Legalább 20 ország alkalmaz halálbüntetést a terrorizmus elleni küzdelemben

Egyre több ország nyúl a halálbüntetéshez abból a hibás elgondolásból kiindulva, hogy az majd elrettentő fegyver lesz a terrorizmus elleni küzdelemben – áll az Amnesty International Halálbüntetés Elleni Küzdelem Világnapján megjelent összefoglalójában.

ÖSSZEFOGLALÓ

Legalább 20 ország ítélt
halálra vagy végzett ki embereket terrorizmussal kapcsolatos
bűncselekmények miatt az elmúlt évben (Algéria, Kamerun, Csád,
Kína, Kongói Demokratikus Köztársaság, Egyiptom, India, Irán,
Irak, Jordánia, Kuvait, Libanon, Pakisztán, Szaúd-Arábia,
Szomália, Szudán, Tunézia, az Egyesült Arab Emírségek és az
Egyesült Államok). Bár sokszor a hasonló bűncselekmények
kapcsán kiszabott halálos ítéleteket nagy titok övezi az egyes
országokban, az Amnesty International adatai szerint egyre gyakoribb
jelenségről van szó.

„A megnövekedett számú
halálbüntetés – amelyet tévesen gondolnak megfelelő válasznak
a terrorizmusra – a hatóságok egy alapvető félreértésének a
következménye, ugyanis nincsen arra bizonyíték, hogy a
halálbüntetés elrettentőbb hatású lenne, mint a más típusú
büntetések. Nem az erő, hanem a gyengeség és hasznosság hozta
létre.”- mondta James Lynch, az Amnesty International globális
ügyekkel foglalkozó igazgató-helyettese.

„A lakosság elleni támadások borzalmas szenvedést okoznak az
áldozatoknak és családjaiknak, és soha, semmilyen körülmények
között nem igazolhatóak. A kormányoknak ki kell vizsgálniuk
ezeket a támadásokat, az elkövetőket pedig felelősségre kell
vonniuk.”

„De az állam által elkövetett gyilkosságok nem szüntetik
meg a kiváltó okokat. Helyette egyszerűen csak vegyítik az
igazságtalanságot és a szenvedést, és további erőszakot
szülnek, ahelyett, hogy igazságot szolgáltatnának az
áldozatoknak.”

„A halálbüntetés alkalmazása
mindig az emberi jogok megsértése. A világ országainak több mint
kétharmada már nem alkalmazza vagy a jogrendszeréből is
kitörölte. Minden kormánynak így kellene tennie.”

Az Amnesty International kivétel nélkül minden esetben ellenzi
a halálbüntetés kiszabását, tekintet nélkül a bűncselekmény
körülményeire, a vádlott bűnösségére vagy ártatlanságára,
illetve a kivégzés módjára. A halálbüntetés sérti az élethez
való jogot, ahogy azt az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata
meghatározza. Ez a létező legkegyetlenebb, legembertelenebb és
legmegalázóbb büntetés.

Október 10-én az Amnesty International a globális
halálbüntetést ellenzők táborával együtt emlékezik meg a
Halálbüntetés Elleni Küzdelem Világnapjáról. Idén a
terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmények miatt kiszabott halálos
ítéletekre összpontosítunk. Miközben a fegyveres és más
erőszakos támadások nem új jelenségek, az elmúlt években
rendszeresen fordulnak elő sok áldozatot követelő, gyakran egy
konfliktus árnyékában vagy egy politikailag instabil országban
történő támadások, amelyek a világon mindenhol éreztetik a
hatásukat.

Halálbüntetés Elleni Világnap – néhány adat