A világ vezetői a felelősségvállalás helyett inkább megfutamodtak

Az egyre mélyülő világméretű menekültválságot kezelni kívánó ENSZ csúcstalálkozó szánalmas kudarca olyan elmulasztott lehetőség, mely a világ legkiszolgáltatottabb embereinek millióit érinti, hacsak a vezetők nem találnak alternatív megoldásokat arra, hogyan segítsenek nekik biztonságba jutni – állítja az Amnesty International a ma és holnap megrendezésre kerülő két menekülteket érintő csúcstalálkozó kapcsán.

Ma az ENSZ tagállamok egy hatástalan menekültügyi megállapodást készülnek elfogadni. Szeptember 20-án pedig Barack Obama amerikai
elnök fordul a vezetőkhöz, hogy vállaljanak konkrét
kötelezettségeket, amelyekkel véget vethetnek a menekültek
szenvedéseinek világszerte – a felhívást mindeddig az országok
makacsul figyelmen kívül hagyták.

“Az
utóbbi 70 év legsúlyosabb menekültválságával kapcsolatban a
világ vezetői megdöbbentően semmibe veszik a fegyveres
konfliktusok és üldöztetések elől menekülő emberek jogait.”
– mondta Salil Shetty, az Amnesty International főtitkára.

“Már
tudjuk, hogy az ENSZ csúcstalálkozó szánalmas kudarcra van
ítélve, és sajnos az is valószínűtlen, hogy az Obama találkozó
rendezni fogja a helyzetet.”

Ban
Ki Mun ENSZ-főtitkár korábban egy, a menekültekkel kapcsolatos
Globális Szerződést javasolt, amely arra kérné a kormányokat,
hogy évente fogadják be a világ menekültjeinek 10%-át.

A
tagállamok azonban megfosztották az ENSZ javaslatokat a lényeges elemeiktől,
elérték, hogy semmi se kötelezze őket arra, hogy meghatározott
számú embert be kelljen fogadniuk.

A
menekültekkel kapcsolatos Globális Szerződést 2018 előtt nem
fogják elfogadni. Ehelyett az államok kiadják a “New York-i
Nyilatkozatot” jelképes kötelezettségekkel, konkrét
felelősségvállalások nélkül.

“Két
évet vártunk erre a csúcstalálkozóra. A világ vezetőinek
világos és tényleges lépéseket kellene bejelenteniük a
menekültválság befejezése érdekében. Az ENSZ kezdetben javasolt
egy ambiciózus tervet, de az Európai Unió, Oroszország és Kína
is azok között voltak, akik feláldozták a menekültek jogait a
nemzeti önérdekért és elmulasztottak egy hatalmas lehetőséget,
hogy támogassák a válság globális megoldását.” – mondta
Salil Shetty.

“A
felelősségvállalás helyett a világ vezetői inkább
megfutamodnak. Az ENSZ csúcstalálkozót szabotálták azok az
államok, amelyek önérdekből cselekszenek, miközben menekültek
millióit hagyják borzalmas helyzetben szerte a világon a szakadék
szélén.”

“A
kormányoknak azonban nem szabad abban a hitben élniük, hogy ezzel
megszabadulnak a felelősségüktől. Az ENSZ tagállamoknak erkölcsi
és jogi kötelessége is, hogy befogadják a menekülteket.”

A
felvizezett ENSZ dokumentum elfogadása utáni napon, szeptember
20-án, kedden Obama elnök lesz a házigazdája New Yorkban a
Vezetők Csúcstalálkozójának, amelynek célja, hogy a tagállamok
konkrét kötelezettségeket rögzítsenek annak érdekében, hogy
biztonságos és legális migrációs csatornákat biztosítsanak a
menekülteknek – ezt a legtöbbjük eddig nem tette meg. Obama
elnök arra is felszólítja a vezetőket, hogy adományozzanak pénzt
a menekültek támogatására.

Az
Amnesty International felszólítja a kormányokat, különösen a
gazdagabb országokat, hogy sürgősen vállaljanak kötelezettséget
arra, hogy jelentősen több menekültet telepítenek át, és
törvényes úton kínáljanak nekik biztonságot, akár az Obama
vezette vezetői csúcson, akár a következő hetekben.


“Az
Obama-csúcsnak újra fel kell élénkítenie az erőfeszítéseket a
menekültválság megoldására úgy, hogy legalább néhány kormány
határozott kötelezettségeket vállal a menekültek megsegítésére”
– mondta Salil Shetty.

“Iszonyú
szükségünk van arra, hogy az országok egy központi csoportjának
vezetői gyorsan és határozottan bebizonyítsák, készek
felelősséget vállalni és azonnali segítséget nyújtani azzal,
hogy befogadnak néhányat a leginkább rászoruló menekültek
közül, a többieknek pedig humanitárius, munkavállalói és
tanulói vízumot nyújtanak. Minél több ország lép, annál
inkább megvalósítható az eredmény.”

“Hosszabb
távon a felelősséget szervezettebben kell megosztani: az országok
által elfogadott objektív kritériumokkal, befogadóképességük
alapján kell meghatározni, hogy milyen arányban kell befogadniuk a
menekülteket.”

Az
ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatai szerint ma 21 millió
menekült van a világon, közülük csak 14% él a világ
leggazdagabb részein.

Etiópia,
Kenya, Jordánia, Libanon, Pakisztán és Törökország együtt a
világ menekültjeinek harmadát fogadja be, míg a világ
gazdaságának csak 1,6%-t adják. Jelenleg évente csak kb. 100 000
menekültet telepítenek át; 90%-ukat mindössze 5 országban (USA,
Kanada, Ausztrália, Norvégia és az Egyesült Királyság) fogadják
be.

Az
Amnesty International régóta lobbizik világszerte a kormányoknál,
hogy vállaljanak nagyobb felelősséget a menekültek jogainak
biztosítása érdekében, a héten pedig egy új globális kampányt
indít “I Welcome” címmel, amely felszólítja a
kormányokat a menekültek befogadására.

“A
világ vezetői teljes kudarcot vallottak abban, hogy elfogadjanak
egy tervet arról, hogyan védjék meg a világ 21 millió
menekültjét – a leginkább kiszolgáltatott emberek egy
csoportját. Ám ahol a vezetők elbuknak, ott a jó lelkiismeretű
emberek cselekszenek. A változás három rövid szóval kezdődik:
“Én befogadom a menekülteket”-mondta Salil Shetty.

“A
világ vezetői teljes kudarcot vallottak abban, hogy elfogadjanak
egy tervet arról, hogyan védjék meg a világ 21 millió
menekültjét – a leginkább kiszolgáltatott emberek egy
csoportját. Ám ahol a vezetők elbuknak, ott a jó lelkiismeretű
emberek cselekszenek. A változás három rövid szóval kezdődik:
“Én befogadom a menekülteket”-mondta Salil Shetty.