvényt, amely a kormányzó Jog és Igazságosság Pártjának irányítása alá helyezte volna a bíróságokat.

„Duda elnök döntése a szakadék széléről rántott vissza a
lengyel jogállamiságot. A törvények a bíróságokat teljesen a
kormány befolyása alá vonták volna, megszüntették volna az
igazságszolgáltatás függetlenségét, és veszélybe sodorták
volna a tisztességes eljáráshoz való jogot.” – mondta Gauri Van
Gulik, az Amnesty International európai igazgatóhelyettese.

„Részben a lengyel emberek közös ellenállásának
köszönhető, hogy ez a vészjósló forgatókönyv nem valósult
meg. A törvényjavaslatok benyújtása óta több tízezer ember
tüntetett az utcákon a szabadságért, Duda elnök váratlan
bejelentése a tüntetések győzelme.”

„Miközben nagyon örülünk a mai fejleményeknek, a lengyel
bíróságok függetlensége továbbra is aggodalomra ad okot.
Felszólítjuk Duda elnököt, hogy vétózza meg azt a harmadik
törvényt is, amely lehetőséget adna a kormánynak, hogy kinevezze
a bíróságok vezetőit.”

„Tüntetők százai nézhetnek szembe bírósági eljárásokkal,
amiért részt vettek a tüntetéseken, ezért is nagyon fontos az
igazságszolgáltatás függetlensége. Míg a harmadik törvényt
nem vétózza meg az elnök, a tisztességes eljáráshoz való jog
veszélyben marad.”

Háttér

A legfelsőbb bíróságról szóló törvényjavaslatot július
18-án tárgyalta először a Szejm, majd a Szenátus július 22-én
fogadta el. A törvény csak akkor léphetett volna hatályba, ha az
elnök aláírja.

Péntek óta a rendőrség több mint 200 tüntetőt igazoltatott,
többeket megbírságoltak, mert elállták az utcákat vagy
felmásztak a rendőrségi kordonokra. A többség visszautasította,
hogy kifizesse a bírságot, és inkább bíróság elé áll. Az
Amnesty International több eljárást is szorosan figyelemmel kísér.

Amnesty International Polska