Leyla és Arif Yunus, Azerbajdzsán leghíresebb jogvédő házaspárja végre találkozhatott lányukkal Hollandiában. Leyla Yunust 2015 decemberében, férjét Arifot pedig egy hónappal korábban bocsátották feltételesen szabadon.
Leyla és Arif Yunus a holland külügyminisztérium meghívására érkeztek az országba, ahol végre újra láthatták lányukat, Dinarát. A holland kormány Shelter City (Menedék város) elnevezésű projektjének keretében három hónapig lehetnek az országban, amely idő alatt végre hozzájuthatnak azokhoz az orvosi kezelésekhez, amelyeket Azerbajdzsán megtagadott tőlük. A Shelter City a holland kormány kezdeményezése, amely átmeneti tartózkodást és védelmet nyújt jogvédők számára.
Leyla és Arif Yunus menekültkérelmet is beadtak Hollandiában.
Bert Koenders holland külügyminiszter szerint: “A nemzetközi nyomás erejét mutatja, hogy engedték a házaspárt elhagyni az országot. Az emberi jogi szervezetekkel közösen változásokat tudunk elérni.”
Leyla és Junus megható találkozásáról a lányukkal a reptéren az Amnesty International készített videót.
Leyla és Arif Yunust 2015. augusztus 13-án ítélték el “csalás” és egyéb állítólagos bűncselekmények miatt, amelyek civil szervezeti munkájukkal voltak kapcsolatosak. Nyolc, illetve hét és fél évre ítélték őket. Arif Yunust egészségügyi állapota miatt november 12-én, Leylát pedig december 9-én engedték ki feltételesen a börtönből. Az eset részletei.
A veszély azonban mindaddig nem múlik el, amíg Leylát és Arifot fel nem mentik minden koholt vád alól.
Írd alá az ezt követelő petíciónkat: