Képmutató a dublini visszaküldésekkel kapcsolatos Görögországra nehezedő uniós nyomás

Képmutató az EU Görögországra gyakorolt nyomása, hogy a dublini visszaküldések folytatása érdekében javítson a a menekültek és menedékkérők körülményein, hiszen – az elsősorban a szigeteket jellemző- rettenetes körülmények egyik fő oka éppen az EU Törökországgal kötött megállapodása.

„Nagyon
úgy fest, hogy az Európai Bizottság szerint mindenre Görögország
a megoldás. Elképesztő képmutatás, hogy egyedül Görögországot
hibáztatják a borzalmas körülményekért, miközben a
túlzsúfoltságot és a bizonytalanságot elsősorban az
EU-Törökország alku okozza, amelyet kiegészít az uniós országok
áthelyezésekre irányuló szolidaritásának hiánya.” – mondta
Iverna McGowan, az Amnesty International európai intézmények
irodájának igazgatója.

„A
menedékkérőket a görög szigeteken túlzsúfolt táborok, hideg
víz és fagy várja, nem is beszélve az előítéletes indítékból
elkövetett erőszakos bűncselekményekről. Miközben nagyon régóta
küzdünk a körülmények javításáért, a szigeteken való
maradásra kényszeríteni a menekülteket azért, hogy onnan
küldhessék őket vissza Törökországba – a török kormány alku
értelmezésével összhangban – embertelen. A Görögországot érő
nyomást enyhíteni, nem pedig növelni kell.”

Az Amnesty International azt ajánlja, hogy
enyhítsék a Görögországra nehezedő nyomást:

  1. A szigetekről azonnal az ország belső
    területeire kell szállítania menedékkérőket;
  2. Családegyesítési eljárásokkal
    biztosítani kell, hogy a menedékkérők a más országokban lévő
    családjukkal lehessenek;
  3. Fel kell gyorsítani az áthelyezéseket
    azokba az uniós országokba, amelyek vállalták ezt.